Nem tudunk már randizni – Hová tűntek a valódi találkozások?

Minimag – Magazin azoknak, akik nem adják fel önmagukat

Nem tudunk már randizni – Hová tűntek a valódi találkozások?

Nem tudunk már randizni. Nem azért, mert nincs rá igényünk, hanem azért, mert nem adjuk meg a módját, pedig sok nő és férfi vágyik rá. Régen egy találkozásnak súlya volt.

Az ember készült rá, fogat mosott, hússzor átöltözött, izgatott volt, izzadt a tenyere, ellenőrizte magát a tükörben a kirakatban, a villamos ablakban. A randi önmagában egy extázis, egy valódi esemény volt, melyben megfürdettük és felöltöztettük a lelkünket is.

Feladat kipipálva

Nem tudunk már randizni – Hová tűntek a valódi találkozások?

Ám a társkereső oldalak előretörésével eljött a tucat ismerkedések világa, ahol a randi elvesztette az értékét.

Ma sokszor csak bepréseljük két program közé, inkább összefutunk, mint a szó nemes értelmében találkoznánk. Van, aki minden nap mással cseveg, olyan mintha egy gyártósoron futószalagról kapkodná le az embereket. Nem azt szeretnénk megismerni, aki ott áll előttünk, hanem kipipálni egy feladatot, csak beugrani megnézni valóban az jött – e el a ki a képen látható.

A legtöbben azt várják, hogy azonnal, már az első másodpercben fellángoljon a mindent elsöprő szerelem, és ha a csöpögős hollywoodi érzés elmarad, azonnal továbblépnek a következő jelöltre. Elfelejtjük, hogy az igazi intimitáshoz és a valódi kötődéshez idő, figyelem és teljes jelenlét kell. Nem lehet valakit digitális gyorsasággal, a felszínt kapargatva megismerni.

Adjuk meg a randizás módját

Nem tudunk már randizni – Hová tűntek a valódi találkozások?

Azt hiszem, az első randin az öltözködésünk is lehetne sokkal választékosabb, hisz az is megmutatja, mennyire fontos számunkra ez a pillanat. A sort és a strandpapucs nem erre az alkalomra való. Nem a ruha teszi az embert, no de az első benyomás fontos, meg kellene tisztelnünk a másikat, és persze saját magunkat is.

Lehet kulturáltan egy sétát kezdeményezni egy szép helyen, egy jó kávét meginni, őszintén beszélgetni, és legfőképpen nem azt várni, hogy rögtön, parancsszóra megszülessen egy mély érzés. Egyetlen kapkodó órában nem fog létrejönni a csoda. Időt kell adni a csendeknek, a történeteknek, a nevetéseknek.

A dolgoknak megvan a maguk saját, ideje, és a legszebb kapcsolatok mindig azok, amelyeknek hagytunk teret a kibontakozásra.

Nincs szükség harmadik félre a randin

Nem tudunk már randizni – Hová tűntek a valódi találkozások?

A mai randik legnagyobb gyilkosa nem is a strandpapucs, hanem az asztalra kitett, folyamatosan villogó okostelefon. Amikor ott ülünk a másikkal, de a szemünk sarkából a kijelzőt figyeljük, azt üzenjük: „Itt vagyok, de ha jön valami izgalmasabb, azonnal elérhető vagyok a külvilág számára.” 

A tisztelet ott kezdődik, hogy a telefont a táska mélyén hagyjuk.

Slow Dating azaz lassú randizás

A modern randiappok a folyamatos újdonság illúziójával etetnek minket: egyetlen mozdulattal suhintunk arrébb életeket, és a dopaminfüggő agyunk azt hiszi, a következő profil mögött biztosan egy még tökéletesebb ember rejtőzik. Ez a mentalitás vezet a teljes érzelmi kimerüléshez. A slow dating mozgalom ezzel szemben nem azt jelenti, hogy csigalassúsággal kell élnünk, hanem azt, hogy a mennyiségi darálást felváltja a minőségi figyelem.

Nem tudunk már randizni – Hová tűntek a valódi találkozások?

Elsődleges alapelve pofonegyszerű: ahelyett, hogy heti négy emberrel futnánk össze egy-egy kapkodó kávéra – mintha csak állásinterjúztatnánk –, egyszerre csak egyetlen emberre koncentrálunk. Nem chatelünk párhuzamosan öt másik jelölttel, nem tartunk fenn „B-terveket” a kispadon. Megengedjük magunknak azt a luxust, hogy valóban megismerjük a másikat.

Hogyan ültethetjük át ezt a gyakorlatba?

  • A digitális szűrő lelassítása: Nem kell az első három mondat után találkozni, de nem is szabad hetekig virtuálisan levelezni (ami csak a hamis elvárásokat építi). A slow dating során a csevegés célja a valódi kíváncsiság felkeltése, nem a sablonos körök gyors letudása.

  • A „kémia” mítoszának elengedése: Hollywood elhitette velünk, hogy az első másodpercben villámnak kell csapnia belénk. A pszichológia viszont tudja: a hirtelen, mindent elsöprő lángolás sokszor csak a saját szorongásaink vagy múltbéli mintáink aktiválódása. A valódi, biztonságos kötődéshez idő kell. A lassú randizás esélyt ad arra, hogy a kezdeti semleges benyomásból – a közös történeteken és csendeken keresztül – megszülessen az igazi vonzalom.

  • Analóg jelenlét: A találkozás idejére a külvilágot teljesen kikapcsoljuk. Ahogy már korábban írtuk: nincs asztalra kitett telefon, nincsenek óranézegetések, mert a másik emberre szánt idő szent.

Ha a randizást kivesszük a teljesítményalapú, feladat-kipipálós mindennapokból, és visszaadjuk a találkozások rituális jellegét, akkor nemcsak a másikat tiszteljük meg, hanem a saját időnket és lelkünket is megóvjuk a felesleges sérülésektől.

Facebook
Reddit
LinkedIn

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

minimag popup

Ne hagyd, hogy a tünetek irányítsák a napjaidat!

Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra