fbpx

A LEGSZUPEREBB OLVASÓSARKOK GYEREKNEK -MINIMAG ÖTLETEKKEL

IMG_5953.

Minden gyerekben meg van az a lehetőség, hogy OLVASÓVÁ váljon. Már csak az a kérdés, hogy mi  szülők mennyire támogatjuk őket ebben. Az olvasás iránti szeretet megalapozása azzal kezdődik, hogy lefekvésnél, alvás előtt, vagy amikor csak tudunk, mesét olvasunk a gyerekeinknek. A folytatás majd az lesz, hogy hagyjuk, hogy saját könyvet válasszanak maguknak, és megteremtjük a kényelmes olvasához való helyet.

Amikor kialakítjuk az olvasósarkot, kuckót, akkor fontos, hogy jó fényforrást találjunk hozzá, nem csak a természetesre gondolunk, hiszen télen a korai sötétedés miatt már csak lámpa fény mellett lehet olvasni. Feldobhatjuk párnákkal, sátorral, matracokkal, amik szintén hozzájárulnak a kényelmes olvasáshoz.

Ölelni való füles párnácska kicsi gyermekek számára. A párna nemcsak pihe-puha fejtámaszt nyújt a kicsinek az éjszaka folyamán, de füleivel, amelyeket bátran lehet birizgálni, simogatni, már az elalvásban is segít neki.

 

Keressünk a szoba színeivel harmonizáló függönyöket, anyagokat, érdemes megkérdezni persze a gyermeket is, sőt vonjuk be őt is a kialakításba.

ÍME A LEGSZUPEREBB OLVASÓSARKOK GYEREKEKNEK

Forrás: domino

Azért az milyen jó lehet, ha a mozgás és az olvasás is adott egy gyerekszobában 🙂 különleges olvasósarok aktív gyerekek számára.

Forrás: stylevina

Íme egy görög óvoda olvasósarokja, vagyis inkább kuckója.

Forrás: thegreekfoundation

Esti, lámpás olvasáshoz ajánljuk, azt a meghitt kuckót, hangulatos olvasósarok gyerek méretre tervezve.

Forrás: iekelroadhome

Diy könyvszekrény, szín szerint rendezett könyvek, kényelmes karosszék párnával, kis költségvetésű olvasósarok a legnagyobb szeretettel összerakva.

Forrás: designmom

DOBD FEL AZ OLVASÓSARKOT EGY CUKI PÁRNÁVAL

A Ricetwinkle pihe-puha párna, párnacsaládunk része. Kreatív tervezéssel készült Londonba

Kicsi a szoba, nincs hely olvasósaroknak? Semmi gond, a szekrény teteje tökéletes megoldást fog nyújtani.

Forrás: dosfamily

A francia Creme Anglaise cég által tervezett a hold alakú alkalmatosság valójában egy bölcső csecsemők számára, de higgyétek el, hogy az olvasáshoz is kényelmes és varázslatos hely.

Forrás: cremeanglaise

Tegyél az olvasósarokba szőnyeget, csillag, vagy maci formájút. Válassz kézzel készített, magas minőségű szőnyeget, támogasd a hazai kisvállalkozókat.

Most képzeld el, hogy a kézzel horgolt, környezetbarát textúrájú csillag szőnyegen játszik a gyermeked!

További cikkei

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket