Ábrándok az óvodában
Szívből utáltam az óvodai alvást ( egyáltalán volt, valaki, aki szerette?!). Képtelen voltam pihenni, csak forgolódtam, és türelmetlenül vártam, mikor telik le végre a csendes pihenő. Volt azonban valami, ami mégis izgalomban tartott: ilyenkor tervezgettem el fejben, hogy hazafelé menet mit fogok majd választani a trafikban. Apukám persze minden alkalommal előre leszögezte, hogy „csak egy rágót” kaphatok. Aztán a valóságban valahogy sosem sikerült megvalósítani ezt a tervet.
Turbo rágó és limópor
Amikor beléptünk a trafik ajtaján, egy különleges univerzum kapui tárultak fel. Sűrű egymásutánban sorakoztak a színes édességek, a filléres műanyag játékok és a csillogó bizsuk. Órákat tudtam volna eltölteni a pult előtt állva. A Donald és a Turbo rágó, a klasszikus golyórágó, a nyalókák, a gumicukrok – és mindegyiknek megvolt a maga semmivel össze nem téveszthető varázsa és illata.
És persze ki ne emlékezne a limóporra? A tenyerünkbe öntöttük, és onnan nyalogattuk a fanyar, édes port, ami maga volt a földi boldogság.
Magyarországon a dohánytermékek árusítása hosszú ideig állami privilégium volt. Az első hivatalos trafikok megjelenése az 1851-ben bevezetett osztrák dohánymonopóliumhoz köthető.
Az állam ekkor vette saját kézbe a dohány gyártását és terjesztését, a licencjogokat (azaz a trafikjogot) pedig előszeretettel adta szociális alapon rászorulóknak. A 19. század második felében és a 20. század elején a trafiknyitási jogot tipikusan hadiözvegyek, hadirokkantak, köztisztviselők árvái vagy munkaképtelenné vált gyári munkások kapták meg megélhetési biztosítékként. Így a trafikok nemcsak kereskedelmi egységek, hanem a társadalmi gondoskodás fontos bástyái is voltak.
A szocializmus évtizedeiben, a hiánygazdaság korában a trafikok funkciója kibővült. Mivel a nagy állami áruházak kínálata gyakran merev volt, a magánkézben (vagy bérleményként) működő trafikok lettek a „gulyáskommunizmus” kiskereskedelmi oázisai. Itt lehetett hozzájutni a nyugati importból származó vagy kisipari módszerekkel gyártott apróságokhoz: a rágógumihoz, a fröccsöntött műanyag játékokhoz, a Moncsicsihez és a divatos bizsukhoz.
Moncsicsik és műanyag kincsek
A trafikok világa azonban nemcsak az édességekről szólt, hanem azokról az apró játékokról is, amelyeket máshol szinte lehetetlen volt beszerezni. A rugós, lenyomható ugróbékák, az apró golyós ügyességi játékok, a bokára tehető ugrálókötelek, az orvosi táskák, a fröccsöntött moncsicsik, a pisztolyok, az indiántolldísz és a kisautók mind innen származtak. Olyan kincsek voltak ezek, amelyeket másnap büszkén vittünk be az iskolába, megmutattunk a barátainknak, és napokig a zsebünkben hordtunk. Kislányként én különösen rajongtam a bizsukért; szenvedélyesen gyűjtöttem a műanyag gyűrűket és a színes nyakláncokat.
Eltűnt egy hangulat
Aztán a trafikok lassan eltűntek. Talán a kilencvenes évek végére, a kétezres évek elejére már csak néhány maradt belőlük. A Kecskeméti utcai volt az egyik utolsó, amelyre emlékszem. Aztán egyszer csak az is bezárt, és vele együtt eltűnt valami a városból. Eltűnt egy hangulat, egy közösségi tér, egy olyan világ, ahol az apró dolgoknak még különleges jelentőségük volt.
Néha úgy érzem, hogy amikor az utolsó trafikok bezártak, egy darabka gyerekkor is végleg eltűnt velük. Mégis, amikor rájuk gondolok, nem szomorúságot érzek, hanem melegséget – azt a fajta melegséget, amelyet csak az igazán szép emlékek tudnak előhívni az ember szívéből.
A trafikok lassú hanyatlása a kilencvenes években kezdődött meg, amikor a hipermarketek, benzinkutak és a non-stop élelmiszerüzletek megjelentek, és magukhoz láncolták a dohány- és édességvásárlókat. Az utolsó, Eszter által is emlegetett klasszikus pavilonok a 2000-es évek első évtizedében sorra zártak be a jövedelmezőség csökkenése miatt.
A kegyelemdöfést és a teljes strukturális átalakítást a 2012. évi CXXXIV. törvény (a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény), közismert nevén a trafiktörvény hozta meg.
2013. július 1-jével az állam teljesen újraosztotta a dohányértékesítési jogokat koncessziós pályázatok útján.
Megszülettek a zárt kirakatú, egységes arculatú Nemzeti Dohányboltok.
A jogszabály szigorúan korlátozta a dohányboltokban árusítható termékek körét (dohány, szerencsejáték, alkohol, kávé, energiaital, újság), és kitiltotta a kiskorúakat az üzletekből.
Ezzel a lépéssel a jogalkotó végleg felszámolta azt a százéves modellt, amelyben a dohánybolt egyben a gyerekek színes édesség- és játékbirodalma is lehetett, lezárva a magyar várostörténet egy nosztalgikus fejezetét.
(Források: Magyar Nemzeti Levéltár korabeli monográfia-archívumai, az 1851-es császári nyílt parancs dohánybehozatali záradékai, valamint a 2012. évi CXXXIV. törvény szövege)
Főkép:Fortepan, 1985, Kováts Lajos









