fbpx

kirándulás

A kertet egy helyi vállakozó álmodta és alkotta meg barátaival: az ötlet akkor született, amikor a kutyáját sétáltatva gyakran elsétált a lepukkant terület mellett, közvetlenül a Diósgyőri vár szomszédságában.
A téli szünetben kísérletet tettem, hogy a gyerekeimet a lehető legtöbb időre képernyőmentesítsem. Nagyon elegem lett belőle, hogy állandóan könyörögni kell, hogy hagyják abba, aztán hiszti, veszekedés, kiakadás és duzzogás körforgása.

A hosszú hétvégi jó idő meghozta a kedvünket egy kis kiránduláshoz: és nagyon jól döntöttünk, amikor a Tisza-tavat választottuk úticélul. Kellemeset sétáltunk az ártéri erdőben, ugyanakkor egy kis izgalmas kalandtúrában is lehetett részünk, csónakázással, révcsónakos átkeléssel.

Összegyűjtöttünk 10 olyan kirándulási célpontot, ahol nemrég jártunk, és a vár mellett több izgalmas felfedezni való is akad a környéken az igazi királylányok és lovagok számára. Több olyan helyszínt is bemutatunk, amelyek nemrég megújultak, és a mai igényeknek megfelelően sok interaktív programmal készülnek, illetve néhány kedvezményes napot is találtok, amikor olcsóbban lehet bejutni.

Minimag húsvéti Különszám
Ajándék ötletek, letölthető játékok, érdekességek

Hírlevél feliratkozás + ajándék

Minimag hírlevél

Kövess minket