Emily Párizsban 5. évad betekintő

Minimag – Magazin szülőknek, akik nem adják fel önmagukat

Emily Párizsban 5. évad

Remélem mindenki felkészült, és a koktélját vagy éppen eszpresszóját kevergetve, és mindenképpen tűkön ülve várja az Emily Párizsban 5. évadját velem együtt. Bár az is lehet, hogy Emily Rómában lesz az új cím?!

Figyelem: a cikk végén update 

Ami biztos

A Netflix bejelentette május 7-én, hogy a sorozat új évadjának forgatása hivatalosan is elkezdődött. A rajongók pattanjanak a Vespájukra és irány Róma.

Emily (Lily Collins) a 4. évad végén elfogadja az Agence Grateau római irodájának vezetését, és Marcello (Eugenio Franceschini) oldalán kezdi meg új életét – az olasz divatház örökösével már hivatalosan is egy párt alkotnak. És persze Gabriel (Lucas Bravo) sem marad teljesen ki a képből – sejtjük, hogy nem pizzát rendel majd utána, hanem repülőjegyet.

Lily Collins által játszott karakter egy új, rövidebb bob frizurával tér vissza – nemcsak stílusváltás ez, hanem egyfajta vizuális üzenet is: Emily új korszakba lépett. 

Az első forgatási nap videója:

Marcello egy teljesen más kaland, amit Emily számára szeretnénk, mert azt szeretnénk, hogy Emily jobban meg tudja oldani a munka és a magánélet egyensúlyát. Azt szeretnénk, hogy Emily feltétel nélkül tudjon mosolyogni. Azt akarjuk, hogy túlmutasson a nyaraló üzemmódon. És ő ( Marcello) pont ebben a tökéletes időben érkezik.

Ki az, aki marad a sorozatban és ki fog távozni?

Visszatérnek:

  • Emily, persze.

  • Mindy (Ashley Park), a világ leghűségesebb barátnője.

  • Gabriel (Lucas Bravo), pedig a színész sokszor kifejezte elégedetlenségét a karaktere miatt

  • Alfie, Julien, Luc, Antoine, Sylvie – a megszokott káosz.

  • Újonc: Marcello, olasz, jóképű, bajt hoz.

Aki viszont nem jön: 

Camille Razat, aki a sorozat első évada óta Gabriel „újra-újra” barátnőjét, Camille-t alakította, nem szerepel a visszatérő szereplők listáján . Razat egy Instagram-bejegyzésben számolt be a távozásáról .

Ha minden a terv szerint halad, az 5. évad 2025 végén landol a platformon. Addig is lesz idő újra bingelni az előző részeket – és elemezni, hol csúszott félre Emily minden harmadik döntése.

Star, a sorozat producere ( és még minek a producere:))  megerősíti, hogy Emily és Marcello kapcsolatát az 5. évadban fogják feltárni, mondván: „Úgy érzem, igazi szikra, igazi kötelék és igazi romantikus kötődés van közöttük. Ezek közül sok a következő évadban is folytatódni fog.”

 

A sorozat óriási sikernek örvend: a 4. évad a Netflix Global Top 10 listájának élén állt, és négy nap alatt közel 20 millió megtekintést kapott. Azért ez nem rossz.

Várod már?

Meg van a Emily Párizsban 5. évadjának premier dátuma

A Netflix bejelentette, hogy a nagy sikerű sorozat 5. évada december 18-án debütál.

A streamer emellett számos képet is közzétett az új évadból, hivatalosan is megerősítve, hogy Emily (Lily Collins) az évad legalább egy részét az olaszországi Velencében fogja tölteni. Az első képek:

Az ötödik évad hivatalos leírása :„Emily, az Agence Grateau Rome vezetője, szakmai és romantikus kihívásokkal néz szembe, miközben alkalmazkodik az új városban való élethez. De éppen amikor minden a helyére kerül, egy munkahelyi ötlet visszafelé sül el, és a következmények szívfájdalmat és karrierbeli visszaeséseket okoznak. A stabilitást keresve Emily a francia életmódra támaszkodik, amíg egy nagy titok nem fenyegeti egyik legközelebbi kapcsolatát. A konfliktusokat őszintén kezelve Emily mélyebb kapcsolatokkal, megújult tisztasággal és új lehetőségek befogadására való készséggel kerül ki a helyzetből.”

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

Heti 1 perc Minimag

minimag hirlevél

15 villámgyors vacsora – 30 perc alatt

Iratkozz fel, és azonnal küldjük (oké, van benne egy feliratkozás megerősíttés)  a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.