Helyette kapunk szemforgatást, vállrándítást, igaz? 🙂 Sokféleképpen nevezik a mai kamaszokat: van ugye a Z generáció, a digitális bennszülöttek, a lázadók ( mondjuk minden generáció fiataljai között vannak lázadók) , de van egy, bár nem túl elterjedt elnevezés: Unapologetic Generation (A nem bocsánatkérő generáció).
Náluk ritkábban senki se mondja ki a sajnálom szót, és ha mégis, az inkább egy „sajnálom, nem sajnálom” típusú kinyilatkoztatás inkább. Szóval, mi is történik valójában? Egyszerűen hiányzik belőlük a modor, vagy valami mélyebb dolog van a háttérben?
Dr. Falus Dóra ( Bridge2balance ) cikke pontosan erről a nehéz, de annál fontosabb témáról szól. Azt boncolgatja, miért nem várhatunk mindig bocsánatkérést a kamaszoktól, és hogyan tudunk mégis megbocsátani nekik – elsősorban a saját lelki békénkért. A válasz nem könnyű, de a szakértő útmutatása segíthet elengedni a haragot, és építeni a kapcsolatot akkor is, ha a szavak még hiányoznak. Olvass tovább, ha szeretnél rálátni a kamaszok lelki világára, és megtudni, hogyan maradhatsz erős egy nehéz helyzetben.
Dr. Falus Dóra
Párkapcsolati coach, mediátor és jogász, aki több mint hét éve támogatja a hozzá forduló párokat a harmonikusabb együttélés útján. Jogi végzettsége után a lélektani megközelítés felé fordult, és azóta a coaching, a mediáció, valamint az erőszakmentes kommunikáció eszközeivel dolgozik. Hisz abban, hogy a válások megelőzhetők, ha időben és nyitottan fordulunk egymás felé. Kétgyermekes édesanya, aki saját kapcsolatában is húsz éve épít közös utat – sok szeretettel és humorral.
Bocsáss meg, de mégis kinek?
Kamasz szülőnek lenni gyakran egy érzelmi hullámvasúton való utazáshoz hasonlít. Egyik pillanatban még nevetés és közelség van, a másikban ajtócsapkodás, elutasítás vagy megmagyarázhatatlan indulat.
A legtöbb szülő életében eljön az a pillanat, amikor saját gyermeke megbántja – talán dühből, talán félelemből, vagy épp a határok keresése közben. És gyakran nincs utána bocsánatkérés. Nincs „Sajnálom”, nincs bűntudatos pillantás, csak a csend vagy a távolságtartás.
Marad a fájdalom, a szülői csalódottság, és egy belső kérdés: hogyan lehet megbocsátani annak, aki még csak nem is kér bocsánatot?
De miért nem kér bocsánatot?!
A kamasz nem kis felnőtt, de már nem is gyerek. Az önreflexióért, empátiáért és következmények felismeréséért felelős agyterületek még fejlődésben vannak, így nem mindig képes átlátni, mekkora hatással van másokra – különösen azokra, akik a legközelebb állnak hozzá.
Sokszor épp azért nem kér bocsánatot, mert zavarban van, nem tudja, hogyan tegye, vagy túl erős benne a szégyen ahhoz, hogy elismerje a hibáját.
Ez persze nem teszi kevésbé fájdalmassá a szülő számára azt a helyzetet, amikor úgy érzi, megbántották, de még csak elismerést sem kap érte.
Mit tehetsz szülőként?
A szülő-gyermek kapcsolat jellemzően feltétel nélküli szeretetre épül, ezért különösen nehéz, amikor ez a kötelék látszólag egyoldalúnak tűnik. Ilyenkor könnyen megjelenik a sértettség, az elkeseredés, a gondolat, hogy „legalább egy bocsánatkérést megérdemeltem volna”. És ez valóban így van – de a valóságban mégis előfordul, hogy nem kapjuk meg.
A megbocsátás ebben a helyzetben nem azt jelenti, hogy elfogadjuk vagy helyeseljük, amit a kamasz tett. Nem azt jelenti, hogy lenyeljük a fájdalmat, vagy úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi. Sokkal inkább azt jelenti, hogy nem ragadunk bele a sértettségbe, és nem cipeljük tovább a neheztelést – különösen akkor, ha ő maga még nem érett ahhoz, hogy szembenézzen a saját hibáival. A megbocsátás ilyen helyzetben nem felmentés, hanem felszabadítás: elsősorban önmagunk számára.
Mutasd ki mit érzel
Ahhoz, hogy ezt valóban meg tudjuk tenni, először is teret kell adnunk a saját érzéseinknek. A fájdalom, a csalódottság és a harag jogos érzések. Ezeket nem kell letagadni, sem elfojtani.
Lehet róluk írni, beszélni, vagy egyszerűen csak engedni, hogy ott legyenek egy ideig. Emellett fontos különválasztani a gyereket és a viselkedését.
A kamaszunk nem rossz ember – csak épp most olyan korszakban van, amikor a legnagyobb belső zűrzavar mellett próbálja meghatározni önmagát, és ebben a folyamatban óhatatlanul hibázni fog. És ezekben a hibákban gyakran a legközelebbi emberek sérülnek.
Fontos útmutató kamaszt nevelő szülőknek: 6 módja annak, hogyan szeress egy tinédzsert
Legyél te a stabil
Amikor nem érkezik bocsánatkérés, csábító lehet visszavonulni, büntetni, sértődötten hallgatni, de ezek mind inkább falakat építenek, semmint hidat. Egy kamasznak ilyenkor egy érett, stabil felnőttre van szüksége – arra a biztonságos jelenlétre, amihez vissza tud találni, ha lecsitul benne a vihar. Nem kell eljátszanunk, hogy minden rendben van, de a kapcsolat ajtaját nem érdemes bezárni csak azért, mert ő még nem tudott benne belépni.
A megbocsátás nem mindig az adott pillanatnak szól. Sokszor egy hosszabb folyamat része, amely során újra és újra emlékeztetjük magunkat arra, miért választjuk a szeretetet a sértettség helyett. Nem azért, mert minden rendben van, hanem mert számunkra fontos, hogy hosszú távon megőrizzük a kapcsolatot. Még akkor is, ha most épp távolinak tűnik.
Mi az, amivel támogatni tudod?
Van, hogy elég annyit mondani: „Tudom, hogy nem kérsz bocsánatot, de én akkor is szeretlek. És dolgozom azon, hogy el tudjam engedni, amit most érzek.” Ez nem gyengeség, hanem belső erő. Egy olyan üzenet, ami lehet, hogy nem azonnal hat – de mélyen nyomot hagy.
Lehet, hogy a kamaszod évek múlva fog csak rájönni, mit jelentett számára az, ahogyan akkor viselkedtél, amikor ő még nem tudott máshogy. A megbocsátás ebben az időszakban nem egy végszó – sokkal inkább egy csendes jelenlét, ami ott van akkor is, amikor a szavak még hiányoznak.
És talán egyszer, egy váratlan pillanatban, mégis megérkezik az a bizonyos „sajnálom” – de addig is te már megtetted, amit lehetett: nem haraggal, hanem szeretettel válaszoltál arra, ami fájt.
