Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

ÜNNEP A GYEREKSZOBÁBAN

karácsonyi gyerekszoba
Ahogy már a korábbi cikkünkben is írtuk: legyen ez az idei KARÁCSONY AZ IGENÉ, és hol máshol lehetne ezt az egészet elkezdeni, mint azzal, hogy nem csak a lelkünket, hanem a lakásunkat is felkészítjük az ünnepi időszakra.  Idén legyen kiemelt helyen a gyerekszoba: akár egy megfelelően kiválasztott bútorral is fel lehet dobni a hangulatot, a megszokottat egy kicsit formáljátok át, alakítsatok ki összebújós sarkokat.  

A MINIMAG ÜNNEPI GYEREKSZOBA ÖTLETEI KÖVETKEZNEK

VALAHOL A SZIVÁRVÁNY ALATT

Már Judy Girland óta tudjuk, hogy valahol a szivárvány alatt létezik egy csodahely. Mi lenne, ha idén ez a csodahely a gyerekszoba lenne?

A Binky&Bro-ról már több alkalommal is írtunk, lenyűgöző a termékkínálatuk.

A LITTLE LIGHTS lámpákra is náluk akadtunk rá, azon belül is erre a csodaszép szivárvány mini lámpára. Fenyőfából készült, természetesen kézzel, a cég krakkói műhelyében. A fenyőfa már önmagában is ünnepi érzetet ad, a fény és a fa együttese varászolja széppé és meghitté a gyerekszobát.

Távirányítóval tudod beállítani a fény intenzitását, sőt azt is, hogy mikor kapcsoljon ki ( 30, 60, vagy 90 perc), de akár egész éjjelre bekapcsolhatod, teljesen biztonságos a LED technológiának köszönhetően. Akár egész éjjel is világíthat, van hozzá tápegység is. 

Sőt, ha nem a polcra szeretnétek elhelyezni, akkor a falra is fel tudjátok függeszteni.

Tudtad? Az Óz, a csodák csodája (1939) óriási siker volt, hat Oscarra jelölték, amiből végül kettő díjat meg is kapott, egyiket a legjobb eredeti filmzene, másikat pedig a legjobb eredeti filmdal csoportban. Meglepetés:a győztes Over the Rainbow című számot eredetileg ki akarták vágni a filmből.

KELL A HELY A KÖNYVEKNEK

Szinte biztosak vagyunk benne, hogy ti is a lelkes meseolvasók táborába tartoztok, tehát fokozatosan gyűlnek a könyvek nálatok is.  Szeretnénk nektek két különleges, egyedi, magyar tervezésű könyvtartót ajánlani, amelyek kiemelt szerepet fognak betölteni a gyerekszobában.

A Myminiversum alapítója Csilla és Rami egészen elképesztő színt hoztak a gyerekbútorok világába. Kreativitásuk és minőségi kivitelezésük világszínvonalú. A mi személyes kedvenceink a MaxiBOOK és a LorryBOOK.

A LorryBOOK már a formájával is kitűnik a környezetből: a teherautót formázó könyvespolc a padlón parkol: így rögtön kéznél lesznek a böngészők, mesekönyvek, amik galériaszerűen vannak elrendezve, hogy jobban áttekinthetőek legyenek.

Igazi kisfiús álom bútor, ami nem csak szép, hanem praktikus is. A kerekek fixek, nem fog elgurulni.

Ha esetleg nem szeretnétek a padlón elhelyezni, semmi gond, a falra is fel tudjátok biztonságosan rögzíteni.

A MaxiBOOK már nagyobb könyvimádóknak lesz tökéletes választás.

A polcok kialakításánál külön felhívnánk a figyelmet a középső polcra: ide tudjátok a nagy alakú könyveket tenni, végre nem kell fektetve rakosgatni őket, könnyen átláthatóvá válik.

Sőt: 20 centiméteres mélységének köszönhetően többféleképpen is elhelyezhetitek a könyveket.

Körülbelül 40-60 könyv a kapacitása, a méretektől függően.

A könyvespolcok kézzel készülnek, a Maxi esetében borovi fenyőből, a Lorry pedig rétegelt nyír falemezből. Miután kézhez kaptátok, tegyetek rá ünnepi díszeket és persze hangulat-világítást: fényből sohasem elég.

És, hogy hogyan válasszátok ki a mesét? Mutatjuk.

„Olykor nem is arra van szükség, hogy a mese „szóljon” valamiről, hanem arra, hogy a „mesehang” felidézzen valami kellemes élményt, melynek hatására a legelviselhetetlenebb helyzet is feloldhatóvá válik.”

Boldizsár Ildikó

ÖSSZEBÚJUNK?

Ha már a bevezetőben felcsigázott titeket az ünnepi összebújás gondolata, természetesen most nem arra gondoltunk, hanem amikor szemünk fényével leülünk, mondjuk olvasni egy szuper karácsonyi mesét, akkor olyan nincs, hogy ne lenne szükség egy puha, bársonyos takaróra. Beleburkolóztok és már kezdődhet is a mese, vagy a diafilmezés.

A mi választásunk TORZONBORZ vízi világot bemutató takarójára esett. Dóri saját maga tervezte a mintát, amit aztán rányomtattak egy puha polár takaróra. És tudjátok, hogy mi a legérdekesebb az egészben?

A takaró egyben JÁTÉK is, játszva megtaníthatod a gyerkőcnek a vízi élőlényeket, így a takaró egyben ismeretterjesztő böngésző is.

A csomagban találtok hozzá játékleírást is, és egy A4es art print mellékletet is, amit ki tudtok a falra is tenni.

„A legkülönlegesebb ékszer, amit valaha magadon viseltél az a gyermeked karja volt.”

ÜLNI IS KELL VALAHOVA

Ha már az olvasásról volt eddig szó, akkor mi lenne, ha olvasósarkot alakítanátok ki idén a gyerekszobában?

A Miniskandihome szuper gyerek matracokat és puffokat sorakoztat fel, nehéz volt közülük választani, de megpróbáltuk: a kedvencünk az olvasó matrac (többféle színből is tudtok válogatni).

Nem csak üldögélni jó rajta, hanem akár délutáni alváshoz is tökéletes, sőt anya is lepihenhet rá, oké 120 cm, de van az a pont, hogy bárhol, bármikor képesek vagyunk aludni, igaz?

A francia Atmosphera for kids® égisze alatt készült a matrac, a cég ötvözi a mindennapi kényelmet a franciás chich-kel, bájossággal. Csüccs le, és kezdődhet a mese olvasás.

rocking horse
Ami a felnőttet és a gyereket is leköti, az jó mesekönyv.

Gévai Csilla

ÁLLATOK A LAKÁSBAN

Nem, most nem a házi szőrmókokra gondoltam, hanem a kicsi kezekbe valókra…

A Ba-Ballon különleges, kézzel készített erdei fa állatkái nem csak játékok: tökéletesek a gyerekszoba erdei-téli hangulatúvá átalakításhoz.

Helyezd el a szoba különböző pontjain: polcokra, gyerekasztalokra, stb, alakítsatok ki egy kisebb karácsonyi jelenetet velük.

A jelenlegi kollekcióban ( ami hamrasoan bővülni fog) találtok rókát, mókust, őzikét és lovakat is.

Mindegyik darab kézzel készült, tömör kezeletlen bükkfából. Kérheted őket festett, vagy natúr színben is.

Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.

George Bernard Shaw

ÜNNEPI HANGULAT – DÍSZITÉS

Ha már Karácsony, akkor nem maradhat ki az ünnepi díszítés sem a gyerekszobából.

Az Artisan Produktum különleges, karácsonyi kézzel készített, ajtókopogtatói, dekoráció közül előre szólunk, nem lesz könnyű választani. Nekünk se volt az.

Csodaszépek, viccesek, és olyan vidám hangulatot közvetítenek, amire most igazán nagy szükségünk van.

Nálunk óriási róka imádat van, úgyhogy mi a pulcsis róka ajtókopogtatókat választottuk, kisfiú és kislány szobába is jól fognak mutatni, hiszen türkiz és rózsaszín színben is lehet őket választani.

Nagy mérete miatt (180-220 mm,) elsőre szembetűnőek lesznek, és már mosollyal fogunk beérkezni a gyerekszobába.

DÍSZÍTÉS NEM CSAK ÜNNEPI IDŐKRE

Amikor a gyerekszobát berendezitek, akkor eljön az ideje a dekorációknak, amikkel együtt lesz igazán hangulatos helyiséggé a gyerekszoba. Az egyik legjobb móka a berendezésnek ez a része. Ha van lehetőség, akkor közösen válasszatok dekorációkat, ha még túl kicsi, akkor számos pinterest, és insta inspiráció vár rád, rátok. Az egyik legnépszerűbb stílus a skandináv vonal, amely az „egyszerű több” jegyét viseli magán. Mutatjuk mire gondolunk.

Egy olyan kiegészítőre esett a választásunk, ami a skandináv design magasiskoláját képviseli, és egész biztos, hogy a formájával minden kisgyerek szívét meg fogja dobogtatni.  A Lavly.hu oldalán találtunk rá a svéd ByOn kerámia lufi fali díszeire. A ByOn Boråsban található, Göteborg mellett, olyan lakás kiegészítőket gyártanak, amelyek egyaránt kiemelkednek és be is olvadnak a környezetükbe, miközben a játékosság minden apró részletükben jelen van.

A lufi díszek egy álmodozó, játékos hangulatot teremtenek a gyerekszobában: érdemes kombinálni őket, hiszen többféle színben is, és kétféle méretben is elérhetőek. A matt felület tökéletesen illeszkedik minden színtónushoz, így egész biztosan a ti gyerekszobátokba is. A hátsó része lapos, így könnyen felrögzíthető a falra.

TERMÉSZETESEN OTTHON - kerülj egyensúlyba

Mi lenne, ha a flow élmény idén a saját otthonotokban valósulna meg. Arra gondoljatok, amikor készítetek valamit, már a készítés során is olyan öröm tölt el titeket, ami miatt az egészet legszívesebben abba se hagynátok..És ráadásul a végeredmény, az alkotás, örök életre dísze lehet a gyerek, majd a felnőtt szobáknak?

A Borarti nem rég nyílt webshopjából pont ilyen élményeket tudtok hazavinni. A Wood Balance Pakkban, ami a mi kedvencünk például, 12 darab, egyedileg ferdén csiszolt fa formát találunk, amit a pakkban található 6 darabos akril festékkel és a, szintén a csomaghoz járó, ecsetkészlettel magunk festhetünk ki.. mármint persze, a gyerekre gondoltam, csak véletlenül írtam, hogy én.. mert azért, az is lehet, hogy odaadom neki.. vagy inkább nem 🙂 .

Ha készen vagyunk a festéssel és a dekorálással, akkor jöhet a felhasználás: építhetünk tornyot,hídat bármit,  vagy elhelyezhetjük egy ünnepi dísz részeként a gyerekszobába, innen már csak a fantázia szabhat határt.

Tudtad? A flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik, minden más eltörpül mellette, bármi áron folytatni törekszik. Csíkszenmihályi Mihálytól ered a fogalom.

HINTA PALINTA

Mit szólnál ahhoz, ha a gyerekszobában lenne egy hinta, mászóka, híd, csemege pult, alagút, és még a biztonság kedvéért egy lépcső is, ja és a csúszdát majdnem kihagytam.. .Jó buli lenne, nem igaz? És, ha ezt a sok mindent egyetlen eszközzel ki tudnád váltani?

Az ecobaby.hu oldalán számtalan fejlesztő eszközt találhatsz, de ezek közül is kiemelkedik a Spectra szivárvány hinta, mely magában foglalja az összes fent felsorolt eszközt. 

A bükkfából készült hinta 60 kg-ig lazán terhelhető, úgyhogy ha te azon szerencsések közé tartozol, akik 60 kg alattiak, ( én kb. 14 évesen voltam annyi) akkor mázlistaként te is kipróbálhatod.

Csak a fantázia fog határt szabni, hogy milyen szerepet tölt be a hinta játék során, de az biztos, hogy a gyermeked minden érzékszervét serkenteni fogja ez a játék. Tartós része lesz a gyerekszobának, hiszen 1-5 éves korig egész biztos, hogy mindennapos használatban lesz.

Itt a vége, de ne fuss sehova

Dőljél hátra egy kényelmes székben, hunyd be a szemed és engedd közel magadhoz a Karácsony szellemét. Ha esetleg nem menne ez olyan könnyen ( megértjük: nekünk is szükség van egy kis ösztönzőre néha) , akkor a Flowbaby kínálatában található igazi, valódi karácsonyi illat felhőt kibocsátó szója gyertyát ajánljuk, nem volt még olyan, hogy ne hozta volna meg a kis karácsony, nagy karácsony érzést.

Kézzel készült, egy egészen különleges módon: A paraffin viasszal szemben a szójaviasz természetes szójababolajból nyert viasz, környezetbarát.

SZERETNÉNK NEKED CSODÁS KARÁCSONYT KÍVÁNNI, ÉS HOGY VÁLJON VALÓRA MINDEN ÁLMOD. 

BOLDOG ÜNNEPPEKET!

Ha ajéndék keresésben vagy, akkor nézd meg a JÁTÉKAJÁNLÓNKAT is:

Minimag karácsonyi játék ajánló

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet