Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

VÁROSI SÉTA GYEREKKEL – NYOMOZÁS A KUFLIKKAL

pagony kufliséta
Igazi, klasszikus (nak tűnő) családi programon vettünk részt. Klasszikus, mert séta volt, és „tűnő” , mert séta közben aktívan nyomoztunk.

A Pagony kalandséta program sorozat NYOMOZZ A KUFIKKAL A POZSONYI ÚTON eseményt próbáltuk ki, és igencsak jól sikerült, tekintve, hogy azóta is beszédtéma a 7 és 11 éves gyerekeim között.

A séta egész pontos megnevezése így szól: POFÁNKA ÉS LEBEGÉNYI LEBÉD, A KALAPREPÜLŐ-PILÓTA. Azt már talán észrevettétek, hogy meglehetősen nagy kufli rajongók vagyunk, a sorozat több kötetét ajánlottunk már nektek, sőt egy egész cikket szenteltünk a legjobb kuflis játékoknak.  Nyugodtan kijelenthetjük, Béla bával és Helgával az oldalunkon, igazi kufli rajongók vagyunk. 

Persze nem vagyunk egyedül, hiszen Dániel András meséi sok ovist, kisiskolást és szülőt is meghódítottak már. De hát őszintén, ki tud ellenállni Béla bá történeteinek, Fityirc ötleteinek, Pofánka örökös rácsodálkozásának? Na,ugye.

kufli séta pagony
Nyomon vagyok, futáááás

Visszakanyarodva a lényeghez: elmentünk és jól megkerestük Lebegényi Lebéd kalaprepülőjét. Ami elveszett.  A nyomozás a Pagony Játékháztól indul, itt vettük át a nyomozati anyagokkal megpakolt vászonzsákokat.  és kezdet vette a 1,5 órás kaland, amiben fénykép alapján kerestünk fali díszeket, borítokékokat nyitogattunk ( nem azért, de mindig sikerült eltalálni a megfelelő borítékot) , apró jeleket keretünk, és még táncoltunk is a Szent István Park közepén ( hol máshol).

kufli séta pagony
Jól figyelj!

A séta során sok-sok információt tudtunk meg a Pozsonyi útról és a környékbeli utcákról, miközben a gyerekek észrevétlenül tanultak: az információkon túl a logikai gondolkodás, forma felismerés, és a pontos megfigyelés is előtérbe került.

Kufli is, villamos is

A nyomozós zsákban egy A KUFLIK ÚTIKÖNYVE füzet is található, amit meg tarthattunk a séta végén. Ebben újabb érdekességeket ismerhettünk meg a környékről. Nem lőjük le a poént, de azt például tudtátok, hogy:

A Radnóti Miklós ( korábban Sziget) utca végén egy híd állt?

Manci híd / forrás Fortepan

Ha ti is szeretnétek kipróbálni, akkor online tudtok időpontot foglalni rá, hétköznapra, hétvégére is lehet. Az ajánlott korosztály: 5-12 év, vizet, rágcsát vigyetek magatokkal.

Foglalás: Pagony Kufli séta

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet