Programajánló az Adventi időszakra, ha ki akarnátok kapcsolódni

Minimag – Magazin azoknak, akik nem adják fel önmagukat

adventi programajánló 2026

Minden szülő ( és tegyük hozzá felnőtt) rémálma az a karácsonyi program, amit a család kedvéért, a „szeretet nevében”, saját költségen vállalunk be, és aminek a huszadik percében már azon gondolkodunk, hogy miért nem maradtunk inkább otthon a takaró alatt. Ismerjük a forgatókönyvet: a belvárosban egymás sarkát tapossák az emberek a túlárazott forralt borért, a bevásárlóközpontokban november közepe óta üvölt a műanyag zene, a gyerekprogramok többsége pedig olyan szirupos és didaktikus, hogy az ember legszívesebben a legközelebbi kijárat felé venné az irányt.

Minimag Karácsony 2026

Karácsonyi Ajándékkalauz

Nincs ötleted, de a huszadik felesleges porfogót és sablonos bögrét már te is kínosnak érzed? Összeszedtük azokat a valóban jó könyveket, dizájntárgyakat és játékokat, amiknek felnőtt fejjel is van értelme.

Megnézem a válogatást →

Kevés a szabadidőnk ahhoz, hogy kötelező körökre pazaroljuk. Összeszedtünk hét olyan helyet és eseményt decemberre, ahol nem a plasztik ünnepi zsongást tolják az arcodba, hanem valódi élményt adnak – akár a gyerekekkel mész, akár épp elmenekülnél előlük egy-két órára. Állítólag szokott ilyen is lenne, mi természetesen nem tudunk róla, csak hallottuk. 

Szabó T. Anna versei gyerekkórussal: JaMese a Margitszigeten

jamese-advent

A JaMese zenekar Zenés Adventi Kalendáriuma 2019 óta sokunknál az egyetlen olyan ünnepi lemez, amit decemberben hajlandóak vagyunk elindítani. Szabó T. Anna versei -ben minden benne van  a hideg reggelek valósága, a várakozás belső csendje, és az a veszteségfeldolgozás is (a Fénykör című dalban), amit az ember az ünnepek közeledtével óhatatlanul megérez.

A költőnő azóta új ünnepi verseskötettel jelentkezett, a zenekar pedig ezekből a friss szövegekből formálta meg legújabb zenei anyagát a Legyen minden nap ünneped című kislemezen.

A bemutató napján a margitszigeti Kristály Színtér ad otthont a dupla lemezbemutató koncertnek, amelyen a már klasszikussá vált darabok mellett az új szerzemények is megszólalnak.

A színpadon Molnár Emese zenekara mögé egy 30 fős gyerekkórus áll be (az Andor Ilona iskola kamarakórusa), ami élőben, a Margitsziget téli nyugalmával a háttérben egészen felemelő élmény lesz.

• Mikor és hol: 2026. december 6., 10:30 és 14:00 | Margitsziget, Kristály Színtér

Egyórás Diótörő Varró Danival: a Zeneakadémia felnőttbarát verziója

dió(cska)törő

Csajkovszkij zenéje gyönyörű, de lássuk be: egy teljes estés balettelőadást végigfeszengeni a gyerekkel sokszor a szülői sziszegés („ülj már nyugodtan, ne lógasd le a lábad”) feketeöves vizsgája. A Danubia Zenekar szerencsére pontosan érti ezt.

A Dió(cska)törő egyetlen sűrített óra a Zeneakadémia Nagytermében. Nincs felesleges körítés: a klasszikus tételekre Varró Dani vadonatúj, sziporkázó és önironikus verses meséje felelget. A narrátor Schneider Zoltán, a karmester Hámori Máté. Olyan családi koncert, ahol a gyereknek sem zsibbad el a lába a harmadik tételnél, és a felnőtt sem azon agyal közben, mikor lesz már vége.

• Mikor és hol: 2026. december 21. | Zeneakadémia, Nagyterem

Rutkai Bori Banda a Puskinban: horgolt manók és zéró giccs

Ha a gyerek még kicsi (3-tól kisiskolás korig), a Mikulás-napi haknik helyett a Puskin Kuckó a legbiztosabb mentsvár. Boriék nem a megszokott csilingelő dallamokat játsszák, hanem behozzák a színpadra a teljesen egyedi, kézzel horgolt bábjaikat, a saját festményeiket a vászonra vetítve, és azt a táncos, laza ritmust, ami a szülőnek is szórakoztató.

A Mandulka és a Karácsonyvár lemez dalaira lehet együtt mozogni, nem kell csendben feszengeni a székben, a végén pedig dedikáltatni is lehet a könyveket.

• Mikor és hol: 2026. december 13. (szombat), 10:00 | Puskin mozi

Adventi FIKSZ a Petőfi Irodalmi Múzeumban

FIKSZ Advent

A karácsonyi ajándékvadászat legidegőrlőbb része, amikor végigsétálsz egy plázán, és pontosan látod, hogy a kínálat kilencven százaléka pár hónap múlva a lomtalanításon végzi. Ha valódi tárgyakat keresel, a Károlyi-palota tereiben a helyed.

A FIKSZ Iparművészeti Vásáron három egymást követő decemberi hétvégén közel száz hazai alkotó váltja egymást. Kortárs ékszerek, kerámiák, kézzel varrt bőrtáskák, fa- és papírtárgyak. A legjobb az egészben, hogy ott ül az alkotó a pult mögött, nem kell kapkodni, és megkérdezheted, hogyan készült a darab. A belépés ingyenes, a bónusz pedig a kapcsolódó „Zengő objektumok” kiállítás, ahol a zene és a tárgytervezés találkozik.

• Mikor és hol: 2026. december 5–6., 12–13., 19–20. (11:00–18:00) | Petőfi Irodalmi Múzeum

Séta a fényszobrok között: Gödöllői Fénykert

gödöllői fénykert

Amikor már zúg a fejed a zárt terektől és a monitoroktól, a legjobb dolog felvenni a legvastagabb kabátot, fogni egy termosz forró teát, és kimenni a levegőre. A Gödöllői Királyi Kastély parkja sötétedés után fényszobrokkal telik meg, amik a hatalmas, öreg fák között világítanak.

Bővebben itt is írtunk már az élményről, kihagyhatatlan. 

• Mikor és hol: Az adventi időszakban minden este sötétedéstől | Gödöllői Királyi Kastély parkja

A legmeghittebb adventi vásár: Óbuda Fő tere

Budapest belvárosi vásárai mára szinte élhetetlenek lettek a helyiek számára. Ha szeretnél korcsolyázni egy kört anélkül, hogy turistacsoportokon kellene átverekedned magad, Óbuda macskaköves Fő tere még mindig megőrizte a normális arányait.

A barokk homlokzatok alatt ingyenes jégpálya üzemel november végétől karácsonyig. Lehet inni egy forralt bort, a gyerekek felülhetnek a nosztalgia körhintára, és ami a legfontosabb: megvan az a ritka érzés, hogy egy városi téren még lehet sétálni és lélegezni.

• Mikor és hol: 2026. november 27. – december 23. | Budapest III. kerület, Fő tér és Szentlélek tér

Akusztikus templomi esték: Szekeres Adrien országos turnéja

Szekeres Adrien adventi koncert

Szekeres Adrien adventi fellépései évek óta a műfaj legtisztább vonalát képviselik: a nagyszabású technikai parádé helyett a terek saját, természetes akusztikájára és a hang tisztaságára építenek. Tizenkét állomásos országos turnéja olyan monumentális történelmi helyszíneket érint, mint az esztergomi Bazilika, a szegedi Dóm vagy a debreceni Református Nagytemplom.

A műsor a tradicionális ünnepi dalok és az énekesnő legismertebb szerzeményeinek kamarazenei átdolgozásaiból áll össze. A zenei kíséretet Adrien férje, Kiss Gábor zeneszerző és zenei producer vezeti, a vokalisták között pedig lányuk, Emi is jelen van. A vidéki koncerteken a hangszerelés helyi gyermekkórusokkal egészül ki, ami a steril koncerttermi miliő helyett valódi polifonikus mélységet és meghitt, személyes jelenlétet ad az előadásnak.

• Mikor és hol: 2026. november 29. – december 20. (Budapesten: dec. 6. Kongresszusi Központ, dec. 20. Terézvárosi templom; vidéken: Győr, Esztergom, Miskolc, Gödöllő, Debrecen, Szeged, Pápa, Sopron, Kaposvár, Kecskemét). Jegyek a Brodway oldalán kaphatóak. 

Facebook
Reddit
LinkedIn

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

minimag popup

Ne hagyd, hogy a tünetek irányítsák a napjaidat!

Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra