Mary Jane , azaz balerinacipő kultusz a láthatáron

Minimag – Magazin szülőknek, akik nem adják fel önmagukat

mary-jane-cipo-oszi-trend
Úgy tűnik csak egy pillanatra hittem azt, hogy a balerinacipők háttérbe szorultak. Valójában aktívban a reneszánszukat élik, köszönik jól vannak.  Egyszerre nosztalgikusak és kifinomultak, bármely outfitet képesek feldobni. Ami egykor a business napokhoz kötődött az az év egyik legfelkapott cipője lett. A tervezők persze próbálnak az alapdarabon emelni, így aztán találunk  klasszikus, lábfejen átívelő pántos sziluettet fényes lakkbőrrel, szögletes orrokkal és szoborszerű sarkakkal is a kínálatban.  A Mary Jane cipőknek ott a helye a ruhatáradban.

De mi ért Mary Jane a balerinacipő?

A Mary Jane cipő története a 20. század elejére, az Egyesült Államokba vezethető vissza. A fazon alapja – az alacsony sarkú, lekerekített orrú, pántos félcipő – már korábban is létezett, de a „Mary Jane” elnevezés 1902-ben vált ismertté a Buster Brown című képregénynek köszönhetően. A főszereplő kislány, Mary Jane Brown viselte ezeket a cipőket, és a Stride Rite vállalat gyorsan levédette a nevet, majd tömeggyártásba kezdett. A modell eredetileg gyerekcipő volt, praktikus pánttal, ami megakadályozta, hogy lecsússzon a lábról. Az 1920-as években azonban a felnőtt divat is felfedezte magának: megjelent táncos cipők, majd elegáns női modellek formájában is, és ezzel a Mary Jane a női cipőtörténelem egyik ikonikus darabjává vált.

Mivel érdemes párosítani a Mary Jane cipőket?

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Nobody Wants This Series (@nobodywantsthisseries) által megosztott bejegyzés

Köszönhetően a Nobody Wants This sorozatnak, idén a rögbi pólóknak óriási sikere lesz/ van.  Persze ez is kicsit újra értelmezve. 

A klasszikus csapatmezes múltat lecserélte a collegiate chic korszak: merevebb gallérral, finom csíkokkal és kicsit bővebb szabással, ami egyszerre laza és elegáns. Olyan, mintha az egyetemi klubteremből egyenesen a városi utcára lépett volna. A sima pólók helyett most ez az új kedvenc alapdarab, amit bátran kombinálhatsz miniszoknyával, szabott nadrággal, vagy – igen, pont azzal – egy Mary Jane cipővel, ami az egész szettet egy pillanat alatt feldobja.

Tommy Hilfiger bőr balerina cipő
Tommy Hilfiger bőr balerina cipő
calvin-klein-mary-jane-cipo-minimag
Calvin Klein bőr balerina cipő

Van otthon egy vicces, érdekes zoknid? Ne takargasd, mutasd meg, méghozzá kedvenc balerina cipőddel. Nem kell visszafogottnak lenned a munkahelyen sem. Rég elmúlt már az az idő, amikor a sportcipődben indultált el dolgozni, és vitted magaddal a magassarkút. A mai munkavilág inkább a „kényelmesen elegáns” elvet követi – és végre nem ciki, ha egy cipő egyszerre praktikus és sikkes. A Mary Jane pontosan ezt a határvonalat képviseli: nőies, de nem mesterkélt, laza, de nem slampos. Egy mintás vagy strukturált zoknival kombinálva pedig könnyedén ad egy kis fashion twistet még a legegyszerűbb nadrág–ing párosnak is.

Tommy Jeans bőr balerina cipő B
Tommy Jeans bőr balerina cipő
Medicine balerina bordó
Medicine balerina bordó

A farmer–póló kombó olyan, mint a divat alapegyenlete: sosem megy ki a divatból. Bárhogyan is öltözködsz, ez a páros mindig működik – csak az arányokon és a részleteken múlik, milyen lesz a hangulata. Idén ősszel érdemes egy apró, de látványos váltást beiktatni: dobd el a sportcipőt, és húzz helyette Mary Jane-t. Azonnal kifinomultabb lesz tőle az összhatás, még akkor is, ha a szetted marad ugyanaz. Egy bordás pulóverrel vagy hegyes ujjú felsővel kombinálva pedig pont azt a “nem is próbáltam, mégis stílusos” energiát adja, amitől minden összeállítás természetesnek tűnik.

A klasszikus ballonkabát sosem tűnt el, csak épp új személyiséget kapott idén. A mostani verziókban van egy kis játékosság – kagylóformájú gallérok, feltűnő bélések, szokatlan minták vagy színek –, pont annyi, amitől a jól ismert darab frissnek és karakteresnek hat. Ha Mary Jane cipővel viseled, az egész összhatás lágyabb, nőiesebb lesz: a merev szabás elveszíti a „komoly” élét, és helyette kapsz egy könnyed, de mégis kifinomult szettet, amit bármelyik hétköznap megirigyelnének az utcán.

És a teljesség igénye nélkül néhány olyan párosítás, ami még megdobogtatta a szívünket. 

vagabond-balerinacipo-minimag
Vagabond Shoemakers velúr balerina JOLIN
puma.balerina-minimag
Puma bőr balerina cipő Speedcat

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

Heti 1 perc Minimag

minimag hirlevél

15 villámgyors vacsora – 30 perc alatt

Iratkozz fel, és azonnal küldjük (oké, van benne egy feliratkozás megerősíttés)  a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.