Itt a Beni híradó: a Minimag legkisebb csapattagja, Beni, aki már túl van egy játék tesztelésen és egy könyv ajánlón, most beenged minket a karácsonyi készülődés, és várakozás néha vicces, néha mgható, néha nagyon is ismerős pillanataiba.
Az a helyzet, hogy a férjemmel imádjuk a karácsonyt. Ez a mi ünnepünk nagyjából az első közös karácsonyunk óta. Minden évben nagy bulit tartunk a barátainknak és még Beni érkezését is karácsonykor jelentettük be a szeretteinknek (Pont a napokban beszélgettünk róla, milyen vicces volt az örömében hisztérikusan síró húgom és anyukám.)
Mindehhez adódik, hogy első gyermekünkről van szó, így hát eléggé vártuk már tavaly is a karácsonyt most meg már november óta lázban égünk, hogy vajon hogy fog tetszeni a dednek az immár második karácsonya. Talán nem mondok el nagy titkot, hogy tavaly nem volt olyan izgi a dolog, egy fél éves gyereket azért nem varázsol el annyira az ünnep.
Azzal kezdődött, hogy csináltam só-liszt gyurmát, hogy alkothassunk, vagyis ő csak nyomkodhassa. Hát bele is nyomkodta a szájába, majd kihányta én meg csak irigyen néztem az egyetlen anyuka barátnőmtől kapott fotót, hogy milyen szépet gyurmázott az azt nem megevő kisfiának.
Persze vannak sikereink is, ilyen a mézeskalács. A reggeli cicizős összebújás valahogy lerövidült mióta elkészült (és pár napon belül el is fogyott) az első adag, ugyanis nagyjából öt perc után kiált rám drága magzatom kellő harciassággal, hogy Mammam, majd mászik is le az ágyunkról, hogy megkeresse a mézeskalácsot. Egyébként nagyon kedvesen visz belőle az ágyban olvasgató apjának is, szigorúan levámolva az adagot.
Az eddigi legcikibb próbálkozásunk az volt, hogy a közelben lakó barátnőmmel advent első vasárnapján elsétáltattuk a legényt a Parlamenthez, hogy ott már tuti van szép fény, meg fenyő, meg minden. Volt is, be is zsongtunk, hogy milyen csodás, de szép, fényes, színes, nézd Beni, nézd Beni, hát milyen gyönyörű! Ő meg csak nézett ránk, hogy komolyan ezért kellett-e kijönni ebbe a farkasordító hidegbe és egész hazaúton gondoskodott róla, hogy bánjuk meg galádságunkat.
Szerencsére azért a saját karácsonyfánk nagy sikert aratott, ahogy anyukám megjósolta. A Mama hozta haza, mire már feldíszítve várta, ő pedig nagy örömében nagyjából annyiszor jelentette be kuncogva, hogy lámpa van rajta, ahány égő van az égősoron. Azt kell mondjam, csak azt remélem, hogy minden karácsonyunk ilyen szuperül alakul majd.
