Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Kalandok Vasvár környékén | Utazik a Minimag

Nyár végi kalandok Vasvár környékén
Ahogy a falusi gyerekeknek Budapest sürgés-forgása, csilingelése és színes kavalkádja maga a Kánaán, úgy lelik örömüket a városi gyerekek Vas (vár)megye dimbes-dombos zöldjében. Húzzátok fel a túracipőt és vegyétek be Vasvárt és környékét egy hétvége alatt ti is!

Téged is vár Vasvár!

Vasvár a maga 4171 fős lakosával nem mondható éppen világvárosnak, de épp ettől olyan bájos. Akár Szombathelyről érkeztek ide, akár a környékbeli kistelepüléseken foglaltok le egy hangulatos parasztházat, garantáltan szuper élményekben lesz részetek.

Nyuszik, rókák, őzek és szarvasok lesnek majd rátok az esték párás félhomályában, éjszaka szinte felfal benneteket a sötét és olyan fényesek a csillagok, mint megannyi aprócska lyuk a Nap takaróján.

Itt valahogy – a szó legjobb értelmében – megáll az idő.

A vasvári Feneketlen tó története

A budai gyerekek rácsodálkoznak majd, hogy Vasváron is van Feneketlen tó. Ugyan nem az, amihez szokva vannak… De ennek a tónak a története is sokkal izgalmasabb!

Történt ugyanis egyszer régen, amikor még Vas Miklós óriás vára állt a nagy víz helyén, hogy a földesúr szemet vetett a falu legszebb lányára, Kolta Hajnalkára. Meglátta, s azonnal magának akarta – nem törődve azzal, hogy Hajnal már Gyona Gábornak adta a szívét.

Nosza, Gábor se volt rest! Háromszor is megküzdött Hajnalka kezéért, s mind a háromszor nyert is. Csakhogy amikor a fiú hadszolgálatba ment, a földesúr elrabolta a lányt és kényszerítette, hogy vele éljen.

Hajnalka teljes szívből gyűlölte, így háromszor átkozta meg a kastély urát. Azt kívánta, nyíljon meg alatta a föld. Így is történt- elsüllyedt a vár, a földesúr, s maga Hajnal is.

Nem sokkal később Gyona Gábor hazaért a szolgálatból. Egy aranykígyót is hozott magával. Ez volt a szerencséje, mert míg Gábor szíve majd’ megszakadt a fájdalomtól, a kígyó megsajnálta a szerelmeseket, s társaival együtt kitisztította a vizet, hogy a fiatalok legalább újra lássák egymást.

Amikor a fiú meglátta szerelmét, azonnal a vízbe vetette magát, s újra egyesültek. Azontúl a víz alatti Vasvárban éltek tovább. Később a vár kulcsa, s a szerelmesek földi életének reménye a Kígyókirály kezébe került. Ha valaki szilveszter éjjelén, mikor a kígyó kiemelkedik a tóból, leakasztja a várkulcsot a nyakából, a szerelmesek kiszabadulnak a tó fogságából és köztünk élhetnek tovább.

Blanka
BlankaFőszerkesztő helyettes
Tovább olvasom
Pro tip: A parton piknikezhettek, csodálhatjátok a vizet és a természet szépségét, illetve a Kígyókirály szobrát is megnézhetitek. De egy közös piknikre is sort keríthettek!

Történelem iránt érdeklődőknek: Vaskapu Parkerdő Tanösvény

A Vasvári Sánc szerepe a korai hazai határvédelemben elvitathatatlan, s mint ilyen, figyelmet érdemel. Így gondolta ezt Vasvár városa is, így 2000-ben rekonstruálták a sáncot és történelmi tanösvényt alakítottak ki.

A Vaskapu Parkerdő Tanösvényt családilag végigjárva megismerhetitek a  gyepvasérc-fejtés és a kohászat eljárásait, illetve egy középkori mintájú földkunyhóba is bekukkanthattok. Mivel a sánc Vasvártól délre, Hegyhátszentpéter és Győrvár határán húzódik a Sárvíz mentéig, felkereséséhez autóra lesz szükségetek.  De ha már ott vagytok, ne feledjétek el megnézni a festett, faragott oromzatú tájházat Hegyhátszentpéteren!

Vasvár környéke a természetjárók paradicsoma

Az ősz színpompás kavalkádja, az állatvilág sokszínűsége és a levelek tánca a kicsiket és a nagyokat is egyaránt elvarázsolja. Ha szeretnétek megfigyelni, hogyan vált ezer színbe körülöttünk a természet, Vas vármegye rengeteg kalandot és lehetőséget tartogat számotokra.

A Szajki-tavak partján sétára és horgászatra is lehetőségetek nyílik, a Jeli Arborétum növényvilága megannyi új információval lát majd el benneteket, a Jeli Varázskert lombkoronasétánya, kilátója és sétaútjai pedig csodás természetközeli szórakozást ígérnek mindenkinek.

Művészetkedvelőknek és múzeumbarátoknak

A Vasvári Békeház ad otthont a Vasi Képzművészeti Gyűjteménynek, amit nagyobb gyerekekkel érdemes nektek is felkeresni. Itt ugyanis Vasvár környéki festő- és szobrászművészek, alkotók műveit tekinthetitek meg. És hogy miért hívják Békeháznak? Mivel az épület a török háborúkat lezáró Szentgotthárdi csatát követő Vasvári béke megkötésének színhelyén áll, az elnevezés adja magát!

 

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és a Vasvári Múzeum csak előzetes bejelentkezést követően látogatható, így ha meg szeretnétek ismerni a könyvtár és a múzeumok világát, mindenképp érdemes előre jelezni szándékotokat!

A korábban Batthyány-Strattmann Ödön herceg tulajdonában állt Vadászlak felkeresésével sem érdemes sokáig várni, hiszen a Cipőtörténeti Gyűjteménnyel, Körmendi iparos emlékekkel és a környékbeli nemesek életstílusát bemutató állandó kiállításokkal gazdagított épület október 31-től május 1-ig zárva tart! (Személyes kedvencem a hely, nagyon ajánlom nektek is!)

Apró gyöngyszem: Olaszfa

Mivel eredetileg rábaközi lány vagyok, Vas mindig is hozzátartozott a világomhoz. Legutóbb azonban olaszfai meghívásra szeltem át a megyét. Az út egészen elvarázsolt: áttűnő fények, árnyjátékok, titokzatos dimbek-dombok tárultak elém.

A bájos kistelepülésen megannyi kedves ember és meleg mosoly fogadott, így rögtön megértettem, miként lehet a falu megannyi változás otthona az utóbbi időben.

Nemrég ugyanis Kneipp Vizesház nyílt, olasz-magyar napot tartottak, megrendezésre került az I. Olasz Bringák rendezvény és folyamatosan valósulnak meg gasztronómiai, kulturális és környezetvédelmi programok is. Háborítatlan nyugalom és természetes szépség: nekem ez Olaszfa.

Orgonakoncert a csillagok alatt

olaszfai orgonakoncert
Szerző saját fotója

Esős-párás időben, nagy várakozásokkal érkeztem Rákász Gergely orgonaművész Lords of the Organ koncertjére, melynek egy szalmabálákból felépített, különleges hangulatú tér adott otthont. Nem csalódtam!

Az egyes darabok közötti kultúrtörténeti morzsák Gergely humorral teli előadásában igazán szórakoztatóak voltak, a klasszikus művek pedig lélekmelengetően gyönyörűek. Meg is állapítottam, hogy itt az ideje annak, a gyerekeim komolyzenei koncertekre járjanak!

További cikkei

Ne maradj le rólunk

GYERE CSATLAKOZZ A MINIMAG KÖZÖSSÉGHEZ és mi adunk egy ajándékot is neked

Ne maradj le a híreinkről, mert az ajándékok csak a hírlevélben lesznek benne:)!

önszeretet