Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Segítség, iskolába megy a gyerekem! | Apa szemmel

Segítség, iskolába megy a gyerekem!
Bár még több, mint fél évre vagyunk attól, hogy a lányom megkezdje az iskolát, szorongani szülőként sohasem lehet elég korán kezdeni, pláne, ha az ember még pszichológus is

Még élénken él bennem a saját iskolakezdésem. Emlékszem, ahogy az évnyitóról hazafelé 1993. augusztus 31- én ülök a négyes buszon, mellettem az óvodai csoporttársam, Andi, és remélem, hogy tényleg nem ül majd el mellőlem, és annyi ismeretlen arc között ő lesz majd az otthonosság. S miközben az Ikarus busz csattogva csörömpölt az egyenetlen úttesten, azon gondolkoztam, hogy milyen kabalát viszek majd magammal, amibe filctollal anyukám belevési a monogramom. Végül egy mókust vittem.

Segítség, iskolába megy a gyerekem!

Pár hónap és megint egy mókust fogok vinni, ugyanúgy a kezemben, csak most a monogram nem védi meg őt, hogy elvegyék tőlem. El kell, hogy engedjem őt, és kislány státuszát is. 

Azt hiszem, mi szülők sokkal jobban ráfeszülünk az iskolaválasztásra, mint a gyerekek. Hová menjen, elég jó lesz-e neki, eleget fog-e tanulni, iskolát vagy tanárt válasszak.

Ők nem élik meg ennyire bonyolultan, várják életük következő lépcsőfokát, amihez kiváló ízelítő lehet egy-egy iskolacsalogató. S ha jól csináltuk a dolgunkat, akkor a saját Andijukkal, remélhetőleg kevesebb szorongással kezdik el a közoktatás lépcsőfokait bevenni.

Segítség, iskolába megy a gyerekem!

Ebben bízom. És már a saját új megoldandó szülői feladataimat is látom. Elindul egy új osztályközösségbe való betagozódás, azon szülők osztályközösségébe akinek iskolás a gyereke.  Gondolom a szakma majd segít a mértéktartásban. Vagy nem.

A mókus sincs már meg. Vagy most, hogy gondolkodom, megvan, csak nagyobb lett. Iskolakezdő. Újra.

A SZERZŐ

Bábolnai Péter Klinikai szakpszichológus, integratív hipnoterapeuta jelölt

Bábolnai Péter klinikai szakpszichológus, integratív hipnoterapeuta, kétgyermekes édesapa vagyok.

Szakemberként Nyíregyházán fogadom kis pácienseimet és azért dolgozom, hogy a hozzám forduló családok életminőségében, illetve klienseim személyes fejlődésében, érzelmi-pszichés jóllétében tartós és kedvező változásokat érhessünk el. ‘Szabadidőmben’ egyetemi oktatóként részt veszek a felnövekvő pszichológus nemzedékek képzésében.

Persze magam is mindig tanulok valamit, illetve szupervízióba járok, mert hiszem, hogy csak így lehetek valóban pácienseim és családjaik hasznára.

Civilben egy kisfiam és egy kislányom van, akik annak ellenére, hogy amit lehetett, könyvekből már megtanultam a gyereknevelésről, azért rendszeresen állítanak kihívások elé. Tanulok tőlük, tanítom őket és a kalandjaim, tapasztalataim egy részét ezentúl a Minimagon is megosztom veletek.

Itt találsz meg, ha segítségre van szükséged: Bábolnai Péter honlap

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet