Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Minimag.hu

Azért vagyunk itt, hogy minden olyan információval felvértezzünk, amelyre szükséged lesz a napszemüveggel kapcsolatos legjobb döntések meghozatalához.
Hivatalosan is nyakunkba szakadt a nyár, ami azt jelenti, hogy ideje felkötni az útilaput és bejárni kis hazánk legszebb vidékeit. Ezúttal Eger városát ajánlom figyelmetekbe, ahol ugyan egyetlen kósza pappal sem találkoztunk, a Szépasszony-völgyet se ittuk üresre, de élményből így is akadt bőven!
Bevallom, nem ez az első kötet, amit Wéber Anikó írónőtől olvasok, így bíztam benne, hogy A gondolatolvasó is legalább annyira fog tetszeni, mint Az osztály vesztese, a Zuhanórepülés vagy az El fogsz tűnni című kötetek. Minden kívánságom így teljesüljön!
A szülők meg vérmérsékletük, rendelkezésre álló szabadságuk és gyerekeik igényeinek ismeretében vagy örülnek – végre nem kell a tanuláson veszekedni, vagy sopánkodnak – hogyan oldjuk meg idén is a nyarat.
Azt, amelyikben végre korrektül, fekete-fehéren le van írva, ki van mondva, totálisan hülyebiztosan el van magyarázva, hogy mit illik és mit nem illik, mit szabad és mit nem szabad és úgy egyáltalán, hogyan kell viselkednie egy magára valamit is adó negyvenes nőnek.
Még mindig kissé faramuci, talán elsőre ijesztő is a hámlasztás szó, sokan idegenkednek is tőle, de lássuk, mit is takar pontosan.
És ami azt illeti, hogy amikor megtudtam, hogy pontosan melyik könyvről kellene írnom, egy kicsit megijedtem. A kiadó 9-12 éves korosztálynak ajánlja az Október, Október-t, és attól tartottam, hogy 17 éves fejjel már nem fogom annyira élvezni a könyvet, mintha 5 évvel ezelőtt olvastam volna.
Hányszor hallottad már ezeket a mondatokat? Tény, hogy a rendszeres testmozgás, nagyban hozzájárul az egészség megőrzéséhez, a fittséghez és az izmok karbantartásához. Annak ellenére, hogy ezt mind tudod és érted, nem magától értetődő hogy meg tudod és akarod tenni a szükséges erőfeszítést a munkaidő letelte után.
Nevezzük nevén a gyereket és oszlassuk el a félreértéseket! Lássuk, ki kicsoda a jogban! Így elkerülhetjük, hogy félreértések áldozatai legyünk és tisztán láthatjuk a teljes képet, akkor tudhatjuk, kihez fordulhatunk és kivel álunk szemben.
Hadd mutassam be a Maison Mangostan márkát, amely a kreativitást és az egyedi stílust a gyermekdivat élvonalába hozza!A 2016-ban Carmen Edo és André Moreira tervezők (és szülők)  által alapított spanyol Maison Mangostan márka a hagyományos kézműves mesterséget ötvözi a funky, divatos gyerekstílussal.
Egy megfelelő roller csomó mindenben segíthet a gyermekednek: megtanulnak egyensúlyozni, kanyarodni és fékezni – gyorsabbá és, nem utolsósorban, lényegesen szórakoztatóbbá teheti a környékbeli közlekedést.
A színész és barátnője, Noor Alfallah 2022 áprilisa óta alkot egy párt, és hamarosan megszületik közös gyermekük.

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet