Skip to content
„Engem egy tündér fog viselni!”
A szülőként gyakran szembesülök azzal, hogy mindegy, mit teszek, a gyerekeim végül felnőttként így is, úgy is egy pszichológus vagy terapeuta rendelőjében fognak kikötni. Ha túl sok a szabály és élesek a határok, nem marad hely a kiteljesedésre. Ha nincsenek keretek, akkor biztonságot nyújtó vonalak sincsenek. Ha mindenhol ott vagyok, rájuk telepszem. Ha hátralépek, magukra hagyom őket. Az akaratlanul nyakukba varrt sorsfordító jóslásokról, célkijelölésekről pedig még nem is beszéltem!
És hogy mi köze mindennek a piszedenevérekhez? Látszólag semmi, de becsszó, valami azért mégis csak akad.
Történik ugyanis, hogy amikor a szegedi cipőbolt két szép Pillangós Papucsa elkészül, alkotójuk, a sokat látott cipészmester azt mondja nekik, őket egy tündér fogja viselni. Márpedig egy tündér, az igencsak furcsa szerzet: repül, de nem madár, és lába van. Viszont ilyenből egy se téved be a cipőboltba. De még csak a környékére se!
A Pillangós Papucsok elindulnak hát, hogy megkeressék azt a tündért, aki őket viselni fogja. Útközben azonban összevesznek, kettéválnak és kalamajkák hosszú során át eljutnak a világ túlsó végébe: egyikük a Piros-tengerhez, másikuk a Zöld-folyóhoz. Ott pedig annak rendje-módja szerint megtalálják a tündért, akit – szerintük – keresnek: két piszedenevért. Egy északit és egy délit.
A dolog szépséghibája, hogy a piszedenevérek legalább annyira biztosak abban, hogy ők nem tündérek, mint amennyire a szegedi Papucsok meg vannak győződve arról, hogy azok… Egészen addig, amíg nem találkoznak mind a négyen egy igazi, hétköznapi tündérrel.
Szoprán Pipisztrella, meg a többiek
Szoprán Pipisztrella talán a világ egyik legszebb, de minden bizonnyal a legboldogabb denevére – míg intim viszonyba nem kerül Leonardó, a macska, szájüregének büdösebbik felével. A kellemetlen találkozás következtében aztán a denevérlány és a teremőr-cica beszélgetni kezdenek, a csevely révén pedig Pipisztrella is megismeri a múzeumok világát. Leonardó segítségével arra is rájön, hogy egy könyvtár igazi aranybánya az olyan könyvmolyoknak, mint ő.
No, nem azért, mert a polcok csordultig vannak tudással és tudománnyal. Hanem mert korlátlan hozzáférést biztosítanak a könyvtetű, az ezüstös pikkelyke, a kopogóbogár és a moly kompániáihoz például. Kész szerencse, mert ezek Pipisztrella kedvenc csemegéi!
A denevérlány úgy dönt tehát, hogy keres egy könyvtárat és megvalósítja önmagát. Útközben megismeri képtári Kleopátrát, aki egy macska, és az őt reménytelenül imádó csahost, Cézárt, majd a kis kitérőt követően rátalál az értékekkel teli könyvtárra. Mikelandzseló, a helyi cirmos ugyan kritikus, de Pipisztrella mégis elszegődik teremőrnek – és igencsak jól jár vele.
Tótágast áll a világ - és élvezed
A kötetben található három mese – Bukfencről, a rózsaszín párducról még nem is meséltem, de azt inkább derítsétek ki magatoknak! – rendkívüli humorral és nyelvi gazdagsággal, kreatív ötletekkel mulattatja az olvasókat. Különösen azokat, akik kedveli a nyelvi játékokat és az abszurdot sem nélkülöző fricskákat.
A mesék közötti oda-vissza utalások, a megjelenő párhuzamok és az atipikus hősök szerethetővé teszik a történeteket és megkönnyítik a kapcsolódást. A szöveg sokszínűségére a színpaletta ezernyi árnyalatával rezonáló, aprólékosan kidolgozott illusztrációk válaszolnak. (Sipos Fanni munkái.)
A táskabarát méret pedig lehetővé teszi, hogy akár a világ végére is magatokkal vigyétek a mulattató, mégis tanulságos kötetet. (Hátha van ott egy tündér, akit érdekelnek a mesék, például.)
