A játék, amit a nagyszülő és az unoka egyformán imád | Minimag kitekintő

Minimag – Magazin azoknak, akik nem adják fel önmagukat

minimag loggos

A Minimagon rendszeresen felbukkannak az olyan tárgyak, amiknél a design szinte felülírja a funkciót, és sokkal komolyabb tervezői gondolat van mögöttük – volt már ilyen a gyerekméretű építőkockáknál, a Louise Mischa x Jojo Factory összeállításnál, sőt még a Crocs egyik kollabójánál is. Most megint találtam egy ilyet, és ez egy fakockahalom, ami a fizika törvényeinek szegül ellen.

A tárgytervezésben ritka az olyan kiindulópont, amely egyszerre ennyire személyes és praktikus: a stuttgarti Loggos ötlete egy idősotthon demenciaosztályán született meg, a készítők saját nagypapája számára. Az alapgondolat az volt, hogy az idősödéssel járó nehézségek mellett is lehessen valami újat és örömtelit létrehozni – egy olyan játékot, amely minőségi megjelenésével komolyan veszi a felnőttet, megszólítja az embert, és képes oldani az elszigeteltséget.

Amikor az első prototípusokat véletlenül az otthonban felejtették, a következő látogatáskor már ott ült körülötte a szakács, két ápoló, látogatóba érkező gyerekek és a bent lakók. A játék pontosan azt tette, amire szánták: összekötötte a különböző generációkat és szerepeket egy közös tevékenységben.

Mágnesek nélkül: mérnöki tapadás és a súlypont egyensúlya

Loggos
Forrás: Loggos

Ha ránézel egy elkészült Loggos építményre, a szemed automatikusan átverést gyanít. Az elemek olyan valószínűtlen, növényi indákra vagy organikus szobrokra emlékeztető ívekben kapaszkodnak egymásba, hogy az első gondolatod a rejtett mágnes lesz.

Pedig nincs mágnes. A készlet mindössze háromféle ferde vágású alapelemből és egy elágazó Y-kialakítású darabból áll. A stabilitás kulcsa a végekre felvitt speciális tapadóréteg (gripfolie), amely rendkívül ellenálló, nyál- és élelmiszerbiztos, és megadja azt a tartást, amivel az elemek nem csúsznak le egymásról építés közben. A tornyok nem a mágneses vonzás, hanem a precíz egyensúlyozás és a finommotorika révén maradnak állva.

Forrás: Loggos

Az aranymetszés arányaira épülő geometriának köszönhetően az intuitív építés során meglepően organikus formák jönnek létre. 

Nem tudsz veszíteni, nincs „elrontott” lépés. Pontosan úgy működik, mint a valódi, tiszta nyílt végű játékok: leülsz elé, megfogod az anyagot, és hagyod, hogy a kezed gondolkodjon a fejed helyet

Kinek találták ki

A gyártó 3 éves kortól ajánlja, felfelé nincs korhatár. Nem véletlenül – a fejlesztők kifejezetten arra törekedtek, hogy egy idősebb generációt is élvezze a játékot: igényes megjelenéssel, ami nem gyerekes, mégis azonnal hív, hogy hozzányúlj.

Oldja a visszahúzódást, és az is odaül játszani, aki egyébként nem ülne le egy társasjátékhoz. A terméket emellett szabadidős használat mellett ergoterápiában, illetve ADHD-val vagy demenciával élők foglalkoztatásában is alkalmazzák – ezt nem orvosi ígéretként érdemes kezelni, inkább arról szóló infóként, hogy nem egy sima játékról van szó.

Szoborként működik a térben

loggos
Forrás: Loggos

A kockák német, tanúsított bükkfából készülnek, csiszolva, pácolva, olajozva – Montessori-pedagógiából merítve, a szabad játékra fókuszálva. Az L-készlet 30 sima és 3 Y-alakú elemet tartalmaz, hozzá jár egy ötletfüzet és egy vászonzsák, az egész csomag nagyjából 800 gramm. A csomagolás is átgondolt: újrahasznosított, Neu-Ulmból beszerzett pizzadoboz-kartonból készül, hogy ne kelljen külön gyártósort futtatni hozzá.

A Loggos azért fogott meg minket, mert egy egyszerű, okos és végtelenül méltóságteljes tárgy, ami észrevétlenül képes leültetni egymás mellé két ( vagy több) embert, függetlenül attól, hogy hét- vagy épp nyolcvanhét évesek.

Loggos csapat
Loggos csapat
"
Szív és kéz kell ahhoz, hogy egy termék működjön és szeressék. Ez vonatkozik azokra, akik választják, de ránk is, akik elkészítjük."
Felix Hübner
Facebook
Reddit
LinkedIn

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

minimag popup

Ne hagyd, hogy a tünetek irányítsák a napjaidat!

Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra