Rajongok a környezetvédelemért, már kisgyermek korom óta. Nekem nem kellett mondani kétszer, hogy menjünk szemetet szedni az iskola udvarán, az éllovasa voltam ennek a dolognak. Amikor újsággyűjtés volt, imádtam házalni, megértettem ennek a célját és lényegét.
Amennyire tehetem, vigyázok a környezetemre, és a háztartásom a lehetőségeimhez mérten alapból „eco-friendly”. A mostani kampány viszont azt hiszem, hogy egy kicsit kiborított…
No, de kezdjük is az elején: iszonyat jó dolognak tartottam a Plastic Free July-t, mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy ez kisgyermekes Anyaként (ráadásul kétszeres) kb. lehetetlen teljesíteni.
Miért?
Az első napok könnyedén mentek: vittem a vászontáskát a boltba, abba pakoltam a kiflit, zsemlét. Lecsót készítettem, pékáruval. Iszonyatosan büszke voltam magamra, gondoltam milyen laza vagyok, mosolyogtak rám a boltba stb.
A második nap már nem volt ennyire egyszerű: bár tele voltam tisztítószerrel (alapvetően egy bizonyos márkát használok, mely környezetbarát), de az elv az diktálta, hogy akkor most mindent bele kellene adjak, és kizárólag ecettel-illóolajjal kellene, hogy felmossak, illetve takarítsak. Namármost ez utóbbi elfogyott. Így felmerült bennem a gondolat: ha most ezért megindulok, megveszem, akkor mégis mennyire vagyok környezetbarát? Benzint használok (sajnos sétatávolságban nincs tőlünk bolt, legalábbis nem kisgyerekkel), majd megveszek egy újabb műanyagba zárt tételt…Nos: mivel teljes hónapról van szó, így megvettem.
Pont ezen a napon történt, hogy a kisfiam megkívánta a joghurtot. Emlékszem, anno a XXI. kerületben a piacon lehetett kapni kimérten ilyen finomságokat, de sajnos bezárt. Na, az jól jött volna most! Fejvakarást tartottam! Rendben, vettem egy nagy kiszerelésű terméket, és friss gyümölcsöt. Összetörtem, és voila!
Azon a héten láttam, hogy az egyik nagy üzletlánc soraiban megjelent a meggy. Megörültem, mert messziről csak azt láttam, hogy újrahasznosított papírdobozba tették ki, fél kilós kiszerelésbe. Amikor közelebbre értem, akkor láttam, hogy ezt megfejelték egy kis műanyaggal. Sebaj! Rá egy hétre már lehetett kapni kilós kiszerelésben, csak ki kellett várni.
Amikor a kisgyermekkel jövök-megyek a városban, lehetetlen megoldani, hogy kizárólagosan otthon egyen. Azon a héten hétvégén is meglátogattunk egy játszóteret, és egy üveg gyümölcsös babaételt bedobtam a táskámba. Törtem is a fejem, hogy most akkor ez jó, vagy rossz? Üvegnek üveg, mégse műanyag. Kivinni magammal a házi készítésűt nem tudom, hiszen megromlik. Sajnos ő egy egész banánt pedig még nem tud csak úgy megenni.
A boltokban egyébként az akadályokat tök jól vették: sok helyen kaptam felvágottat a saját dobozomba, igaz volt ez a sajtra is, és a hentesárura. Igyekeztem ez utóbbit visszafogni. Mivel mi alapból sok zöldséget fogyasztunk, ezt nem volt egyébként olyan nehéz.
A második hét volt a katasztrófa. A kezdeti alapelvek kezdtek tovaszállni. A síró gyermekem már nem akart a legtávolabbi boltba menni, hanem inkább a közelebbit kellett megcélozni. Ott minden előre volt kiadagolva, nem lehetett kimérve kérni termékeket.
Ez bizony műanyagba volt csomagolva…
Majd, szeretett volna sült burgonyát enni vacsorára. A házi készítésűt megpróbáltam adni, nem kellett. Nem azért, mert elkényeztetettem: szimplán egy 3 éves gyermek nem tudja még feltétlenül, hogy mit jelent az, hogy műanyagmentes július. Ő a bolti, mirelit hasábburgonyát kérte Tőlem. Igen, azt, ami műanyagba van csomagolva, és a fagyasztómban lapult. Ehhez természetesen ketchupot kért, ami szintén nem kimérve álldogált a hűtőmben…
Összességében a végtelenségig sorolhatnám az eseményeket, nagyjából Ti is tudjátok, hogy mi lett a vége: elbuktam!
Konklúzió: magamnak, és a férjemnek nem okozott akkora gondot betartani a szabályokat. Talán ha kizárólagosan ketten lennénk, akkor nehezen, de teljesíthető lenne minden. A vizet könnyedén magunkkal tudjuk vinni kulacsba, illetve nem kezdek el hisztizni akkor, ha messzebb kell utazzak azért, hogy kimérve vásároljak élelmet.
Kellemetlenül érzem magam? Nem. Miért is? Mert a nagyobb gyermekem alapból szelektíven gyűjti a szemetet, holott csupán 3 éves. Tudja, hogy nem veszünk meg mindent, ismeri a határokat. Igyekszem bevezetni Nála azokat a szabályokat, amik az Ő jövőjét segítik. Ez viszont nem megy egyik napról a másikra…
Üzenem minden Anyának, hogy ne érezzétek rosszul magatokat, ha Ti is elbuktatok! Legyetek türelmesek, kitartóak, és megértőek!
Írta: Csiki Anita
