(És annak elvezetése társadalmilag is elfogadható módon, úgyhogy nem, nem, nem idegből írok edukatív cikket. És kérem a tisztelt agresszív kollégákat, hogy ne hörögjenek bele a telefonomba éjjel kettőkor, hogy mi van rajtam! Maradjunk a vudubaba szurkálásnál! Köszi. – a Szerző saját megjegyzései).
Az elmúlt hetekben több olyan esetbe is belefutottam, amikor aranyos kicsi lányok vagy fiúk érkeztek meg a rendelőmbe termetes szakértői papírokkal, amelyekben szerepelt: a gyerek mutista.
Mutizmus: az meg mi?!
Akiben most felsejlik a saját televíziókészülékének távirányítója, az nem jár messze a valóságtól.
A mutisták olyan gyermekek, akik azzal kergetik őrületbe a környezetüket, hogy otthoni környezetben sokat és hangosan beszélnek, míg a közösségben meg sem szólalnak.
Általában csak metakommunikatív módon lehet őket „szóra bírni”, esetleg kétszemélyes helyzetben. Egyes kollégáim nem szívesen vállalják őket, mert a terápiás megsegítésük elég sziszifuszi, acél türelmet és idegrostokat kíván. Nem ritkán több hét is eltelik, amíg csak a pszichológus beszél, és azt sikernek könyveli el, ha néma leventéje csatlakozik a játékhoz.
Sokan a kollégák közül ki is kötik, hogy nem vállalnak ilyen gyermeket.
Lehet, hogy velem van a baj: én nagyon szeretem őket.
Mondjuk, ha kicsit mélyebbre nézek magamban, megvan miért. Én is szeretek mást gondolni, saját véleményt formálni. És hát ezek a gyerekek menőn állnak ellen a többségnek.
Magatartászavaros lenni „mindenki tud”, de azzal kiakasztani egy komplett kezelő teamet, iskolát és szülőközösséget, hogy társas helyzetekben csak nézel és nem csinálsz semmit: kreatív.
Itt jegyzem meg néha a kezelő pszichológustól is kreatív eszközöket kíván a beszéd elősegítése.
Urbán szakmai legendárium, hogy egy kolleginának az volt a bevett módszere, hogy felállt egy székre, hogy levegyen egy játékot a polcról, majd azt színlelte leesik onnan és kificamodik a bokája.
Azt mondják, ettől a gyerekek megszólaltak általában, és ijedtükben segítséget kértek a váróban lévő szülőtől.
A sztoriban szereplő kollegina ezzel akkor hagyott fel, amikor az esés túl jól sikerült, a szobában lévő gyerkőc, pedig konok mutista volt, és ő bizony nem ment sehova.
A valóság a mutizmus árnyékában
A mutista gyerekek persze nem direkt csinálják és a viselkedésük sem ellenállás. Hanem valami más.
Ezek a gyerekek legtöbbször szoronganak vagy súlyos családi titkot cipelnek.
A pszichológus feladata az, hogy először szorongásmentesítse a beszédhelyzetet kétszemélyes helyzetben, aztán ha lehet ez kiterjessze ezt nagyobb körre is. Vagy az, hogy a diagnosztikai folyamatok során rájöjjön a mögöttes dinamikára, és ezzel felszabadítsa a gyermeket és az oktatási rendszert a videón beküldött felelési anyagoktól, memoriterektől.
Azonban, ahogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, úgy nem minden mutista az, aminek elsőre látszik…
Pontosabban a mutizmus már eleve rossz diagnózis.
Gyakran még a szakértői vizsgálatok is megállnak annál a fő tünetnél, hogy a gyerek némasága ellehetetleníti a szociális helyzeteket és nem mennek tovább.
Pedig a mutizmus néha több, mint aminek látszik: az árnyékában autizmus, vagy más probléma is megbújhat. Ezért fontos a megfelelő kikérdezés és a differenciáldiagnosztika.
Honnan lehet tudni, hogy a mutizmus nem minden?
A szakember feladata a szülő alapos kikérdezése is. Ha a vizsgált gyerek szívesen rendezgeti sorba a játékait és dühös lesz, ha valaki átpakolja őket, ha nem szereti az érintést, ha hangos zajnál bedugja a fülét: érdemes gyanakodni.
Ha a csemete szeret mindent megszagolni, vagy meglábazni, ha időnként visszamondja, amit mondunk neki és nem felel a kérdésre, ha épp „nincs kedve”.
Ha éppen arról beszél, ami őt érdekli, esetleg szó szerint veszi a vicceket.
Ha nemes egyszerűséggel „leolvad a viselkedésrepertoárja”, ha a cipője nem a jelénél van.
Ha „cserébe” kiművelt a dinoszauruszokból vagy a világháborúból.
Esetleg olyan, mint egy viktoriánus korabeli úrhölgy, nemesúr: „Elnézését kérem, remélem nem borítottam fel a napirendjét eme kicsi késéssel, édesanyám nehezen parkolt le.” De megigézi őt a mosógép, vagy a ventilátor – mert hát egy nemes is érdeklődhet a technika vívmányai után.
Miért nehéz elkülöníteni az autizmust és a mutizmust?
A helyzet gyakran még a szakembereket is megzavarja, mert a tünetek nem mind egyszerre vannak jelen, azonban ezek megléte esetén, plusz a szociális helyzetekben megélt csönd okán – vagy annak hiányában – már autisztikus tünetekről beszélhetünk.
Az autizmus azonban nem egy pont, sokkal inkább egy hosszú számegyenes: tartalmazhat sok tünetet és viszonylag távol sodorhatja a gyermeket a többségi társadalomtól.
Akárhogy is: szakmailag fontos a korai felismerés – melyhez többnyire bőven elég lenne az alapos anamnézis és egy picivel több körültekintés.
Hiszen a megfelelő fejlesztés, megsegítés csak a jó diagnózis esetén található meg!
A szülőket azzal szoktam „vigasztalni”, hogy nyugodjanak meg, hiszen ők mindig is tudták, hogy valami más a gyermekükben, de nem volt neve. Hát most lett! És most már legalább tudják, hogy ez nem neveletlenség vagy a környezet túráztatása.
Ahogy régen a kémia tanárom mondta volt: „Nem mindegy, hogy egyöntetű, vagy ön egy tetű”.
Úgyhogy jó lenne, hogy ha a szakértés is szakértés lenne… És most megyek és adok a növényeknek egy kis Substrált. Ja, és kikapcsolom a telefonom éjjelre!
A SZERZŐ
Bábolnai Péter klinikai szakpszichológus, integratív hipnoterapeuta, kétgyermekes édesapa vagyok.
Szakemberként Nyíregyházán fogadom kis pácienseimet és azért dolgozom, hogy a hozzám forduló családok életminőségében, illetve klienseim személyes fejlődésében, érzelmi-pszichés jóllétében tartós és kedvező változásokat érhessünk el. ‘Szabadidőmben’ egyetemi oktatóként részt veszek a felnövekvő pszichológus nemzedékek képzésében.
Persze magam is mindig tanulok valamit, illetve szupervízióba járok, mert hiszem, hogy csak így lehetek valóban pácienseim és családjaik hasznára.
Civilben egy kisfiam és egy kislányom van, akik annak ellenére, hogy amit lehetett, könyvekből már megtanultam a gyereknevelésről, azért rendszeresen állítanak kihívások elé. Tanulok tőlük, tanítom őket és a kalandjaim, tapasztalataim egy részét ezentúl a Minimagon is megosztom veletek.
Itt találsz meg, ha segítségre van szükséged: Bábolnai Péter honlap
A szerző további cikkei
Az online Jeanne D’Arcok, Dugovics Tituszok, és az offline valóság
Van egyfajta pikantériája annak, hogy egy online felületen írok arról, hogy mára a kommentszekciók és úgy általában a kommunikációs netes felületek a véres szájú (vagy
Segítség, iskolába megy a gyerekem! | Apa szemmel
Bár még több, mint fél évre vagyunk attól, hogy a lányom megkezdje az iskolát, szorongani szülőként sohasem lehet elég korán kezdeni, pláne, ha az ember
