Nagytesónak lenni nem is olyan nagy buli!
Ez lehetne a legújabb Babaróka mesekönyv alcíme, mert ebben a részben Babarókának nemcsak azt kell megtanulnia, hogy néha várnia kell, hanem azt is meg kell élnie, hogy a Kölyökőrzőből új helyre, új állatgyerekek közé, a Kisdedóvóba kerül. Ez utóbbi pedig nagy, félelmetes, tele van idegen állatgyerekekkel és egy csomó kellel, meg muszájjal, amit Babaróka korábban nem ismert. Ráadásul sehol egy barát!
Bevallom, olvasva a könyvet, olykor összeszorult a szívem. A szerző kínosan pontosan mutat rá a szülőség fonákjára – és a saját gyengeségeimre –, így nem egyszer jöttem zavarba. Például amikor Babarókának kell Aprókára vigyáznia és a kicsi lenyeli a nagytesó féltve őrzött csodaszép kavicsát, hiába rohan felelősségteljesen a nagy, végül neki kell elvinnie a balhét.
Egyszer régen én is voltam Babaróka – bár az én Aprókám bolondgombát reggelizett – és pontosan emlékeztem arra, milyen félelmetes is volt aggódni a kistestvéremért. (Ha tudni szeretnétek, mit gondolt erről Paparóka, és hogy mi lett a lenyelt kavics sorsra, olvassátok el a mesekönyvben! 😉 )
Amiért a gyerekeim szeretik Babarókát
Babaróka olyan, mint bármelyik kisgyerek. Vannak bájos tulajdonságai, néha zsarnokoskodik, máskor hisztizik, és olykor bizony kikészíti Mamaróka idegeit. Halálra unja a hómofisszal tűzdelt kényszerű kivonulást a mindennapokból, gyűjti a kövecskéket, és meglátja a szépet ott is, ahol az ostoba felnőttek csak szürkeséget látnak. Hatalmas képzelőerővel rendelkezik, van humora, és még akkor is nagyon szereti a családját, ha éppen neheztel rájuk.
A hordozós mese közben a gyerekek többször is megkérdezték, hogy “Ez a mese rólam szól?” vagy “A néni, aki írta, ismer minket?”, és hangosan kacagtak, amikor Paparóka derékproblémáira a háton járkálás nyújtott megoldást. “Ilyet a mi apukánk is szokott!”- kiabálták döbbenten, szóval azt hiszem, eléggé bejön nekik a Babaróka-életérzés.
Amiért én szeretem Babarókát (vagy inkább Kiss Judit Ágnest)
Ha engem kérdeztek, a Babaróka-sorozat az igazi ultimate mesecunami, mert az egész családot lázban tartja valamivel. Engem például lenyűgöznek Egri Mónika igényes és esztétikus, mégsem gejl illusztrációi, és odáig vagyok attól, hogy Mamarókának is van sz.r napja. Végre egy mese-mama-állat, amelyik nem nyögi üdvözült mosollyal a szent szolgálat keserédes terhét!
Attól mondjuk nem vagyok túlzottan boldog, hogy ebben a részben többször is nyílt színi tetemre hívásban vettem részt akaratlanul – mert én bizony nagyon is a magaménak éreztem egy-egy helyzetben Mamaróka tehetetlen dühét.
De ez persze nem a szerző hibája, sőt! Fantasztikusnak tartom, hogy készül(t) egy olyan mesekönyvsorozat, amiben a boldogság nem jár ingyen, és a hétköznapok szépsége mellett megmutatkozik – és fontos, hogy a gyerekek számára is érthetővé válik! – a hétköznapok kegyetlensége. (Ne tessék erre, kérem, felszisszenni! Aki azt mondja, hogy az anyaélet fenékig tejfel és minden nap habostora, az vagy hazudik, vagy valamit sokkal jobban csinál nálam. Ami persze nincs kizárva.)
A személyes kedvencem, hogy a mű szó szerint gendersemleges, hiszen sem Babaróka, sem Apróka neme nincs kimondva. (Ergo a fiaim szerint fiúk, míg a lányom el se tudja képzelni, hogy esetleg az legyen. Mi ez, ha nem szerzői bravúr?!)
Érdemes-e elolvasni a Babaróka kövecskéi kötetet?
Egyértelműen igen! A Pagony Kiadó besorolása szerint a könyv a 3-6 éves korosztály sajátja, de a mesék hossza és a feszegetett témák komolysága miatt szerintem idősebb csemetének is érdekes olvasmány. Ráadásul a kötet anyacekker-kompatibilis! Elfér egy nagyobb ridikülben, így buszon, vonaton, orvosnál, repülőn is bármikor kényelmesen előkapható.
És ami a legjobb, hogy bár a történetekben a mondatok végére pont kerül, minden lezárás egy új kezdet! Otthon összebújva a Babaróka-történeteket együtt szőhetjük tovább, míg csak egyensúlyba nem kerülünk egymással.
A szerző
Z. Kocsis Blanka vagyok, háromgyerekes mamikaze, szövegíró, nő.
Hosszú éveken át semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy anya legyek. Aztán amikor az lettem, igencsak meglepődtem, hogy a grandiózus „anya vagyok” életérzés helyett inkább csak zavart éreztem. Hát hol a megígért babaillat, rózsaszín köd, teljes összeolvadás és belső béke, amire szerződtem?! Megdöbbenve vettem észre, hogy nekem nem megy az „aludj, amikor a baba alszik”, és egyáltalán nem tudok belelazulni az anya – mártásztyúárt – szexistennő szerepbe. Csak úsztam az árral – nem ritkán ráadásul az árral szemben.
Ma már három okos, ügyes, szép és – nekem – tökéletes kiskorú kevéssé tökéletes, gyakran bakizó és önleevésben világbajnok anyja vagyok, főállásban szövegíró vállalkozó. Néha elbízom magam, és kis korkülönbséges anyukaként azt képzelem, láttam már mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Aztán jönnek a gyerekeim, és bebizonyítják, hogy már megint alábecsültem őket.
Szakmai tevékenységemről itt tudhattok meg többet:
Hatékony szövegírás vállalkozásodnak!
Szubjektív kufliajánló, és a kendőzetlen igazság | Meséljetek, Kuflik! Társasjáték
A húsvéti csokidömpingbe minden valamire való ‘rendesanyuka’ igyekszik valami értelmet csempészni. Egy jó könyvet, egy
„Az a fontos, hogy együtt csinálunk valamit, és ezt a valamit mindannyian jó ötletnek tartjuk” – interjú Lencse Máté játéktervezővel
Lencse Máté nem hétköznapi férfi. Felnőttként beteljesítette a legnagyobb menőséget, minden gyerek álmát: az a
Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) visszatér (bár el sem ment) | Színes szagos könyvajánló
„De kanyarodni, nyuszi, azt belülről kell. Szív, kalandvágy és dőlésszög. Ez a három. Meg, na
