Skip to content
1. Amit a másik szülőről (vagy a családról) gondolsz
Lehet, hogy nem üvöltözöl, de a passzív-agresszív „kérdezd meg apádat, ő úgyis mindent jobban tud” típusú félmondatok többet ártanak, mint egy nyílt vita. A gyerek biztonságérzete a szülők közötti szövetségen alapul.
Kérdésünk Gurin Eszterhez: Eszter, hogyan csapódik le a kamaszban, ha azt érzi, a szülők lojalitási háborút vívnak a háttérben? Milyen hosszú távú hatása van ennek a bizalomra?
2. A testeddel való viszonyod
A magyar családokban a testkép és a diéta kultúra szinte állandó téma. Amikor a tükör előtt állva fintorogsz, a gyereked nem egy „tudatos nőt” lát, hanem azt tanulja meg, hogy a test egy ellenség, amit folyamatosan kontrollálni kell.
Eszter, te mit látsz a tanácsadásokon, mennyire másolják a kamaszok a szülői testkép-szorongást, és hogyan lehetne ezt a kört megtörni?
Kamaszt nevelni sokszor olyan, mint egy állandó tükörbe nézés. De nem abba a tükörbe, amiben megigazítjuk a hajunkat reggelente. Olvasd el: A kamasz, mint tükör .
3. A valódi értékeid (amikor mást mondasz, mint amit teszel)
Hiába prédikálsz az őszinteségről, ha megkéred a pénztárnál, hogy hazudjon az életkoráról a kedvezményért. A gyerek nem azt követi, amit mondunk, hanem amit lát.
Ha a kettő ütközik, a kamasz hamar észreveszi a repedéseket, és ezek a feszültségek vezethetnek azokhoz a lelki veszélyekhez, amikről szülőként olyan nehezen beszélünk.
Kérdésünk Gurin Eszterhez: Mi történik a gyerek értékrendjével, amikor a szülői szavak és tettek látványosan ütköznek? Hogyan hat ez a tekintélyre kamaszkorban?
4. Mennyire vagy kegyetlen önmagaddal
Ha elrontasz valamit, és reflexből jön a „Milyen hülye vagyok már megint!”, a gyereked a reziliencia (lelki állóképesség) hiányát tanulja el. Ha te nem adsz magadnak kegyelmet, ő sem fogja tudni megbocsátani magának a saját hibáit.
Hogyan taníthatjuk meg a gyereknek az önegyüttérzést, ha mi magunk állandóan ostorozzuk magunkat? Mi a te tapasztalatod erről?
5. Az ételhez fűződő viszonyod
„Ez a süti bűnözés”, „Ezt le kell dolgoznom” – az ilyen megjegyzésekkel az étel erkölcsi kategóriává válik. A gyerekek a mi evési ritmusunkat másolják. Ha te koplalsz vagy rohanva eszel, ő sem fogja tudni, mi az a nyugodt, tudatos étkezés.
Kérdésünk Gurin Eszterhez: A családi asztal az öröm vagy a feszültség helyszíne? Hogyan rögzülnek ezek a minták egy életre?
6. Hogyan beszélsz róla másoknak (a háta mögött)
Amikor telefonon a barátnődnek meséled gúnyosan a gyerek „legújabb hülyeségét”, miközben ő a másik szobában van, az alapjaiban rombolja a bizalmat. A gyerek személyisége és az anyjába vetett ősbizalma sérül, ha azt tapasztalja, hogy a szülő a saját frusztrációját az ő kigúnyolásával vezeti le mások előtt.
Reflexió Esztertől: Eszter, miért olyan romboló a kamasz számára a „kibeszélés”, és hogyan építhetünk helyette valódi szövetséget?
Ha valami tilos, ez biztosan az. Sem a gyerek előtt, sem a háta mögött.
A kamasz számára rendkívül romboló, ha azt érzi, hogy a szülő mások előtt tárgyiasítja vagy kineveti őt. Ilyenkor nemcsak a szégyen jelenik meg, hanem az az alapélmény is, hogy nem biztonságos megnyílni. A valódi szövetség ott kezdődik, hogy a szülő különbséget tesz ventilálás és megszégyenítés között és megtanulja a frusztrációját nem a gyerek rovására levezetni.
A kamasz identitása még formálódik, ezért különösen érzékeny arra, hogyan látják őt mások és legfőképp arra, hogyan beszél róla az a szülő, akiben ösztönösen bízik. Amikor azt tapasztalja, hogy az anya vagy apa a háta mögött gúnyosan, lekicsinylően mesél róla, az nem egyszerű panaszkodásként csapódik le benne, hanem árulásként. Ilyenkor sérül az ősbizalom: az az alapélmény, hogy ‘itt biztonságban vagyok, itt nem aláznak meg’.”
A kibeszélés különösen romboló, mert a gyereknek nincs eszköze megvédeni magát. Nem tudja árnyalni a történetet, nem tudja elmondani a saját nézőpontját, mégis róla szól a narratíva. Sok kamasznál ez visszahúzódáshoz, titkolózáshoz vezet, másoknál dühben és látszólag indokolatlan ellenállásban jelenik meg. Valójában mindkettő ugyanarra a tapasztalatra adott válasz: nem vagyok tiszteletben tartva.
A gyerekek nem elsősorban abból tanulnak, amit mondunk nekik, hanem abból, ahogyan jelen vagyunk. A hangsúlyainkból, a félmondataiból, a gesztusainkból, abból, ahogyan magunkról, egymásról és róluk beszélünk. Ez a láthatatlan tananyag formálja a kapcsolataikhoz, a testükhöz, a hibáikhoz és önmagukhoz való viszonyukat.
Fontos, hogy megtaláld a módját, hogyan ne égj ki a kamaszod mellett, mert a te kimerültséged is „főszereplő” lesz az életetekben.
