Kategória: Szerelem, Szex

Nemzetközi tanulmányok a szerelem nyelvén 2. | Kalandozások Tinderlandiában 4. rész

Szerelmi leckék kezdőknek nemzetközi vizeken írásom első részét itt olvashatod el, de ha kihagynád a felvezetőt, és rögtön azt akarod tudni, kikkel sodort össze az élet és mire jutottam velük, akkor jó helyen jársz! (Spoiler alert: nem azt kapod majd, amire számítasz, de egy középkategóriás Romana-füzetet még így is simán kitesz a sztorim. Mondjuk fogalmam sincs, lesz-e a végén hepiend.:)

Kuopio

Találgatod, hogy melyik ország lehet, nem igaz? Megértem! Én elsőre simán valami görög falucskának gondolnám, de nem lenne igazam. Ez a település ugyanis egy gyönyörű finn városka, mely csodás természeti adottságokkal, izgalmas építészeti megoldásokkal és állati szexi férfitestekkel rendelkezik – már ha hinni lehet a csekély elemszámú mintámnak, ugye.

A pasas, akit innen szedtem össze, éppen speciális katonai szolgálatot teljesít Magyarországon, ami egy ilyen egyenruha-bolond nőnek, mint én, hatalmas plusz pont. Ez van, ha a JAG-en nevelkedettek generációjához tartozol. Néhány brutál méretű repülőgép, fegyver, meg némi terepminta után már mennél is szobára, ha nem lennének erkölcseid.

Az első randira végül hosszas szervezkedés után egy külföldi katonáknak fenntartott kávézóban került sor és kábé két perc alatt folytam le a székről. Velem ugyanis megtörtént a Tinder-randik rémálma: a helyre érkezve nem ismertem meg a pasit, mert ANNYIVAL JOBBAN NÉZETT KI, MINT A KÉPEKEN.

Két méter szín izom, bugyinedvesítően kék szemek és a hangja…! Imádtam. Na jó, bevallom, úgy kábé öt percig tartott, amíg fejben összeboronáltam a lányait a saját gyerekeimmel, összeházasodtunk, Finnországba költöztünk és éltünk, míg világ a világ. (De mivel nem ment el teljesen az eszem, inkább csak mosolyogtam, vetkőztettem a szememmel, és abban bíztam, hogy a buli végén úgy falhoz vágnak, hogy egy életen át mesélem majd.)

Kíváncsi vagy, mi lett a vége? Borzasztó szánalmas az egész történet. A pasi a „buli” végén megcsókolt – yummie –, aztán elhívott magával nyaralni könnyed kis kikapcsolódásként kapásból egy teljes hétre, én pedig értelemszerűen nem mentem vele. Utána még beszéltünk párszor, ment a flört és a huzavona, de nem lett belőle semmi. Tudod, miért? Mert vannak nők, akik simán elmennek egy teljesen idegen pasival nyaralni Olaszországba. Csak sajnos én nem vagyok egy közülük.

Egy kicsit bánom, hogy nem volt merszem hozzá, de ugyanakkor könyörgöm, tényleg?! Tényleg vannak nők, akik bárkit beengednek a házukba, vagy beülnek mások kocsijába csak úgy? (Tapasztalataim alapján elég gyakori amúgy az ilyesmi.) Én simán rettegtem volna, hogy a pasi megöl és beledarabol a tengerbe a cápáknak vagy ilyesmi. Lazaság, valami más a neved.

Stenungsund

Most mit mondjak? Bejönnek a viking kinézetű norvég favágók… Így aztán amikor ez a ránézésre északi, valójában azonban görög félisten lekéste a csatlakozását és Ferihegyen ragadt, nagyot dobbant a szívem. Brutálisan izmos, tetovált karok, six pack a hason, kockás flanel ing, amely a megfelelő helyeken feszül, dörmögős orgánum és mocskos szavak voltak az ajánlatban, amit amolyan take it or leave it módon kaptam.

És – szégyen, nem szégyen – el is fogadtam volna, ha a gyerekek éppen nem az igazak legédesebb álmát alusszák a szobájukban annak rendje-módja szerint. De így volt, úgyhogy némi brutálisan nyers és rettentően izgató csevej után remegő térdekkel mondtam határozott nemet. Ennek az lett a következménye, hogy a Stenungsund–Budapest tengelyen felállított erotikus hotline élő streamjeit napokig élvezhettem, míg végül úgy nem éreztem, hogy a tengerészek svungja talán egy kicsit nagyobb – és főleg sokkal bátrabb – az enyémnél.

Bár első kézből mondhatom, hogy a görög–norvég méretarány impozáns kedvcsináló egy göteborgi kiruccanáshoz, inkább maradtam a seggemen, és nem kockáztattam, hogy én leszek a következő tetovált lány valamelyik skandináv krimiben. Fejben azért megvolt a pasi. Vagy százszor.

Delhi

Na jó, hát legígéretesebb bukásom történetéhez tölts egy pohár bort vagy pattogtass némi kukoricát, mert magam is döbbenten röhögnék, ha nem a saját sztorim lenne ez az egész.

A történethez hozzátartozik, hogy korábban sose érdekeltek a távol-keleti pasik, így amikor ezzel a magát delhi származásúnak mondó, Szingapúrban nevelkedett és Bázelben tanult világfival mégis összeakadtam, rácsodálkoztam magamra. Viszont annyira jóképű, vicces, vonzó és önazonos volt, hogy nem tudtam neki ellenállni.

A körülmények azonban úgy hozták – elsősorban miattam –, hogy csaknem hat hétig nem tudtunk találkozni. Ő azonban tudomásul vette a korlátaimat, nem szaladt el, megértette, hogy a gyerekek az elsők, és végül az ő javaslatára sok-sok átbeszélgetett éjszakán át építgettük apránként a kapcsolatunkat. (Már ha kapcsolatnak lehet nevezni valamit, ami csetelésre, telefonbeszélgetésekre, videóhívásokra és brutálisan sok elméleti szexre korlátozódik.)

Aztán amikor végre találkoztunk volna, váratlanul el kellett utaznia. Nem nagyon értettem a dolgot, de mivel nem akartam idegbeteg barátnőre hajazó kijelentéseket tenni, nyeltem egy nagyot. Emberünk azonban nem csak simán elutazott egy céges útra, ahogy állította. Egyenesen lesétált a térképről, hogy aztán három teljes napon át egyetlen szóval se adjon hírt magáról. Természetesen nem vagyok hülye, előtte is levágtam, hogy céges út ide, vagy oda, azért nyilván nő is van a dologban… Amit később akaratlanul ugyan, de ő maga erősített meg, ugyanis amikor képes beszámolót küldött a kiruccanásról, nem figyelt eléggé. A fotókon látni lehetett a lányt, aki „csak kolléga” és a szöges ellentétem. Szupervékony, fenszi és szőke.

Viszont addigra már annyira kíváncsi voltam a pasira – és nem mellesleg annyi melót tettem ebbe a kitudjamibe –, hogy úgy döntöttem, találkozom vele. Ekkor ért a legnagyobb meglepetés, ugyanis a pasi élőben más volt, mint a képeken. Más, de vonzó, szexi, mogyoró színű és fűszeres illatú. Olyan, akiről azt mondod, oké, csináljuk, majd sírok utána… És úgy játszott rajtam, mint egy évek óta használaton kívüli basszusgitáron. Egyszerűen úgy nézett rám, úgy ért hozzám, úgy beszélt velem, hogy egy kósza pillanatig majdnem beadtam a derekam.

Csakhogy – és ez egy nagyon fontos csakhogy – hiába volt a találkozás több mint ideális, hiába tűnt úgy, hogy minden részlet ül a sztoriban, az összes szirénám jelzett, hogy valami nem oké. Fogalmam sincs, mi nem klappolt – mármint azon kívül, hogy egy léhűtő disznó, ugye –, de hogy sz.r volt a palacsintában, az tuti.

Ez a tapasztalás kb. tízezer forintomba – ja, ja, velem fizettette ki a vacsorát, amiről nyugi, helyzetben is tudtam, mekkora idiótaság a részemről – és némi letiltáshullámba került, de már béke van. Ja! A hatórás randi alatt háromszor beszéltünk videótelefonon az anyjával. (Vagy legalábbis egy nővel, aki az anyjának mondta magát.)