A 2026-os őszi körömtrendek úgy hangzanak, mint egy italrendelés

Minimag – Magazin azoknak, akik nem adják fel önmagukat

őszi körömtrend

Az őszi körömszínek neveit nézve néha tényleg olyan érzése van az embernek, mintha egy itallapot olvasna. Espresso, cherry, merlot, cocoa – a beauty márkák láthatóan szeretnek enni-inni, amikor árnyalatot neveznek el.

Egyébként, surprise, idén is hódít a barna. Megfigyelted?

Minden szeptemberben ugyanaz történik: valaki felfedezi, hogy létezik a barna szín, és megírja, hogy ez most „a” trend.  Azért idén becsúszott még pár szín mellé.

Egyébként azért, valljuk be, az őszi körmöknek egy fontos feladata van: köszöntsék az őszt, anélkül, hogy Halloween-ra asszociálnánk. 

Barna 50 árnyalata

őszi körömtrend

A kötött pulóver körömlakk-verziója: idén nem a szokásos mokka-barnák jönnek, hanem valami puhább, szuede-csizma-szerű tónus. A karamellesebb változatok mellett megjelennek a vörösbe hajló, „égett” barnák is – ez utóbbiak azok, amik nem tűnnek unalmasnak egy fekete kabát mellett sem.

Rövid körmön kifejezetten jól működik, és kevésbé kényes, mint elsőre gondolnánk: feketével, bézzsel, farmerrel, szürkével ugyanúgy passzol.

essie Season Coll körömlakk
essie Season Coll körömlakk fringes & saddle
essie Season Coll körömlakk save a cowboy
essie Season Coll körömlakk save a cowboy
essie nails körömlakk Wicked árnyalat
Catrice Cozy Mood körömlakk Coffee Date

Sötét vagy fekete cseresznye

őszi körömtrend

Ha ősz, akkor valamilyen vörös úgyis előkerül. 2026-ban a sötét cseresznyés árnyalatok erősek: nappali fényben vörösebbek, beltérben majdnem bordónak vagy feketének hatnak.

Ez azoknak jó választás, akik szeretik a klasszikus vöröset, csak ősszel egy árnyalattal sötétebbre váltanának.

A fekete cseresznye valahol a sötétvörös és a mélylila között helyezkedik el.

Catrice GEL AFFAIR körömlakk Cherry Is The New Black
Catrice GEL AFFAIR körömlakk Cherry Is The New Black
MUA Makeup Academy Nail Colour körömlakk Cherry Kiss
essie nails körömlakk Bordeaux
essie nails körömlakk Bordeaux árnyalat
LONDONTOWN Lakur körömlakk Naughty

Olíva és zsálya

Olíva és zsálya körömlakk

Katonai zöld, moha, khaki – az olívabarna variánsai idén nem visszafogottak, hanem hangsúlyosak, főleg satén vagy macskaszem fényezéssel. Ez az a szín, amiről az ember először azt hiszi, hogy nem fogja megszeretni, aztán három hét után minden mást unalmasnak talál mellette.

Ez jó opció, ha már unod a bordó–barna tengelyt, de nem akarsz túl feltűnő körmöt.

essie nails körömlakk willow árnyalat
OPI Nail Lacquer Suzi-First Lady of Nails
OPI Nature Strong Nails&Skin Sage it for later
OPI Nature Strong Nails&Skin Sage it for later
essie Gourmet Grocery Crunch Crunch
essie Gourmet Grocery Crunch Crunch

Ezüst

őszi körömtrend

A 2000-es évek eleji fém-mánia visszatér, csak most körmön. Nem a klasszikus francia manikűr csillogása, hanem valódi, szinte folyékony fém hatás – olyasmi, amit korábban csak fesztiválsminkben mertünk bevállalni.

Catrice GEL AFFAIR körömlakk Silver Supernova
Catrice GEL AFFAIR körömlakk Silver Supernova
Semilac UV Hybrid Silk Effect gél körömlakk UV
Semilac UV Hybrid Silk Effect gél körömlakk UV Luxury chillout
LONDONTOWN Lakur lakk Nice & Icy
LONDONTOWN Lakur lakk Nice & Icy
OPI Rapidry gyorsan száradó körömlakk A silver of a sec
OPI Rapidry gyorsan száradó körömlakk A silver of a sec

Zafír

A legmeglepőbb szín a felsorolásban: mélykék, ami zárt térben szinte feketének tűnik, de fényben hirtelen drágakőként csillan meg. Ez az a szín, amit este bulizni viselsz, de nappal is teljesen működik egy szürke kabát mellett.

NEONAIL Glacial Glow géles körömlakk Icy Sapphire
NEONAIL Glacial Glow géles körömlakk Icy Sapphire
Rimmel Super Gel géles körömlakk Galapagos
Rimmel Super Gel géles körömlakk Galapagos
Nails Inc. It’s Topless körömlakk Whitney
Nails Inc. It’s Topless körömlakk Whitney
OPI Nail Envy tápláló körömlakk All Night Strong
OPI Nail Envy tápláló körömlakk All Night Strong

Ez a válogatás affiliate linkeket tartalmaz. Neked ez nem jelent plusz költséget, a Minimag viszont jutalékot kaphat, ha ezeken keresztül vásárolsz.

Érdekelnek a körömszínek?

Facebook
Pinterest
LinkedIn

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

minimag popup

Ne hagyd, hogy a tünetek irányítsák a napjaidat!

Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra