Kovács Ildikó önvédelmi szakértő, vezető instruktor évek óta dolgozik azon, hogy a családokat felkészítse ezekre a nehéz szituációkra.
15 villámgyors vacsora – 30 perc alatt
Iratkozz fel, és azonnal küldjük a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.
Plusz: hetente friss, minimagos sztorik, mi kellhet ennél több?!
Tapasztalatai szerint a szülői hozzáállás és a gyermekkel való kommunikáció minősége döntően befolyásolja, hogy a bántalmazás hogyan alakul. A probléma feltárásától kezdve a megoldásig vezető úton végig kell kísérni a gyermeket – nem szabad cserbenhagyni őket. Az alábbiakban Ildikó javaslatait olvashatjuk.
Mik azok a korai jelek, amelyekből a szülő felismerheti, hogy gyermekét bántalmazzák az iskolában? Milyen viselkedésbeli változásokra érdemes figyelni?
Kisiskolásoknál talán egyszerűbb a helyzet, hiszen a gyermek egyszerűen nem akar iskolába menni, ha rákérdezünk milyen napja volt szótlan, nem mesél, sokszor jelez fáradtságot, sűrűn lesz beteg. Próbálja távol tartani magát az iskolától, gyakran kérdezgeti mikor megyünk érte, meddig kell bent maradnia. Ha nem a megbeszélt időben érkezünk kiborul, ingerlékeny lesz. A benne tomboló felgyülemlett feszültséget otthon engedi ki.
Fontos megjegyezni, hogy a gyerekek ösztönösen próbálnak jól reagálni, ezért szülőként megértéssel, elfogadással kell figyelnünk a reakcióikat.
Felsőtagozatos, illetve középiskolás gyermekek már pontosan meg tudják fogalmazni, el tudják mondani, hogy mi történt velük az iskolában.
Ebben az életkorban az elkezdett, de félbehagyott mondatok lehetnek árulkodóak, vagy ha úgy mesél a gyerek, mintha valaki mással történt volna meg az eset – tehát harmadik személyként beszél saját élményeiről.
Mindkét korcsoportban árulkodó jel lehet a viselkedés hirtelen megváltozása: túlzott visszahúzódás, harsány vagy ingerült reakciók, sűrű betegeskedés, étvágytalanság, fogyás vagy hízás, álmatlanság.
Gyakran előfordul, hogy a gyerekek nem beszélnek a szüleiknek arról, ami velük történik. Mit tehet a szülő, hogy bizalmat teremtsen és megnyissa a kommunikációs csatornákat?
Minél több közösen töltött időt kell teremtenünk, ami a mai világban sokszor nehéz, de rendkívül fontos.
A körülöttünk lévő digitális zajban néha tudatosan oda kell figyelnünk arra, hogy legyen egy kis csend körülöttünk – mert a csendben indul el az igazi beszélgetés. Például az autóban ne kapcsoljuk be azonnal a rádiót, hazaérve pedig ne indítsuk el rögtön a tévét.
Meséljünk mi először a saját napunkról, jót és rosszat egyaránt – amihez a gyerek is könnyebben tud kapcsolódni, és maga is megnyílik.
Mi a leggyakoribb hiba, amit szülők elkövetnek, amikor megtudják, hogy gyermeküket bántalmazzák?
Vagy elbagatelizálják a helyzetet, vagy túlreagálják. A higgadt arany középút az, amit javasolni tudok. Először a szituáció pontos feltérképezése szükséges: információgyűjtés a tanártól, az osztálytársaktól, mindenkitől, aki jelen volt. Pontosan mi történt? Hányszor fordult elő eddig? Ki hogyan reagált? Történt-e hasonló másokkal is?
Hogyan találja meg a szülő az egyensúlyt aközött, hogy védi a gyermekét, de közben nem teszi függővé magától?
Az önbizalom építése és erősítése már kiskoruktól kulcsfontosságú. Dicsérjük őket, emlékeztessük őket korábbi sikereikre: „Milyen jó, hogy ezt már meg tudod csinálni! Ha ez ment, ez is menni fog.”
Számtalan példával mutassuk meg, mennyire büszkék vagyunk rájuk. Erősítsük bennük, hogy bármikor számíthatnak ránk – ha segítség kell, együtt megkeressük a megoldást. Ott vagyunk mellettük, támogatjuk őket.
Mikor és hogyan adja meg a szülő az "engedélyt" gyermeke számára az önvédelemre? Mi a különbség a jogos önvédelem és az agresszivitás között?
„Ha bántanak, megvédheted magad” – ez az alaphelyzet, amit világossá kell tennünk gyermekünk számára.
Amit tanítanunk kell: már az első kellemetlen reakcióra reagálni kell, jelezni a másiknak szóban és testbeszéddel egyaránt, hogy az nekünk rendben van-e vagy sem. Például a csíkizés először vicces lehet, de két órán keresztül már kellemetlen és bántó.
A különbség az önvédelem és az agresszivitás között: ha feszült vagyok, akkor sem bántok másokat – sem szóban, sem fizikailag. A feszültséglevezetés különböző formáit folyamatosan tanulják a gyerekek, és ebben a szülő is sokat tud segíteni.
Hogyan kommunikáljon a szülő a másik gyermek szüleivel? Milyen hibákat kerüljünk el ezekben a beszélgetésekben?
Ne hibáztassunk, ne keressük azonnal az okokat, ne kritizáljunk, és ne fenyegetőzzünk. Első körben adatokat és információkat gyűjtsünk. Ami számunkra nem elfogadható, azt nyugodtan jelezzük.
Mi a pedagógusok szerepe és felelőssége ezekben az esetekben? Mikor kell a szülőnek "magasabb szinten" intézkednie?
Különösen alsó tagozatban komoly feladata van a pedagógusnak a konfliktusok kezelésében és a szabályrendszer kialakításában. Amennyiben a pedagógus passzív magatartást tanúsít, szemet huny a történtek felett vagy elfordítja a fejét, érdemes magasabb szinten – az igazgatónál vagy az iskolavezetésben – jelezni a problémákat.
Ha az iskola nem működik együtt vagy nem veszi komolyan a problémát, milyen eszközökhöz nyúlhat a szülő?
Sajnos a felnőttek hozzáállása és gondolkodása csak lassan változik. Ilyenkor sokszor az a legjobb megoldás a gyerek számára, ha egy új közösségben, odafigyelő és gondoskodó környezetben folytatja tovább tanulmányait. Bár nehéz döntés, de a gyermek lelki egészsége mindig elsőbbséget élvez.
Mi a teendő, ha kiderül, hogy a saját gyermekünk az, aki másokat bánt? Hogyan kezeljük ezt a helyzetet anélkül, hogy megbélyegezzük a gyereket?
Elsősorban az okokat érdemes feltérképezni. Ki kell derítenünk, mitől feszült és mitől lett agresszív a gyermekünk. Rossz mintát követ esetleg? Figyelmet szeretne? Unatkozik? Ezek mind lehetséges okok.
Milyen háttérokok állhatnak egy gyerek agresszív viselkedése mögött és hogyan segíthetünk neki feldolgozni ezeket?
Sokféle ok állhat a háttérben. Lehet, hogy őt magát is bántalmazták korábban, és úgy érzi, akkor ő is bánthat másokat. Rossz mintát látott, vagy negatív környezeti hatások érték. Előfordulhat, hogy a környezete szemet huny a viselkedésére, ezért nem tapasztal következményeket. Az is lehetséges, hogy túl sok változás érte az elmúlt időszakban: új osztály, költözés, kistestvér születése, szülők válása, vagy kevés családdal töltött idő. Számtalan ok állhat mögötte, ezért fontos a türelmes feltárás és szakember bevonása, ha szükséges.
Hogyan készíthetjük fel előzetesen gyermekeinket arra, hogy hogyan reagáljanak zaklatás esetén?
Bátorítsuk gyermekünket, hogy minél több gyerekhez kapcsolódjon, legyenek barátai, akik kiállnak mellette – és ő is kiálljon másokért. Az önbizalom erősítése nap mint nap kulcsfontosságú: az a gyerek, aki boldog és kiegyensúlyozott, kevésbé válik áldozattá.
Milyen önvédelmi technikákat taníthat meg egy szülő már kiskorban a gyermekének?
Tanítsuk meg, hogy ki lehet lépni a kellemetlen helyzetekből: arrébb lehet menni, el lehet futni. Merjen segítséget kérni, és hangosan mondja ki, jelezze szóban, ha valami nincs rendben, ha olyan történik, ami neki nem jó. Ha valaki túl közel jön, el lehet tolni magunktól. Ha átkarolnak, folyamatos mozgással lazítani lehet a fogást – ezek egyszerű, de hatékony technikák.
A családi környezet hogyan befolyásolja a gyermek konfliktuskezelő képességeit?
A szülői minta az elsődleges: mi szülők hogyan viselkedünk konfliktushelyzetben. A másodlagos minta a közösségben tapasztalt reakciók – ezért is nagyon fontos a pedagógusok hozzáállása és reagálása.
A cyberbullying és az online zaklatás hogyan változtatja meg a szülői feladatokat? Miben más ez a hagyományos iskolai bullyingtól?
Sajnos ezt a területet még mi szülők is tanuljuk. A témával kapcsolatban nyitott, érdeklődő hozzáállás szükséges – minden létező információt érdemes begyűjtenünk és megosztanunk a gyerekekkel. Nem bújhatunk ki a feladat alól, nem fordíthatjuk el a fejünket. A cyberbullying különlegessége, hogy 24 órában elérheti a gyereket, nincs biztonságos tér, és a tartalom gyorsan terjed, nehezen törölhető.
Ne maradj egyedül ezekkel a kérdésekkel
Amikor gyermekünk szenved, mi szülők gyakran tehetetlennek érezzük magunkat. Látjuk a jeleket, érezzük, hogy valami nincs rendben, de nem tudjuk, hol kezdjük, mit mondjunk, hogyan reagáljunk. Attól tartunk, hogy rosszul lépünk, és ezzel még jobban ártunk. Éjszakánként forgolódunk az ágyban, azon gondolkodva: „Elég erős lesz-e a gyermekem ahhoz, hogy megvédje magát? Felkészítettem-e eléggé?”
A bántalmazás nem „csak átmegy magától”, és a gyerekek nem „kinövik” a traumákat. Minden egyes nap, amikor nem kapják meg a megfelelő segítséget, egy újabb nap, amikor egyedül küzdenek.
Kovács Ildikó több mint 13 éve segít szülőknek és gyerekeknek abban, hogy ne legyenek áldozatok – sem fizikailag, sem lelkileg. Munkája nem arról szól, hogy harcosokat neveljen, hanem hogy magabiztos, határozott gyerekeket, akik tudják, mikor és hogyan álljanak ki magukért.
Ha úgy érzed, hogy egyedül nem boldogulsz ezzel a helyzettel, ha a gyermeked változását látod, de nem tudod, hogyan segíts neki – ne várj. A legjobb időpont a segítségkérésre nem holnap, hanem ma. Mert minden gyerek megérdemli, hogy biztonságban érezze magát – az iskolában, az online térben és a saját bőrében is.
Kovács Ildikó elérhetőségei: kovacsildiko.com
