Skip to content
Ha van téma, ami minden fiús anyát képes bűntudatba vagy aggodalomba kergetni, az a képernyőidő – azon belül is a konzoljátékok. A kanapén görnyedő, headsetbe kiabáló gyerek látványa alapján joggal merül fel a kérdés: vajon ez a digitális világ más emberré formálja a fiainkat, mint amilyen a „mi időnkben” lett volna? ( és itt hagy dobjam már be: bezzeg az énidőmben.. köszönöm, téma kivesézve:))
A Parents.com nemrégiben körbejárta a témát neves pszichológusok segítségével. Összefoglaltuk a legfontosabb tanulságokat, és némi hazai tapasztalattal kiegészítettük.
A digitális grund: Minecraft, Roblox és Fortnite
Bár a szakértők gyakran nagyívű kalandjátékokat emlegetnek, a valóság a gyerekszobákban a Minecraft, a Roblox és a Fortnite szentháromsága. Ezek a platformok ma a digitális grundok: a gyerekek nemcsak játszanak, hanem itt élik a társasági életüket.
A Minecraft valójában modern mérnöki munka és kreatív tervezés, ahol a térbeli tájékozódás és a logikai készségek fejlődnek.
A Roblox a digitális gazdaság és a szerepváltás iskolája, ahol a gyerekek gyakran saját világokat is kreálnak.
A Fortnite pedig a csapatmunka és a másodpercek alatt meghozott, stratégiai döntések éles tesztje.
Angolóra kontrollerrel a kézben
Szülőként az egyik legmeglepőbb tapasztalat, hogy a fiaink gyakran hamarabb sajátítják el a „game-szlenget”, mint az iskolai tananyagot.
A szervereken zajló nemzetközi kommunikáció miatt az angol nem tantárgy lesz számukra, hanem létszükséglet. Megértik a droppolást, a skill-eket és a bonyolult stratégiákat – sokszor folyékonyabban és magabiztosabban beszélnek a játékról angolul, mint a napjukról magyarul.
Ez a fajta kontextuális nyelvtanulás olyan alapokat ad nekik, amivel az iskolai órákon már előnyből indulnak.
A barátság új dimenziója: A virtuális játszótér
Régen a srácok kimentek a térre focizni, ma pedig „felmennek” a szerverre. A szakértők szerint azonban a lényeg nem sokat változott: a fiúk számára a játék az elsődleges kapcsolódási pont. A videojáték ma már nem elszigetel, hanem szocializál. Itt tanulják meg a csapatmunkát és – bármilyen furcsán hangzik – az érzelmi támogatást is, miközben közös célokért küzdenek a barátaikkal.
A „flow” élmény és a jutalmazási rendszer
A videojátékok azonnali visszacsatolást adnak, amit a való élet (vagy az iskola) ritkán tud.
A kockázat: Ha a gyerek csak a játékban érzi magát kompetensnek, a valódi világ kihívásai unalmasnak vagy túl nehéznek tűnhetnek. A feladatunk szülőként nem a tiltás, hanem az, hogy segítsünk átvinni ezt a sikerélményt és kitartást a fizikai világba is.
Agresszió vagy feszültséglevezetés?
Örök dilemma, hogy az erőszakos játékok agresszívvá teszik-e a gyerekeket. A szakértők többsége szerint nincs közvetlen ok-okozati összefüggés a kettő között. A gyakori dührohamok a játék végén általában nem a látott erőszaknak, hanem a hirtelen „dopamin-megvonásnak” köszönhetők, amikor abba kell hagyni egy intenzív élményt.
Ha már itt tartunk érdemes elolvasni a határ húzásról szóló cikkünket.
Legyél te a „Player 2”!
Ahelyett, hogy falat húznál a gyerek és a konzol közé, néha ülj le mellé. Kérdezd meg, miért tetszik neki az a világ, mit élvez benne. Ha érted a játék nyelvét, sokkal könnyebb lesz közös szabályokat hozni a képernyőidővel kapcsolatban – anélkül, hogy ellenséggé válnál a szemében.
