1992-ben még nem létezett Minimag, Instagram, meg mobiltelefon se nagyon. Viszont létezett egy poros ( sicc!) sziget Óbudán, két kezdetleges színpad és egy olyan érzés, amit azóta se tudtam sehol máshol megtalálni. Aztán jött 10 év: mindig ott voltam, akkor még Diákszigetnek hívták, amikor még saját sátor kellett, és a sor a WC-hez olyan volt, mint egy kisebb zarándoklat. Még a
Aztán jött az a bizonyos Underworld koncert 20 évvel ezelőtt, ami azóta is hivatkozási pont nálam. Most, hogy bejelentették: 2026-ban újra jönnek, nem is volt kérdés, hogy idén is kint leszek.
A hab a tortán
"Az igazat megvallva, a késve indult szervezés miatt kevésbé bíztam abban, hogy sikerül majd igazán nagy neveket lekötni a 2026-os Szigetre"
– mondta Gerendai Károly a bejelentéskor.
Pedig sikerült. Nézzük kik érkeznek idén a Szigetre.
Gerendai Károlyék több mint negyven új fellépőt jelentettek be, köztük olyan nevekkel, akik jelenleg a legnagyobb nemzetközi fesztiválok headlinerei:
Bring Me The Horizon: A világ egyik legbefolyásosabb rockbandája, akik az elmúlt években váltak igazi stadion produkcióvá.
Zara Larsson: A svéd popdíva a Midnight Sun albumával most futja a legnagyobbat.
Loyle Carner: A dél-londoni rapper legújabb, Hopefully! című lemezével érkezik.
Wolf Alice: Az indie-rock formáció, akiknek az énekesnője szerint a Sziget a legjobb hely, ahol valaha játszottak.
De ez már csak a hab a tortán, hiszen a Sziget sikerének mindig is az volt a titka, hogy nem csak a sztárfellépők miatt vonzó. Sokkal színesebb, élménydúsabb, mint a versenytársai. Jó koncertet sok helyen lehet látni itthon is, hát még szerte Európában. A mi célunk az, hogy a Sziget egyedi atmoszférája sokkal többet adjon a látogatóinknak egy sima koncertélménynél, de természetesen továbbra is fontosnak tartjuk, hogy akit elsősorban a sztárfellépők vonzanak, azok is elégedettek legyenek, mind a műfaji sokszínűséggel, mind az előadók minőségével, aktualitásával. Igyekszünk minden zenei műfajból a legizgalmasabb, legtrendibb és persze legnépszerűbb képviselőket elhívni, mert azt szeretnénk, hogy a Sziget ne csak kiszolgálja a zenei közízlést, hanem formálja is azt”
– tette hozzá a fesztiválalapító.
Az elektronikus vonal is erősödik: érkezik az Underworld , de jön Chet Faker, a Parcels, Richie Hawtin, és a Boiler Room nagy kedvence, Yousuke Yukimatsu is.
Mi a helyzet a hazai előadókkal?
A magyar nevek között ott van Beton.Hofi, akinek „0” című kiadványa a zenei streaming adatait is tartalmazó Album Top 100 első helyét hódította meg a tavalyi évben.
Ha szeretnél képbe kerülni egy kicsit, akkor olvasd el az útmutatót a szülőknek a magyar underground raphez.
Mellette az Analog Balaton, az Ivan & The Parazol és Mehringer is kint lesz a Hajógyárin.
A közzétett újabb nevek ABC sorrendben: Analog Balaton, Anetha, Argy, Beton.Hofi, Boys Noize, Bring Me The Horizon, Chet Faker, Coco & Breezy, Dimension, Dixon, Funk Tribu, Golden Hours, Health, Ivan & The Parazol, John Coffey, Kolibri, LEAP, Loyle Carner, Mehringer, Naïka, Nation Of Language, Nia Archives, Olympe, Parcels, Perturbator, Richie Hawtin, Rose Gray, Sara Landry, Sef, Sub Focus, Swimming Paul, Sylvie Kreusch, Syreeta, Tripolism, Trym, Vintage Culture, WhoMadeWho, Wolf Alice, Yousuke Yukimatsu, Zara Larsson.
Így készüljetek a Szigetre (szülői szemmel)
Ha nemcsak a nosztalgia miatt mész, hanem a gyerekeket is érinti a dolog, van pár pont, amivel érdemes képbe kerülni:
Bérlet: A BudapestGO akcióval akár 80 ezret is spórolhatsz a gyerekbérleten.
Első alkalom: Ha a gyerek most megy először, nézd meg a kamasz fesztivál-kisokosunkat és a biztonsági tippjeinket.
Atmoszféra: Hogy miért több a Sziget egy sima koncertnél, azt a Porból lett szabadság című film adja át a legjobban, érdemes megnézni hangolódásként.
A 3 napos bérletek már kaphatóak, február 12-15. között pedig jön a szokásos Revolut Valentin-napi kedvezmény.











