fbpx

Minimag.hu

Persze, hogy mi is felülünk a Barbie vonatra, bár talán annyi a mentségünkre szolgál, hogy máskor is volt már Barbie téma a Minimagon. A lányom ( 13+) és barátnőivel ültem be egyedüli, kísérő szülőként a moziba, mivel én már akkor tudtam, hogy be fog jönni a film, amikor a trailer-ét megnéztem.
Azt mondják, a napok hosszúak és az évek rövidek, ha szülő vagy. Úgy érzed, kettőt pislogtál, és hirtelen kisgyermek lett a kisbabád? Nem vagy egyedül, mindannyian átmentünk ezen a mérföldkövön. A gyerkőc egyre többet mozog, kevesebbet alszik, sokkal több és másmilyen impulzusokra van szüksége, mint eddig, ráadásul a játékok száma is egyenesen nő a korával.
A nyaralás gyerekkel fantasztikus élmény. Repkedő dinnyemagok, boldog loknik, lelkes pacsálás és életre szóló örök emlékek az egész családnak. A jobb napokon legalábbis.
Szerintem legalább egyszer mindenki elgondolkodott már a halhatatlanságon. Milyen lehet több száz, vagy akár több ezer évig élni? Hogyan változnak körülötted a tájak, az emberek és a korok? Ross Welford regényében, Alfie életén keresztül most megismerhetünk egy lehetséges verziót.
A nyári szünidő beköszöntével a diákság számára beköszönt az nyugodt pihenés és az önfeledt szórakozás időszaka. A tankönyveket egy időre a sarokban dobva sokan döntenek a békés semmittevés mellett, ám van, aki szeretné inkább munkával és pénzkereséssel tölteni a vakáció hónapjait.
Az elmúlt években számtalan tanulmány mind mind ugyanarra a következtetésre vetnek: az ülőmunka rengeteg veszéllyel, és hátránnyal jár. Igen ezt mind olvastunk, de mit tehetnénk, ha egyszer a legtöbbünknek ülve kell végeznie a munkáját, ez van ezzel kell együtt élni. 
Na jó, muszáj bevallanom, hogy bár megírtam A női orgazmus nyomában című cikket, a látszat ellenére korábban sosem voltam ennyire nyílt a szexualitással kapcsolatban. Olyannyira nem, hogy évekig én is erősítettem a statisztikai átlagot. Vagyis többször is voltak olyan hosszabb periódusok az életemben, amikor az intimitást egy-egy stikában betolt csokiszelet és egy-két résznyi sorozat társaságában éltem meg a kanapén. (Azaz szex nem volt, csak kalóriák.)
Ma már csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy hitel, CSOK vagy babaváró hitel nélkül, készpénzre vásároljanak családi ingatlant. Így aztán az első otthon megvásárlásának időpontja kitolódik, a kisebb-nagyobb családok számára is optimális életteret biztosító lakások és házak megvásárlása pedig egyre nehezebbé válik.
A szex mindannyiunk életének része. Folyton beszélünk róla, sokat gondolunk rá és életünk minden területét átjárja. Ömlik ránk a reklámokból, ott van a sorozatokban és filmekben, no meg a baráti beszélgetésekben és a hálószobánkban. Az orgazmus – mindannyiunk szent grálja – pedig olyan, mint a futócipő. Mindenkinek van. Állítólag.
Az Anna Tükörképföldön című kötet kapcsán az jut eszembe először, hogy Wéber Anikó olyan a kiskamaszok szüleinek, mint Bartos Erika a totyogósok anyukáinak. Megkerülhetetlen!
A gyermekvállalás számos kihívással jár, melyek megoldásához a szülőknek gyakran szakértő segítségre is szüksége van. Ez a gyermekek egészséges fejlődése és boldogsága, valamint a szülők nyugalma szempontjából is döntő jelentőségű. A szülésfelkészítő és kísérő, a szoptatási tanácsadó, az alvásszakértő, a gyereknevelési tanácsadó vagy akár az iskolai előkészítő pedagógus is olyan szakemberek, akiknek a kompetenciája és szaktudása hozzájárulhat a család harmonikus mindennapjaihoz.
Ha anya vagy ismerős lesz, amit most írok. Amikor anya lettem, túl a terhességi hormonokon, meg a szülésen meg mindenen, egyszer csak határtalan szomorúságot éreztem. Egy hiányt, egy fájdalmas hiányt, és az ezzel járó búcsút. Búcsút önmagamtól, a korábbi életemtől, mindattól, ami voltam.

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket