A 80-as években, a város kellős közepén nőttem fel. Képernyő idő nélkül, és annyi inger ellenére, mint amennyit egy belváros kínált abban az időben, gyakran találtam magam a „mit csinálsz? Semmit” életérzésben. Azt hiszem, mestere lettem az unalomnak. Ma már tudom, hogy ez a kényszerű csend adott egyfajta belső erőt: pezsgő kreativitást, erős énképet és tágra nyílt kíváncsiságot.
15 villámgyors vacsora – 30 perc alatt
Iratkozz fel, és azonnal küldjük a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.
Plusz: hetente friss, minimagos sztorik, mi kellhet ennél több?!
Felnőttként, a végtelen görgetés korszakában, azt vettem észre, hogy ez a képesség eltűnt. Ahelyett, hogy én generálnám a gondolataimat, mások tartalmát fogyasztom, és ezzel elveszítem a képességet a mély, lassú következtetésekre. Könnyen befolyásol egy 6 másodperces videó, egy érdekes poszt, stb.
Ez a folyamatos információáramlás a valódi probléma gyökere. Ha a figyelmünk széttöredezik, és minden szabad percünket ingerekkel töltjük ki, képtelenekké válunk a belső csendre. Ennek következménye az, hogy nem tudunk megbirkózni a kényelmetlen érzéseinkkel (a szorongással, a fáradtsággal), mert azonnal a telefonba menekülünk. Ez a menekülés nem csak a kreativitásunkat rombolja, hanem egyre nyugtalanabbnak is érezzük magunkat tőle. Itt az ideje cselekedni, és visszaszerezni a belső csendet. Jár nekünk.
Mégis mi elől szökünk a telefonba?
Az unalom rossz hírnévnek örvend. A gyerekek panaszkodnak miatta, mi pedig az életünket azzal töltjük, hogy leküzdjük – minden szabad másodpercünket ingerekkel töltjük ki. Ezzel azt jelezzük az agyunknak, hogy a kényelmetlen érzések nem elfogadhatók.
A digitális függőség nem a tartalom iránti vágyunkról szól, hanem a belső üresség elkerüléséről. Amikor letesszük a telefont, az agyunk követelni kezdi a stimulációt, ami eleinte egy viszkető, szinte gyötrelmes érzést kelt. Ez a reakció a függőség pontos jele. Pedig valójában már unjuk az állandó ingerlést.
Amikor az unalomhiány szó szerint megváltoztatja az agyunkat
Ez a jelenség már nem csak életmódbeli zavar, hanem az agyunk szerkezetét is érinti, ami ijesztő perspektíva.
Tudományosan igazolt: Tanulmányok kimutatták, hogy az okostelefon-függőség és a digitális eszközök túlzott használata károsíthatja az agy új ötletek generálására való képességét.
Szürke- és fehérállomány: Sőt, kimutatható összefüggés van az agy szürke- és fehérállományának csökkenésével, amelyek mindkettő kulcsfontosságú a memória, a figyelem és a problémamegoldás szempontjából.
Az agynak pihenésre és unalomra van szüksége a kreativitás beindításához, de az állandó elfoglaltság csak kimerít. Az agyban a mély gondolkodáshoz szükséges koncentrációs képesség egyszerűen megszűnik a feladatok közötti folyamatos ugrálás miatt.
Erről jut eszünkbe ez a cikk:
Miért jó kézműveskedni 40 felett, ha nincs is hozzá tehetséged?
De mi van, ha nem a telefon a gonosz?
Tudom, most azt gondolod: „Könnyű mondani, de nekem a telefonom munkaeszköz!” És igazad van. Nem minden scrollozás egyforma.
A fotós, aki a telefontól inspirálva rögzít egy pillanatot, vagy az író, aki útközben jegyzetel – ők használják a technológiát, nem bele menekülnek.
Profi fotósok beszámoltak arról, hogy az iPhone ( sicc, nem reklám, androidos vagyok) új kreatív lehetőségeket nyitott meg számukra – nem csak azért, mert „mindig kéznél van a kamera”, hanem mert diszkrét, és szabadságot ad a spontán fotózásra.
A szerkesztő applikációk széles választéka lehetővé teszi művészek számára, hogy drága felszerelés vagy széleskörű technikai tudás nélkül fejlesszék munkájukat.
Sőt, a kutatások szerint a szándékos gondolatáramlás – amikor hagyjuk, hogy elménk szabadon kalandozzon – valójában fokozhatja a kreativitást. A Calgary Egyetem tudósai kimutatták, hogy az ilyen „szabadon mozgó” gondolatok megnövelik az agy alfa hullámait, ami jobb teljesítményhez vezet kreatív feladatoknál. Az emberek napi ébrenlétük 25-50%-át töltik gondolataik barangolásával, és bizonyos típusú ábrándozások nagyobb kreativitáshoz kapcsolódnak.
A különbség a kontrollban van: választok, vagy menekülök?
Egy friss ADHD-s kutatás feltárta, hogy a szándékos elmekóborlás – amikor az emberek „tudatosan hagyják, hogy gondolataik vándoroljanak” – nagyobb kreativitással társult, míg a spontán, kontrollálhatatlan ábrándozás a figyelmetlenség mindennapi kihívásaihoz kötődött.
Ha a telefon után nyúlok, mert „csak úgy”, mert kényelmetlen az unalom – az menekülés. De ha 10 perces tudatos szünetet tartok séta közben, és hagyom, hogy elmém barangoljon – az már alkotás. Egy kutatás kimutatta, hogy 10 percnél rövidebb mikro-szünetek növelik az alkalmazottak produktivitását, különösen kreatív és adminisztratív feladatoknál.
Szóval a kérdés nem az, hogy leteszed-e a telefont. Hanem hogy miért veszed fel.
De még nincs minden veszve
Amikor rutinból azon kapod magad, hogy másodperceken belül a telefonod után nyúlsz, tudd, hogy itt az ideje cselekedni. Én is küzdök ezzel. Van, hogy munkám miatt muszáj online lennem. De még akkor is van 5-10 perc naponta, amikor NEM muszáj. És pont ezen az 5 percen múlik.
Apróságoknak tűnhetnek, de ez a három lépés hatalmas változást hozhat az életedben.
1. Tartsd 2 méter távolságra (social distance a telefonoddal)
Emlékszel a Covid idején a social distance-ra, azaz a tartsuk a2 métert egymástól üzenetre? Na pontosan ezt kéne tenned a telefonnal.
Ahelyett, hogy radikális törlést hirdetnénk (ami tudjuk, hogy szinte lehetetlen), nehezítsd meg a hozzáférést a legnagyobb időrablókhoz.
Állítsd be, hogy a közösségi média alkalmazások csak egy nap lejáró időkorláttal legyenek elérhetők, vagy tedd őket a telefonod egy mély mappájába, amit nehéz elérni. A cél: teremts egy „súrlódási pontot”. Ha egy-két hétig minden alkalommal gondolkodnod kell a belépésen, érezni fogod, hogy visszatér az energiád, és tisztábban hallod a belső hangodat.
2. Nézz körül a saját otthonodban
Néha, amikor leteszem a telefonomat és körülnézek, megdöbbenek, hogy milyen keveset éltem eddig a saját otthonomban. Egy digitális világban éltem – és az nem szép. Hagyd, hogy teret adj magadnak, hogy észrevedd a valóságot. A kutya a kanapén ( mit keres ott és ki engedte oda, amikor megmondtam, hogy nem mehet fel) , a mosogató melletti edények, a gyerekeid szétszórt cipői – nézz rájuk! Gyönyörűek.
És, ha már itt tartunk:
3. Hagyd, hogy az agyad pihenjen
Hagyd, hogy az agyad igazán szünetet tartson a külső behatásoktól, és hagyd, hogy elkalandozzon. Gyakran érzem, hogy az agyam könyörög egy kis szünetért, mégis megnyomom a lejátszást egy podcaston. De azok az alkalmak, amikor csendes sétára kényszerítettem magam, eleinte gyötrelmesek voltak – aztán teljesen eufórikusak. Visszakanyarodva a kutyához: erre is tökéletes társak, mivel nem lehet mellettük telozni. Az az ő idejük, rájuk kell figyelni vagy legalábbis velük kell lenni.
Amikor átküzdöd magad ezen a kellemetlenségen (a telefon utáni viszkető érzésen), megkönnyebbülést érzel. A tested ellazul. Az elméd kifújja a levegőt. Újra elkezdesz alkotni. Eredeti gondolataid lesznek. Bízni kezdesz a saját hangodban.
