Így harcol a diákokért a Dirty Slippers drogprevenciós turnéja

Minimag – Magazin azoknak, akik nem adják fel önmagukat

drogprevenció iskolában
A mai fiatalok borzasztóan magányosak – mondja Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere, aki zenekarával 2011 óta járja az országot a Suliturné nevű rendhagyó drogprevenciós programmal. Miközben a slágerlistákat vezetik és a legendás Abbey Road Stúdióban rögzítenek lemezeket, tornacipőben vetik bele magukat az iskolai életbe, hogy a rockzene nyelvén beszéljenek arról, amiről a szülőkkel sokszor nem lehet.

Hitelesen, tabuk nélkül

Amikor drogprevencióról hallunk, a legtöbbünknek egyenruhás rendőr vagy egy pszichológus jut eszébe, akik száraz statisztikákkal próbálják felhívni a figyelmet a kábítószer veszélyeire. A Suliturné teljesen más. A Dirty Slippers tagjai valósággal berobbannak a sulikba, adnak egy vérbeli, fesztivál hangulatú koncertet, majd amikor a diákok a zenének köszönhetően feloldódtak, leülnek velük beszélgetni. Hitelesen, tabuk nélkül.

„Kisgyermekkorom óta gyűlölöm a kábítószereket” – meséli Lázár, akinek édesanyja főorvosként, édesapja tanárként dolgozik, így az egészségügyben és az iskolákban közvetve látta a drogok pusztítását, ám személyesen is voltak negatív élményei.

"
14 éves, kezdő tini zenészként egy koncert után bementem az akkori példaképeim öltözőjébe. Ott egy drogokkal megterített asztal fogadott, miközben a szüleim és az osztálytársaim gyanútlanul vártak rám kint a kordonoknál. Óriási lecke volt, megfogadtam: ha eljön az ideje, tenni fogok a fiatalokért, hogy megóvjam őket a drogoktól."
Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere

A kegyes hazugság, mint életmentő stratégia

Az elmúlt években itthon drasztikusan romlott a droghelyzet. A Suliturnénak már nemcsak a gimnazistákat, hanem az általános iskolásokat is el kell érnie, hisz a kábítószer-használat egyre fiatalabb korban jelent problémát. Egy elit iskolában vagy egy budapesti gimnáziumban főként a kokain jelent gondot, ezzel szemben egy nógrádi, baranyai vagy szabolcsi kistelepülés általános iskolájában a dizájnerdrogok, a kristály ellen kell harcolni.

A legmegdöbbentőbb, hogy a gyerekek ma már nem pusztán a kíváncsiság miatt nyúlnak a szerekhez. Sokszor azért kérnek segítséget, mert bántalmazzák és kiközösítik őket, ha nemet mondanak.

Lázár megosztott egy megrázó, friss történetet az elmúlt hetek nógrádii turnéjáról: „Volt egy fiú, akit az idősebb társaság tagjai fizikailag bántalmaztak, pusztán azért, mert kijelentette, hogy ő még egy füves cigit sem hajlandó elszívni. Ez haragot váltott ki az idősebb iskolatársaiból.”

drogprevenció iskolában
Suliturné Budapesten | Forrás: Lobó-Szalóky Lázár

A diákok a beszélgetések során sokszor kérdezik a zenekartól: hogyan meneküljenek el a nyomás alól egy toxikus helyzetből. A Suliturné válasza meglepő, de végtelenül gyakorlatias: a kegyes hazugság a megoldás.

„Ha egy házibuliban előkerül a drog, a legbölcsebb döntés egy hihető kifogással kimenteni magunkat. Egy általános iskolásnak nehéz ilyet kitalálnia, ezért segítünk nekik forgatókönyveket gyártani. Közben pedig azonnal hívniuk kell egy megbízható felnőttet, aki elhozza őket onnan” – mondja Lázár. „Tragikus és abszurd, hogy a 13–14 éves gyerekeknek hazudniuk kell ahhoz, hogy megvédjék a tisztaságukat és büntetlenül elhagyhassanak egy bulit.”

Megvásárolt társas magány

Lobó-Szalóky Lázár az Abbey Road Stúdióban - gitárfelvétel:
Lobó-Szalóky Lázár az Abbey Road Stúdióban - gitárfelvétel:

Sok szülő azt hiszi, hogy a drága ajándékokkal, a legújabb telefonnal vagy tablettel megad a gyermekének mindent. 

"
Ezek az eszközök csak a társas magányt mélyítik, ahelyett, hogyvalós beszélgetések, kapcsolódások lennének a családban."
Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere

A kamaszok rettegnek a szülői vagy tanári retorziótól, ezért inkább hallgatnak egy-egy nehéz téma kapcsán. A Suliturné viszont kiépített egy titkos menekülőutat: minden előadás után egyedi ajándék kártyát osztanak szét, amelyeken a zenekar közvetlen, privát elérhetőségei szerepelnek. Ha egy tini bajba kerül, anonim módon írhat nekik, a zenekar pedig segít azonnal szakorvoshoz, alapítványhoz vagy megbízható szakemberhez irányítani őt.

Van kiút

A Dirty Slippers nyári fesztiválturnéján, nagyszínpadon Makón
A Dirty Slippers nyári fesztiválturnéján, nagyszínpadon Makón

„Úgy gondolom, a legelső alkalommal, a kipróbálás előtt kell nemet mondani a drogokra. A függőségből nem könnyű a visszautat megtalálni” – hangsúlyozza Lázár. „Volt olyan barátunk, akinek négy elvonókúráját fizettük ki, mégsem hozott eredményt. De felmerül a kérdés: mi van azokkal, akik már benne vannak?”

Az egyik legmeghatóbb történet egy vidéki sráchoz kötődik, akit a saját szülei is „értéktelen semmirekellőnek” bélyegeztek, és emiatt menekült a szerekhez. A zenekar tagjai a levelezések során támogatták, segítettek neki iskolát váltani, ahol végre sikerélményeket szerzett, és fokozatosan leépítette a drogos baráti körét. Ma már egy autószerelő műhelyben dolgozik, boldog párkapcsolatban él, és hasznos tagja a társadalomnak. „Ha csak egyetlen embert mentettünk meg, már megérte” – mondja Lázár.

A Suliturné átlépte az ország határait

A Suliturné immár 16 éve működik teljesen önerőből. Bár a nemzetközi sajtó Európa egyik legnagyobb drogprevenciós programjaként tartja számon, eddig egyetlen forint állami támogatást sem kaptak. A fellépésekért nem kérnek díjat, az intézményeknek kizárólag a technikai költségeket és a kiszállási díjat kell előteremteniük.

A zenekar naptára tele van: a korábbi, kizárólagos pénteki turné napok mellé a hatalmas túljelentkezés miatt már a szerdákat is meg kellett nyitniuk. A Suliturné híre már régen átlépte az ország határait. Olaszországból, Horvátországból, Romániából, Lengyelországból, sőt az Egyesült Királyságból, de még Dániából is kaptak felkéréseket.

Ahogy Lázár meséli, óriási meglepetés, hogy egy kínai menedzser az angol lapokból értesült a Suliturnéról, és meghívta a csapatot Kínába. A turné előkészületei gőzerővel zajlanak, ami komoly kihívás, hiszen külföldön egészen egyedi szabályozások vonatkoznak a prevenciós iskolai programokra. A nyelvi akadályoktól sem tartanak, hisz tolmács segíti majd őket, de a rockzene és a személyes energia a világon mindenhol azonos.

Amikor Lázárt a legnagyobb álmáról kérdezem, nem köntörfalaz:

"
Szeretném, ha egyszer a Suliturné lenne a bolygó legnagyobb drogprevenciós programja."
Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere

Ehhez azonban a mostani kapacitásuk legalább nyolcszorosára lenne szükség. A generációk elképesztő sebességgel váltják egymást: mire a zenekar tesz egy teljes kört az országban, a gimnazisták elballagnak, az általános iskolások pedig középiskolába lépnek. „A munka tehát soha nem állhat meg” – teszi hozzá.

Facebook
Reddit
LinkedIn

Ez is érdekelhet ebből a kategóriából

Ne maradj le rólunk

További cikkei

Nézz körül a webshopunkban

Kövess minket

minimag popup

Ne hagyd, hogy a tünetek irányítsák a napjaidat!

Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra