Mielőtt azt gondolnád, hogy vitát akarok szítani, vagy épp a Gyes csodálatos havi összege miatt káromkodni (ez jelenleg 28.500 Ft, amiből levonnak 10% nyugdíjjárulékot, így nettó 26.650 Ft jut egy hónapra), megsúgom, szó sincs erről. Nem mintha nem tudnék órákig anyázni, de helyette inkább dolgozom.
A családvédelmi akciótervben elhangzott ígéret szerint három év múlva már lesz huszonegyezer új bölcsis hely. De ki fog dolgozni?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy igen döcögősen induló bölcsikezdés. Az első heteket sok-sok sírás és nyafogás jellemezte, de egyszercsak – egy nem várt napon – eljött a töréspont. Azon a bizonyos reggelen a bölcsiben apukája átöltöztette a kis Emilyt, papucsot húzott a lábára, a kislány pedig hirtelen felállt és köszönés nélkül besétált a többiekhez. Megölelte a kedvenc dadusát, majd valamit mesélni kezdett a pulóverén található cicáról. Az apuka meg ott állt az ajtóban értetlen és csodálkozó tekintettel, miközben az öröm, a hitetlenkedés, na meg a megkönnyebbülés érzése kavargott benne. Hogy jutottunk ide?
A kislányunk ősszel elkezdett bölcsibe járni. A befogadás után eljött a kezdés Nagy napja. Aztán a következő. Végül a harmadik nap. Nehezebb volt, mint amire számítottunk, sőt! Ennek köszönhetően pedig előtörtek bennünk a kétségek: Jól döntöttünk, amikor bölcsibe tettük a gyereket?