És van olyan, amire évről évre visszavágysz, még akkor is, ha gyerekeid ( elméletileg) kinőttek a gyerekzenés korszakból. A JaMese koncert pont ilyen.
December elején ismét megszólal az a zene, ami nálunk is évről évre beindítja az ünnepvárást: a JaMese adventi lemeze, ami Szabó T. Anna csodálatos verseit öleli körbe dallamokkal. És idén december 6-án élőben is hallhatjuk!
Amikor a versek zenévé válnak
Szabó T. Anna adventi versei mára már sokunk adventi rituáléjának részévé váltak. A 2018-ban a Pagony Kiadónál megjelent gyönyörű kötet Rofusz Kinga illusztrációival igazi kincs, amit évről évre előveszünk, ahogy közeledik december. De amikor Molnár Emese és zenekara, a JaMese elkezdett dolgozni ezekkel a versekkel, valami különleges született: 24 versből 24 dal lett, ami végigkísér bennünket az egész adventi időszakon.
Miért lesz (megint) különleges ez a koncert?
A versek olyan finoman, olyan érzékenyen vezetnek végig advent spirálján, hogy mire szentestéhez érünk, mind a gyerekek, mind a felnőttek készen állnak az ünnep apró csodáit meglátni és megélni. A zenei anyag ezt a mondanivalót erősíti fel: közös énekkel, tánccal, ünnepi hangulattal kapcsolja össze az egész családot.
Nálunk ez a lemez alapzene decemberben – reggel a kávé mellé, délután, amikor kigyúlnak a fények, este lefekvés előtt. És tudom, hogy számtalan családban ez lett az advent hangja.
Koncert Infók
A 2022-es dupla teltházas előadás után a zenekar újra a Magyar Zene Háza nagytermében várja a családokat. Varázshangszerekkel, rengeteg közös énekkel készülnek, hogy szóljon a ritmus, zengjen az ének advent nagy közös ünnepére.
Ez a koncert arról szól, hogy együtt, közösen indítjuk el az ünnepvárást. Együtt énekelünk, a gyerekek már ismerik a dalokat, mi felnőttek pedig rájövünk, hogy mi is mennyire várjuk már az adventi csodákat. Gyertek el, ha ti is így vagytok ezzel!











