Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

TÁROLÁS FELSŐFOKON- szakértői percek a Minimagon

TÁROLÁS FELSŐFOKON- szakértői percek a Minimagon

Amikor még csak várjuk a babánkat, és megvesszük a kiságyat, babakocsit, egy-két (száz) kiegészítőt lényegében halvány elképzelésünk sincs a jövőről, amikor plüss állat hegyek, és építőkockák fogják átvenni az uralmat rajtunk és a lakásunkon.

Ahogy nő a gyerek – bármennyire is próbáljuk tudatosan megszabni a tárgyak számát- úgy lesz egyre több a játék, amit, hacsak nem szeretnénk örökké átlépdelni, el fog kelleni helyezni.

Összeállításunkban a Kiddiez szakértői csapatát kérdeztük meg, mutassák meg nekünk a 4 LEGPRAKTIKUSABB gyerekszobai tárolót.

JÁTÉKTÁROLÓ LÁDA

Rögtön a legnagyobbal kezdünk, biztosra megyünk :). 38 cm magas, 61 cm széles, és 36,5 cm mély. Simán elég lenne már önmagában ez az információ is:), hiszen a lényeg, benne van: mindent (majdnem) elnyel.

Egy igen nagy tárolóról beszélünk, aminek megerősített, stabil oldallapjai vannak és lehajtható fedele. Akár vadállatok, háziállatok, vagy éppen vízi állatok a kedvenceink, mind megtaláljuk a 3 sprouts nagyládákon.

Személyes favoritunk a lajhár, aki olyan meglepetten néz ránk, mintha nem értené, hogyan is került ő egy tároló elejére.

JÁTÉKTARTÓ

Klasszikus tároló forma, sokkal könnyebb a rendrakás egy ilyen tárolóval a gyerekszobában (most igazán őszinte leszek: a hálószobánkban is szuperül mutatna). Ha éppen úgy alakul, hogy nincs szükség rá, akkor csak összehajtjuk. Itt is rengeteg minta közül tudunk választani, a tyúk mintájú szerintünk ellenállhatatlan. Magassága: 44.5 cm Átmérője: 43 cm. 

JÁTSZÓSZŐNYEG+TÁROLÓ

A 110 centiméteres 3sprouts játszószőnyeg igazi 2in1 darab: ha már nem játszik tovább a gyerek, egy mozdulattal összecsukhatjuk, a mütyürökkel együtt, és már rakhatjuk is el, vagy éppen vihetjük magunkkal, ha látogatóba megyünk. Kiterítve a merev pereme nem engedi, hogy leguruljanak a játékok, így nem fog órákig tartani az elgurult játékok keresgélése.

KOCKATÁROLÓ

Az igazi Jolly Joker, hiszen tökéletesen beleillik az IKEA Kallax polcrendszerbe. Az oldalak megerősítettek, így önmagában is elálldogál a gyerekszobában. Pingvintől, egéren és unikornison át rengeteg kisállatot, képzeletbeli lényt megtalálunk a dobozok oldalán, egész biztos nagy kedvenc lesz. Mérete: 33x33x33. 

Minimag
Minimag
Tovább olvasom
Néhány mondat a 3 sprouts-ról A márka 2007-ben jött létre: három barát fogott össze, hogy egy olyan modern, egyedi baba- és gyerekszoba berendezést hozzanak létre, ami nem csak szemet gyönyörködtető, hanem praktikus is. Kiemelten fontosnak tartják, hogy a gyerekek már egészen kis koroktól igényes környezetben cseperedjenek fel. A termékek nemcsak tárolásra alkalmasak, hanem edukációs célt is betölthetnek, hiszen a rajta szereplő állatokról rengeteg információt tudunk átadni az új nemzedéknek. Magyarországon a 3 sprouts márkaképviseletét a Kiddiez látja el, a legszélesebb kínálattal.

További cikkei

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet