Na, szóval. Kezdődik az ovi és az iskola, a korona meg szépen kúszik felfelé. Nem, nem a fejemre, onnan le sem engedem esni. Mert egy anya mindig megigazítja a koronáját, akármennyire mélyponton legyen is. Mi ugyanis nem engedhetjük meg magunknak, hogy szarul legyünk.
Persze ez így baromság, és nem is erről akarok neked most írni. Az, hogy időnként kiborulunk, hogy padlóra kerülünk, gyerekek nélkül is tök természetes, gyerekekkel meg egyenesen kötelező. Aki mindig nyugodt, aki soha nem sír félrevonulva, az nem evilági. Én nagyon is az vagyok, talán túlságosan is, és úgy élem meg a nyár utolsó napjainak hajtását, mint minden normális ember: zakkantan. Mert hajtás az van, és ez az egy az, amit nem szeretek szeptember előtt.
A fészen kismillió posztot láttam, amely arra kíváncsi, várjuk-e az év kilencedik hónapját. De arra senki, hogy hogyan éljük meg a mostani véghajrát. Ha nem tudod, mire gondolok, akkor téged ez nem is érint. De ha igen, akkor biztosan bólogatsz.
Te hogyan készülsz a tanévkezdésre?
Hiszen mi is van most?
Mivel kezdődik az ovi és a suli, az az alap, hogy
- beszerezzük a tanszereket,
- átnyálazzuk a tavalyiakat, hátha spórolhatunk,
- harcolunk a lurkókkal, hogy elégedjenek meg az egyszerű, minden firleflanctól mentes füzetekkel,
- aztán azzal, hogy a legjobb füzetborító igenis a havannabarna csomagolópapír;
- próbáljuk győzködni őket, hogy nem kell új kulacs, uzsis doboz, iskolatáska csak azért, mert a tavalyit unja, és
- ezerrel imádkozunk, hogy jó legyen rájuk az évzárón is már éppen csak passzoló ünnepi ruha. A cipőkről nem is beszélve.
Ez tehát a mindenkori augusztus végi nyűg. Most azonban mindez megvan spékelve egyéb teendőkkel is.
Tanévkezdés imádkozással fűszerezve
A koronavírus miatt számos óvintézkedést kell bevezetni, amelyekről jól tudjuk, hogy vagy használnak, vagy nem, de a vírust ismerve (?) sejthetjük, hogy sajnos minden veszett fejsze nyele. Ettől függetlenül hallani sem akarunk a távoviról, táviskoláról, mert elég volt a tavalyi második félév, amelybe szülőként majdnem beledöglöttünk.
Nem tudom, mi lenne a jó megoldás. Akárhogyan is töröm a fejem, nem látok tisztán továbbra sem, ezért inkább az egyszerűbb megoldás mellett döntöttem: mindent úgy csinálok, ahogyan nálunk/tőlünk kérik:
- gyerekenként lesz külön saját komplett tisztasági csomag;
- mindenki szépen magára aplikálja a maszkot, hogy a menzán sorban állva egy mozdulattal felvehesse;
- már most átbeszélem velük az intézkedési terveket, és bízom benne, hogy emiatt nem kell majd külön csatát vívnom egyik gyermekemmel sem.
Aztán imádkozom. Mert valahogy el sem tudom képzelni, hogy a Covid ne akarna megmártózni a gyerekseregben. Ezért éppen azon agyalok, mi legyen a B-tervem, ha megint minden közoktatási intézmény bezár. Pontosítok: nem agyalok, mert nincs erőm hozzá. Inkább beszerzem a maradék hiányzó hurkapálcákat, amelyeket minden évben meg kell vennünk, de valahogy még sosem láttam, hogy a gyerekek használták volna. Hál’ Istennek, az ovihoz semmit nem kell vennem, ott mindent megkapunk.
És akkor megkérdezlek végre: Te hogy vagy most, augusztus végén?
Szerző: Davida
