Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

ELDUGOTT TAVAK, DE MI MEGTALÁLJUK – NYARALJATOK A DÖRÖSKEI TÓNÁL

DOROSKEI

Már több, mint 10 éve, hogy nem jártam a Döröskei Tóstrandon. Döröske Vas megyében található, 200 kilométerre Budapesttől.

A picinyke, de annál hangulatosabb tavat még 1976-ban duzzasztották a Malom Patak vizéből. A tó és környéke vonzó turisztikai célpont, ám még mindig nem kap akkora figyelmet, amelyet érdemelne.

Az elmúlt időben romlott a Döröskei Tóstrand állapota, osztrák tulajdonba került, ám azóta újra visszakerült. A cél az állapot megóvása, továbbá horgásztó létesítése, amelyhez pályázatot is nyertek.

Miért került be elsőként a listánkba?

Homokos partját nagyon sok család szerette, amelyhez régebben pici pálmafákat is kitettek, hogy még hangulatosabbá tegyék a nyarat. Nap közben a gyermekek boldog sikításától volt hangos a helyszín, míg hétvégén esténként a fiatalok népszerű szórakozóhelyévé változott.

Szenzációs élmény volt a nyitott helyszínen bulizni, és a tó csodálatosan visszaverte az éjszaka fényeit. Romantika volt a köbön!

Bár a település nagyon picike, ennek ellenére az airbnb-n találtam egy szállást közvetlenül ide.

Azok, akik picit modernebb környezetre vágynak, javaslom, hogy Szombathelyen, vagy Körmenden keressenek szállást, hiszen autóval gyorsan megközelíthető a tó, továbbá látnivalóból is akad bőségesen.

Mit fedezhetsz fel még Döröske környékén?

Körmenden található a Vadászlak, amely közel van a piciny településhez. Batthyány Ödön 1883-ban örökölte meg a hercegi címet, a Batthyány-hitbizományt és a Strattmann nevet. Mivel egyik legfőbb hobbijának, a vadászatnak Körmenden is hódolni kívánt, ezért építtette a várkertben a vadászlakot.

A vadászlak állandó kiállításai:
– A Várkert és a Vadászlak
– Szinetár Miklós emlékkiállítás
– Carolus Clusius Nyugat-Magyarországon
– Molnár Lajos madárgyűjteménye
– A Batthyányak és a természettudományok
– Interaktív játékok

A Körmendi Kastély a XV. század végi vár alapfalaira épült. A Batthyányiak birtokába kerülve tulajdonosai többször átépítették. A XVIII. században barokk kastéllyá Batthyány Lajos építtette újjá. A XIX. században a klasszicizmus szellemében került újra átépítésre.

A kastély főépületében ma a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum látogatható.

 

Jó kirándulást, fürdőzést kívánunk!

További cikkei

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet