Z. Kocsis Blanka vagyok, nő, mamikaze, újságíró, meseszerző, szövegíró, vállalkozó, és három kiskorú dedikált mindenese.
Bevallom, ennek ellenére sem tudok eleget arról, hogyan is működik valójában ez a nagyszabású, sokszereplős valós idejű társasjáték – a.k.a élet -, de hiszem, hogy egymásra figyeléssel, hallgatással és beszéddel sokat tanulhatunk egymástól. Egymásról és önmagunkról. Próbálkozom, elesek, fejjel megyek a falnak, felállok, újra nekikezdek és így tovább, nap nap után. Tapasztalom, hogy a világ tele van érdekes emberekkel, izgalmas helyekkel, különleges témákkal és fantasztikus lehetőségekkel – nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy észrevegyük őket. Jössz?!
Tomasz Małkowski
Tomasz Małkowski 1966-ban született a lengyelországi Gdańskban. Jelenleg is itt él és dolgozik történészként. Fő tevékenységi körei közül a történelem tankönyvek megalkotása és ifjúsági edukációs irodalmi tevékenység állnak az első helyen. Adott már ki gyerekeknek szóló útikönyvet, fordulatos történelmi alapokon nyugvó kalandregénysorozatot is. Legfrissebb műve, a Kamill, aki a kezével lát meseregény humoros érzékenyítő kötet azoknak, akiknek sok kérdése van a vakok mindennapjairól, de nem merik vagy nem tudják kinek feltenni azt.
Milka, aki nem lila tehén - de ha az lenne, se látná, mert vak
Anya, apa, Sári és Kamill, no meg Lali, a kutya: így néz ki Kamill családja. Mármint annak, aki látja. Kamill viszont nem látja, hiszen vak. Ezért télen-nyáron napszemüveget visel, nem tudja, hogy néznek ki a szülei és a kezével lát. (Na meg a szívével, ha hihetünk Saint-Exupéry-nek, és szerintem higgyünk.)
Tudja viszont, hogy attól, hogy az ember nem pontosan ugyanolyan, mint a többiek, még nem kell hagynia, hogy az élet megállítsa őt. Ebben szerencsére Milka – mert anya és apa csak így hívják – családja is támogató: engedik biciklizni tandem, hagyják lecsúszni az óriáscsúszdán a strandon, vesznek neki csilingelő labdát, hogy ő is tudjon focizni és még múzeumba, állatkertbe, ide-oda is elviszik. Vagyis Millka szinte pontosan ugyanolyan, mint a többi korabeli óvodás – és egyáltalán nem világtalan.
Ami miatt ezt a könyvet a gyerekkel együtt célszerű olvasni
A kötetben Milkát rendszeresen kigúnyolják, megkülönböztetik, szekálják vagy helyezik kellemetlen helyzetbe – ami sajnos nagyon is valós helyzet a tartós sérültséggel élő emberek életében. Egy-egy ilyen történet azonban kiváló alkalmat ad arra, hogy a gyerekkel beszélgetést nyissunk a piszkálódásról, a csúfolódásról és arról, hogy kell-e félni attól, amit nem ismerünk.
A kötettel haladva érinthetjük továbbá a közösségi viselkedés szabályait, a múzeumi protokollt, beszélhetünk az ignoráns és kirekesztő felnőttekről, a testhatárok átlépéséről és arról is, hogy vajon mindig jót tesz-e az, aki jót akar.
A szülők is emberek
Spoiler alert! Ha nem akarsz konkrét információkat megtudni a kötet tartalmáról, kérlek, ne olvass tovább!
A mese legmegkérdőjelezhetőbb karakterei egyértelműen a Milka szülei. Az apukája például úgy dönt, hogy miután Kamill ügyesen tandembiciklizik a testvérével, megtanítja egyedül is bicajozni. (Egy teljesen vak gyereket…?) Egy másik mesében az anyukája megengedi, hogy Kamill a múzeumban megfogja a tárgyakat – és nem, nem egy akadálymentesített, spéci múzeumról van szó. Sőt később, amikor a teremőr jelzi, hogy a kiállítási tárgyak nem érinthetők meg, anya még vitába is száll vele és amellett érvel, hogy a szabályok viszonylagosak.
Igencsak kétes az is, ahogy az étteremben járnak el: miközben Kamillt a szomszéd asztalnál ülő idős úr verbálisan bántalmazza, a szülők nem tesznek semmit és más vendégek kelnek a védelmére. Anyaoroszlán legyen a talpán, aki ezt érti…











