Már biztos észrevettétek, hogy ellenállhatatlanul vonzódunk azokhoz a női példaképekhez, akikre felnézhetünk, akik lázadásukkal PÉLDÁT MUTATTAK nekünk, akik tetteikkel inspirálnak minket.
Most egy játék tervezőt szeretnénk bemutatni nektek, aki a KI KICSODA tematikájára megtervezte a női példaképeket felsorakoztató játékokat.
Zuzia Kozerska-Girard, a játéktervezője
A tervezéssel folytatott utazása Barcelonában kezdődött, ahol tanult, majd Bristolban és Párizsban élt, végül szülővárosában, Varsóban telepedett le. Megalapította a VALEK ROLLING PINS céget, ahol gravirozott fa süti nyomókat készítenek ( ez már önamgában egy esztétikai utazás lesz, annyira szuperek a minták)
A vállalkozás hozta sikerek egy új irány felé mozgatták Zuziat, méghozzá a szívügye felé: szeretett volna egy nőket szerepeltető társasjátékot létrehozni, ezért megalapította a Playresst. Egy olyan játékot szeretett volna létrehozni, ami szórakoztató, informatív, és tartós. A játék tervét feltette a KICKSTARTER oldalára, ahol támogatókat lehet gyűjtetni egy-egy tervhez.
SIKERSZTORI A KICKSTARTEREN
Több, mint 6 500-an támogatták az ötletét, egy elképesztő sikereres kampány során: 2018 decemberében közösségi finanszírozású „Kickstarter” kampányon keresztül 3300% -os finanszírozással létrejött és elindult a projekt, a KICSODA Ő inspiráló női változata.
Az alábbi videóban Zuziat látjátok, ahogy a projektről és a játék készítéséről mesél:
A kampány hatalmas sikere teljes mértékben megváltoztatta a projekt méretét. Most egy kis, 6 főből álló –85% nőkből álló csapat dolgozik együtt a helyi lengyel beszállítókkal, hogy a „Who’s She” szerte a világon mindenhova eljusson!
Gravírozott fából, illetve kartonból készülnek a játékok. A WHO SHE kétjátékos asztali játék a bátor nőkről, akik megváltoztatták a világot. Hatshepsut-tól Serena Williams-ig megtalálunk benne mindenkit. A játék a klasszikus Ki kicsoda? szabályoktól etltérően nem a szereplők külső tulajdonságai alapján vezet végig minket, hanem az eredeméyneik alapján. Olyan kérdésekkel lehet előbbre jutni, mint a Nyert-e Nobel-díjat? Felfedezett? Kém volt? 28 életrajzi kártyát találunk a csomagban, melyeken az alapvető információkon túl érdekes anekdotákat is találunk a BÁTOR NŐKRŐL. A játék gyártása során sem , és a játék elemei sem tartalmaznak műanyagot, ZERO WATE termék.
NŐK, AKIK MEGVÁLTOZTATTÁK A VILÁGOT-KAPARÓS POSZTEREN,KÉPESLAPON
Találd ki, hogy ki az a 28 inspiráló nő a leírás alapján, aki helyett kapott a PLAYRESS kaparós poszterén. Angol, német, francia, olasz, spanyol és lengyel verzióban is elérhető a mindössze 10 euróba kerülő plakát. ÉN MÁR MEGRENDELTEM
6 különleges nő egy kaparós képeslapon, és hozzá egy gravírozott érme, melyen Maria Sklodowska-Curie látható.
INGYEN LETÖLTHETŐ SZÍNEZŐ HÍRES NŐKRŐL
Az otthon maradós időszakra tervezett egy színező csomagot a Playress csapata, 5 bátor nőről, letölthető, ingyenes verzióban.
KÉSZÍTTESD EL A SAJÁT KI KICSODA NŐI JÁTÉKOD
A Playress csapata elkészíti személyre szabott játékunkat: válasszuk ki azokat a nőket, akik a mi hőseink, anyukánk, nővérünk, stb ,és Daria Golab kézzel rajzolt, akvarell portrét és egy egyedi életrajzi kártyát készít a játékhoz, melyet aztán legyártva, teljes játékszettként kapunk meg az akvarellel együtt.
Hat nyelven érhető el: angol, francia, spanyol, olasz, német és lengyel.
HA TE IS SZERETED AZ INSPIRÁLÓ NŐKET, akkor ez is tetszeni fog