fbpx

MAI NAP KEDVENCE SZABÁLYZAT

JÁTSSZ VELÜNK ÉS TIÉD LEHET A MINIPIAC 5000 FORINT ÉRTÉKŰ UTALVÁNYA

1. A JÁTÉK SZERVEZŐJE

1.1 A MAI NAP JÁTÉKA NYEREMÉNYJÁTÉK (a továbbiakban: ”Játék”) szervezője a Freja Bt. (a továbbiakban: ”Szervező”).

2. RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

A Játékban részt vehet minden 18 éven felüli, internet-felhasználó természetes személy, aki Magyarországon tartózkodási- vagy lakóhellyel rendelkezik (a továbbiakban: Játékos).

Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak törvényes képviselőjével együtt jogosult.

Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el.

A Játékos a nyereményjátékban való részvétellel elismeri, hogy teljes körűen megismerte a Játékszabályzatot, és azt feltétel nélkül elfogadja.

Amennyiben a Játékos jelen részvételi szabályzatot vagy annak bármely rendelkezését nem fogadja el, valamint azzal kapcsolatban kifogást emel, a Játékban nem jogosult részt venni, illetve a Játékból automatikusan kizárásra kerül.

A Játék lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Játékszabályzat szerint történik. Amennyiben a Játékszabályzat valamely kérdést nem szabályoz, úgy a hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

3. A játék időtartama, menete

A Játék időtartama:2020.02.24. – 2020.03.24. 24:00 ÓRA

Sorsolás: 2020.03.25

Nyertesek száma: 1

NYEREMÉNY: EGY MINIPIAC VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY, MELY MAXIMUM 5000 FORINT ÉRTÉKBEN VÁSÁROLHATÓ LE A WWW.MINIPIAC.HU OLDALON TALÁLHATÓ TERMÉKEKRE

A nyeremény pénzre nem váltható. Kizárólag 5000 ft értékről szól, tehát ha a postázási költség afelett vanm akkor azt a nyertesnek kell kiegyenlítenie.

EREDMÉNYHIRDETÉS: A SORSOLÁST KÖVETŐ LEGKÉSŐBB 4 ÓRÁN BELÜL.

A JÁTÉK MENETE: A MINIPIAC FACEBOOK OLDALÁN MINDEN A MAI NAP KEDVENCE ELNEVEZÉSŰ POSZT ALÁ HOZZÁSZÓLÁSBAN KÉRJÜK A KÉPEN SZEREPLŐ KÉRDÉSRE A VÁLASZT, commentben.

Ahhoz, hogy egy Játékos részt vegyen a nyereményjátékban és jogosult legyen a nyereményre a Szervező Facebook oldalára kikerülő nyereményjáték felhívás szerint kell eljárnia.

A játékosok kérdésenként egy válasszal jogosultak a sorsoláson való részvételre.

A nyerteseket a hozzászólók adatbázisából véletlenszerűen választjuk ki a www.facebooknyertes.com alkalmazás segítségével.

4. Nyeremények, nyertesek

A Játék során a nyertes számára a 3. pontban részletezett nyeremény kerül kisorsolásra.

A nyeremény készpénzre nem váltható és át nem ruházható.

A nyerteseket gépi sorsolás segítségével, a véletlenszerűség elvét szem előtt tartva az alábbi programmal végezzük: www.facebooknyertes.com

A nyertes nevét a Szervező Facebook oldalán tesszük közzé legkésőbb a sorsolásra megjelölt időpontot követő 2 órán belül.

Pótnyertes sorsolásának jogát fenntartja magának a Szervező, de az is elképzelhető, hogy új pótnyertest nem hirdetünk, a nyertes kiesése esetén a díjat egy későbbi játék során sorsoljuk ki.

A nyertes nem jogosult a nyeremény átvételére,:

ha a játékra jelentkezésekor nem töltötte be a 18. életévét;

ha az értesítő levélre 5 munkanapon belül nem válaszol;

ha bármely okból nem lehet felvenni a nyertessel a kapcsolatot;

egyértelműen bizonyítható, hogy több és/vagy hamis regisztrációval vett részt a Játékban, mellyel jogosulatlan előnyre tett szert;

egyértelműen bizonyítható, hogy a Játék menetét/eredményét bármilyen módon szándékosan befolyásolni próbálja;

jelen részvételi szabályzat bármely pontját megsérti

5. Nyertesek értesítése

A nyertesekkel Facebook üzenetben vesszük fel a kapcsolatot és egyeztetjük velük a nyeremény átvételének részleteit.

Amennyiben a nyertessel nem sikerül felvenni a kapcsolatot, a nyertes nem jogosult a nyereményre. A nyertes személyének azonosításához és ellenőrzéséhez a Szervező kötelezheti a nyertest személyazonosságának igazolására.

6. Nyeremények kézbesítése

A nyeremény átvételének lebonyolításban a MINIPIAC vesz részt, oly módon, hogy a nyertes által megadott adatok alapján kiküld egy online felhasználható kupont. A kupon érvényessége 2019.december 31. A nyertes számára a kuponon szereplő összeg erejéig kiválasztott termék kerül kipostázásra. A kupon több termékre használható fel, de a kézbesítés díja a Nyertest terheli.

A Játékos köteles együttműködni a nyeremény átvétele érdekében. Amennyiben ennek nem tesz eleget, és a nyeremény átvétele meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át és a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli ezzel kapcsolatban.

7. A Szervező felelőssége

A Szervező kizárja felelősségét a Játékosok téves, pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásából, a cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen személy törvényes képviselő hozzájárulása nélküli, vagy kiskorú személy regisztrációjából, valamint a nyertes részére elektronikus úton elküldött értesítésnek neki fel nem róható elvesztéséből, egyéb okból történő sikertelen kézbesítéséből, illetve annak késedelméből eredő, a Játékos vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében.

8. Adatkezelés és adatvédelem

8.1 Tájékoztatás

A Játékban való részvétel és a Pályázat során megadott adatszolgáltatás önkéntes és megfelelő tájékoztatás birtokában történt. Az adatkezelés jogalapja a Pályázó önkéntes, adatkezeléshez való hozzájáruló nyilatkozata, amely a Pályázatban való részvétellel a jelen Pályázati Feltétel elfogadásával egyidejűleg megtörténik. Azáltal, hogy a Pályázó részt vesz a Pályázatban önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Szervező az alábbi adatait, az alábbi célra és jogalapon kezelje:

Kezelt adat típusa: Név

Adatkezelés célja: ▪ Pályázó azonosítása ▪ Pályázatban való részvétel ▪ Nyeremény kézbesítése ▪ Értesítés a nyereményről, kapcsolattartás a Pályázattal és a nyereményekkel kapcsolatban Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja szerinti hozzájárulás Adatkezelés időtartama: Játék lezárulásától számított 5 év

Kezelt adat típusa: E-mail cím (forrás:nyertesek általi önkéntes)

Adatkezelés célja:▪ Játékos azonosítása ▪ Nyeremény kézbesítése ▪ Értesítés a nyereményről, kapcsolattartás a Játékkal és a nyereményekkel kapcsolatban Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja szerinti hozzájárulás Adatkezelés időtartama: Játék lezárulásától számított 5 év

Kezelt adat típusa:Szállítási név (forrás: NYertesek által megadott) Adatkezelés célja: ▪ Nyeremény kézbesítése Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja szerinti hozzájárulás Adatkezelés időtartama: Játék lezárulásától számított 5 év

Kezelt adat típusa:Szállítási cím (forrás: NYertesek által megadott) Adatkezelés célja: ▪ Nyeremény kézbesítése Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja szerinti hozzájárulás Adatkezelés időtartama: Játék lezárulásától számított 5 év

Kezelt adat típusa:Értesítési telefon (forrás: NYertesek által megadott) Adatkezelés célja: ▪ Nyeremény kézbesítése Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja szerinti hozzájárulás Adatkezelés időtartama: Játék lezárulásától számított 5 év

A Szervező kérésre részletes tájékoztatást ad az érintettnek az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről. Adatai kezeléséhez adott hozzájárulását bármikor, korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen jogosult visszavonni, továbbá jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének megszüntetését kérni. Amennyiben az adatkezelési feltételek megváltoznak, a Szervező tájékoztatja a Játékosokat a módosításokról. Adatvédelemmel kapcsolatos panaszával a Pályázó a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (www.naih.hu) vagy az illetékes bírósághoz fordulhat.

8.2 Azáltal, hogy a Játékos részt vesz a nyereményjátékban,

hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben nyer a Játékban, akkor a nyeremény kézbesítéséhez nélkülözhetetlen személyes adatait (név, e-mail cím), a Szervező és a Megbízott a nyeremény kézbesítése céljából az Információs Önrendelkezési Jogról és az Információ Szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezelje.

feltétel nélkül beleegyezik abba, hogy adatait a Szervező (adatkezelő) jelen Játék lebonyolítása során az nyeremények kézbesítése céljából, a játék időtartama alatt  felhasználja.

A Játékosok személyes adatait a Szervező kizárólag a Játékosokkal történő kommunikációra használja, majd azokat a nyeremények sikeres átadása után törli.

9. Kizárás

A Játékból kizárásra kerülnek azok a Játékosok, akik a nyereményjáték szellemével ellentétesen vesznek részt a nyereményjátékban, azzal a céllal, hogy a nyerési esélyeiket megtévesztő magatartással megnöveljék, ezzel megfosztják a nyerési esélyektől a tisztességesen játszani kívánó többi résztvevőt.

Felhívjuk a játékosok figyelmét, hogy a Szervező fenntartja magának a jogot, hogy ilyen cselekmény észlelése esetén kizárja a Játékost a Játékból.

10. Vegyes rendelkezések

A Szervező fenntartja a jogot jelen részvételi szabályzat módosítására, a játék időtartamának lerövidítésére vagy meghosszabbítására és egyéb változtatásokra.

Ezt a nyereményjátékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.

This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by or associated with Facebook.

További cikkei

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket