Alzheimer kór világnapja

Minimag – Magazin szülőknek, akik nem adják fel önmagukat

A családi anekdoták szerint dédapám dédanyám temetése napján azt kérdezte, hogy „az az idegesítő nőszemély, aki mindig itt sertepertélt, hol van”?

15 villámgyors vacsora – 30 perc alatt

Iratkozz fel, és azonnal küldjük a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.
Plusz: hetente friss, minimagos sztorik, mi kellhet ennél több?!

Tette ezt 50+ év házasság után. Demensen, így utólag visszanézve valószínűleg Alzheimer-esen. Sose találkoztam vele, így amikor mesélték a történetet, mindig tudtam rajta mosolyogni, és nem éreztem át a történet mély fájdalmát és azt, hogy milyen lehet annak, aki nem ismerődik fel … ma már tudom, és minden egyes alkalommal, ha eszembe jut az érzés, mikor az első (második, sokadik) alkalommal nem lettem megismerve (később meg már féltek is tőlem), mindig könnybe lábad a szemem.

Kegyetlen állapot lehet, mikor az elején érzed, hogy valami nem stimmel, hogy te ennél több voltál, más voltál, jobb voltál. Aztán az idő segít, és rombol, és már nem tudod, hogy ennél több voltál, más voltál, jobb voltál. És elvesztesz mindent, reményt, élményt, szeretetet és haragot, tudást és hatalmat, végül a képességet, hogy mozogj, beszélj, egyél, lélegezz.

Alzheimer kór

Ezt végig nézni is kegyetlen. És tulajdonképpen magányos küzdelem is egyben, vagy csoportos – a családtagoknak. De mind a társadalom, mind az ellátórendszer – tisztelet a kivételnek-, közönyös, rideg, kemény.

Alzheimer kór

És a családtagok küzdenek, harcolnak gyógyszerért, ellátásért, tornáért, alapvető, az emberi méltósághoz való jogért, később meg megalkusznak, és örülnek annak, amit kapnak. Ahogy telik az idő – és az esetek nagy többségében évekről beszélünk, minden egyes nap várják az agyukkal az elkerülhetetlen véget, közben szívük és lelkük még egy utolsó igazi pillanatban, ölelésben reménykedik.

Az azonban csak a filmekben van.

 

Mikor volt utoljára 10 perced csak magadra?
Segítünk, hogy ez a hét más legyen: 7 nap, 7×10 perc, egyszerű gyakorlatokkal, amit bárhol el tudsz végezni.

Plusz hetente friss, minimagos sztorikat és tippeket is kapsz.

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

Heti 1 perc Minimag

minimag hirlevél

15 villámgyors vacsora – 30 perc alatt

Iratkozz fel, és azonnal küldjük a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.
Plusz: hetente friss, minimagos sztorik és 10% kedvezmény a miniart.hu-n.