Skip to content
Sokunk számára ismerős az a fojtogató érzés, amikor az élet egyszerre követeli meg tőlünk, hogy száz százalékosan helytálljunk szülőként és gyerekként is. A szendvicsgeneráció tagjaiként pontosan tudjuk, milyen az, amikor a saját ( akár épp csak formálódó) családunk és az idősödő, egyre inkább segítségre szoruló szüleink igényei között kell lavíroznunk. De mi történik akkor, ha a helyzet annyira kiéleződik, hogy képtelenség mindkét fronton megfelelni? Hol húzódik az a vékony, sokszor láthatatlan mezsgye a szeretetből vállalt, természetes gondoskodás és a teljes önfeláldozás között, ami már a saját életünket emészti fel?
Meddig terhelhető egy gyerek a szülő ápolásával, ha közben a saját családja is széthullik?
Mayer Bernadett első nagyjátékfilmje, a Mommy Blue nem egy klasszikus betegségtörténet, amely pusztán a fizikai leépülésre fókuszál.
Sokkal inkább az emberi kapcsolatok legbensőbb, legfájdalmasabb dinamikáját vizsgálja, rátapintva azokra a dilemmákra, amelyeket a legtöbben a négy fal között, csendben élünk meg.
Krisztina (Für Anikó) cukorbetegsége szövődményeként fokozatosan elveszíti a látását, és ezzel együtt a függetlenségét is. Egyetlen valódi támasza a fia, Máté (Vilmányi Benett), aki nélkül képtelen újra berendezni a lassan sötétbe boruló életét.
Máté azonban épp élete legnagyobb mérföldkövénél tart: megszületik a saját gyermeke, a felesége (Waskovics Andrea) pedig külföldön képzeli el a közös, új jövőt. A fiatal férfi szó szerint kettészakad a ragaszkodó édesanyja és a saját maga által alapított családja között. A helyzet racionálisan megoldhatatlan, a lojalitás pedig hirtelen a legnehezebb teherré válik. A film ezt a lehetetlen egyensúlyozást mutatja meg kendőzetlenül, felvetve a kérdést: joga van-e egy szülőnek elvárni, hogy a gyereke feladja a saját jövőjét érte?
A legmélyebb krízisekben a fanyar humor az egyetlen mentőövünk
Bár a kiindulópont mélyen drámai, az alkotók és a színészek tudatosan nem engedik, hogy a történet beleragadjon a fojtogató önsajnálatba.
A miskolci CineFest hazai premierjén a közönség együtt nevetett és sírt a szereplőkkel, ami pontosan annak köszönhető, hogy a film a rögvalóságot tükrözi: a legkilátástalanabb helyzetekben sokszor kizárólag az önirónia tart minket egyben.
Krisztina és Máté kapcsolatának motorja a folyamatos, szeretetből fakadó csipkelődés. Egymás gyengeségeinek, mániáinak ötletes kifigurázása esetükben nem bántó szándékú, hanem egy olyan túlélési stratégia és intim szeretetnyelv, ami a felszínen tartja őket, amikor a körülmények a mélybe húznák mindkettőjüket. Ez a fajta őszinte, sallangmentes kommunikáció az, ami kiolthatatlan derűt csempész a tragédiába.
Az október 8-án a hazai mozikba érkező, személyes ihletettségű Mommy Blue nem csupán egy nő küzdelme a sötétséggel. Sokkal inkább egy empátiával átszőtt korrajz mindazoknak, akik valaha is érezték már úgy, hogy az alkalmazkodás és a szeretet felemésztik a saját határaikat.
