Díjnyertes filmekkel egy hónap múlva kezdődik a 16. Frankofón Filmnapok

Minimag – Magazin szülőknek, akik nem adják fel önmagukat

Frankofón Filmnapok

A 2025-ös Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjével, Amélie Bonnin Élvezd a pillanatot! című alkotásával nyit a 16. Frankofón Filmnapok Budapesten.

A Francia Intézet szervezésében március 4-14. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Többek között szerepel majd a kínálatban a Cannes-i Filmfesztiválon két díjat nyert A legkisebb lány és a Dardenne fivérek a legjobb forgatókönyv és a legpozitívabb alkotás díjával elismert Leányanyák című alkotása.

 Jön a 2024-es Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok szekciója fődíját elnyert A soha be nem köszöntő újév és az Oscar-és BAFTA-jelölt, Annecy fődíjas Arco – Fiú a jövőből.

Olyan filmes csemegék is érkeznek, mint a Boyhood rendezője, Richard Linklater Új hullám című filmje, mely Jean-Luc Godard klasszikusa, a Kifulladásig készítését eleveníti fel, vagy az Öltések Angelina Jolie-val a főszerepben.

NYITÓFILM: feel-good movie Cannes-ból

Március 4-én 19.30-kor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Amélie Bonnin Élvezd a pillanatot! című filmje nyitja a 16. Frankofón Filmnapokat. A fiatal, feltörekvő rendező első nagyjátékfilmje igazi feel-good movie egy gyerekkori szerelemmel való újra találkozásról, amely alatt könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy együtt sírunk, nevetünk, énekelünk a szereplőkkel.

Arany Pálmás mesterek és rendezői debütök

A legkisebb lány frankófon filnmapok
Frankofón Filmnapok - A legkisebb lány _ La petite dernière

Szerepel majd a kínálatban Hafsia Herzi rendezői debütje, A legkisebb lány, amely a Cannes-i Filmfesztiválon két díjat nyert – Nadia Melliti a legjobb női alakítás díja és a Queer Palm.

A korábban színésznőként ismert Herzi (A kuszkusz meg a többi – Cannes) most a kamera mögé állt. Fatima 17 éves, két nővérével hagyománytisztelő, szerető családban nőtt fel. Érettségi után a külvárosból Párizsba kerül, ahol megnyílik előtte egy másik világ. De ahhoz, hogy igazán önmagára találjon benne, valahogy össze kell egyeztetnie a hitét és a vágyait. Fatima Daas felnövésregényének megkapó filmadaptációja óda az elfogadásról.

Frankofón Filmnapok - Leányanyák _ Jeunes mères
Frankofón Filmnapok - Leányanyák _ Jeunes mères

Szintén két Arany Pálmával a tarsolyukban a Dardenne fivérek megint érzékeny vizekre eveznek, és ezúttal az élet naposabb oldalára koncentrálnak.

Jean-Pierre és Luc Dardenne, a szociális realizmus belga mesterei, akik korábban a Rosetta és A gyermek című filmjeikkel nyerték el a Cannes-i Filmfesztivál legrangosabb elismerését, a Leányanyák című új alkotásukban öt fiatal, szinte még kamasz lány történetét mesélik el.

Egy anyaotthonban keresnek és kapnak segítséget a szülés előtti és utáni hónapokban. Próbálnak bízni abban, hogy menni fog egyedül is, mert a karjukban tartott csecsemőnek csak most kezdődik az élet.

Történelmi dráma és animációs varázslat

A soha be nem köszöntő újév
Frankofón Filmnapok - A soha be nem köszöntő újév _Ce nouvel an qui n'est jamais arrivé

Jön Bogdan Mureșanu román rendezőnek a 2024-es Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok szekciójában fődíjat nyert A soha be nem köszöntő újév című alkotása. Mureșanu, akinek korábbi filmje, az Új évtől új évig már Cannes-ban is szerepelt, ezúttal 1989. december 20-án Romániában kalauzolja a nézőket, ahol érik a forradalom.

A hatóságok azonban, mintha mi sem történt volna, készülnek a hivatalos újévköszöntőre, csakhogy az államapparátus már érezhetően léket kapott.

A tiltakozások közepette hat sors fonódik össze, és fut egymással párhuzamosan Ceaușescu és a rezsim bukásáig.

Frankofón Filmnapok - Arco - Fiú a jövőből _ Arco

Izgalmas színfoltnak ígérkezik az Oscar-és BAFTA-jelölt, Annecy fődíjas Arco – Fiú a jövőből című megható animáció Miyazaki szellemében – nem csak gyerekeknek. A nem túl távoli jövőben egy magányos kislány, Iris egy különös szivárványra lesz figyelmes, amelyet egy égen átsuhanó, színes köpenybe öltözött alak rajzol az égre. Arco, az égből pottyant fiú az évezred végéről érkezett, egy felhők fölé épült városból, egy félresikerült időutazás következtében. Iris menedéket nyújt a fiúnak, és mindent megtesz, hogy segítsen neki visszajutni a saját idejébe.

Filmtörténeti különlegességek

Frankofón Filmnapok - Nouvelle Vague
Frankofón Filmnapok - Nouvelle Vague

Igazi filmtörténeti „gyorstalpaló” a Sráckor (Boyhood) Oscar-jelölt rendezője, Richard Linklater idén Cannes-ban debütált Új hullám című filmje, mely a Kifulladásig forgatásának hű története Godard korhű stílusában. Linklater, aki az improvizált dialógusokról és a valós idő ábrázolásáról ismert (Hajnali szerenád trilógia), ezúttal az új hullám francia filmművészet születésébe enged bepillantást.

Frankofón Filmnapok - Öltések _ Coutures
Frankofón Filmnapok - Öltések _ Coutures

Ízig-vérig francia film az Öltések, melynek izgalmas bukét ad, hogy Angelina Jolie az egyik főszereplője. A párizsi divathét forgatagában három nő botlik egymásba. Az amerikai filmrendezőben, a dél-szudáni modellben és a francia sminkesben egyedül az a közös, hogy mindegyiknek megvan a maga baja. De a szolidaritás erős kapocs, és rávezeti őket, hogy ideje határokat szabni, és a kezükbe venni a saját sorsuk fonalát.

A Kifulladásig - kitekintő

Jean-Luc Godard 1960-as Kifulladásig (À bout de souffle) című filmje alapjaiban változtatta meg a filmkészítés nyelvét, és a francia újhullám mozgalom legendás manifest filmjévé vált. A közel nulla költségvetésből, kézi kamerával és természetes fényben forgatott mű egy autótolvaj (Jean-Paul Belmondo) és egy amerikai lány (Jean Seberg) párizsi menekülését meséli el.

Godard forradalmasította a vágástechnikát a jump cut-ok használatával, szétrobbantotta a hagyományos narratíva kereteit, és bebizonyította, hogy a stúdiók és a nagy büdzsé nélkül is lehet autentikus, művészi filmet készíteni.

Belmondo Humphrey Bogart-utánzó gengsztere a lázadó fiatalság ikonjává vált, Jean Seberg rövid haja és csíkos pólója pedig a hatvanas évek stílusának szimbólumává. A film hatása azóta is érezhető: a független filmkészítéstől Tarantinóig számtalan rendező vallotta be, hogy a Kifulladásig volt rájuk a legnagyobb hatással.

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket