Amerikai Sweet 16
Tudod, amikor az amerikai lányok elérik a 16-ot, akkor jön a nagy durranás, amit úgy hívnak, hogy „Sweet 16”. Ez az esemény annyira nagy, hogy gyakran olyan, mintha egy mini esküvőt tartanának – elegáns ruhák, gigantikus torták és persze rengeteg vendég.
Ez az alkalom jelzi, hogy a lányok végre beléptek a ( majdnem) felnőtt korba.
De persze, ki akar felnőtt lenni, amikor az élet a szelfikről és a közösségi médiáról is szólhat, igaz?(irónia)
Mexikói Quinceañera
Mexikóban és más latin-amerikai országokban a lányok 15. születésnapját ünneplik a Quinceañerával.
Gondolj csak bele, egy templomi mise, majd egy óriási buli, ahol a lány hercegnői ruhában pompázik. Mindez azért, hogy megünnepeljék a lányok átlépését a nőiességbe.
Mert semmi sem mutatja jobban, hogy „felnőttem”, mint egy báliruha és egy rakás vendég, ugye? Amúgy az Instagramon több mint 3.6 millió hashtag van erre a szóra:Quinceañera
Japán Seijin Shiki
Japánban a Seijin Shiki, vagyis a Felnőtté Válás Napja, minden év január második hétfőjén van. Ezen a napon a fiatalok, akik az adott évben töltik be a 20. életévüket, hivatalosan is felnőttek lesznek. Helyi önkormányzatok ceremóniát szerveznek, ahol a fiatalok hagyományos kimonóban jelennek meg, majd családjukkal ünnepelnek. Vagyis elérkezett az idő, hogy végre legálisan is ihassanak sört és mehessenek karaoke bárba!
Zsidó Bar és Bat mitzvah
A zsidó kultúrában a Bar mitzvah (fiúknál) és Bat mitzvah (lányoknál) ceremónia a 13., illetve 12. születésnap környékén van. Ez a vallási szertartás jelzi, hogy a gyermek mostantól felelősséget vállal a saját tetteiért, és hivatalosan is felnőttnek számít a vallási közösségben. Szóval, ha azt hitted, hogy a Tóra felolvasása unalmas, akkor gondolj arra, hogy utána jön a hatalmas családi buli!
Ausztráliai Aborigine Walkabout
Az ausztrál őslakosoknál a fiúkat egy „Walkabout”-ra küldik, amikor elérik a serdülőkort. Ez az egyedül töltött időszak akár hat hónapig is tarthat, és a fiataloknak a vadonban kell boldogulniuk. Mert mi is lehetne jobb módja a felnőtté válásnak, mint egy jó kis vadonbeli túlélő kaland?
Afrikai Maasai Szertartások
A Maasai törzs Afrikában különleges szertartásokkal ünnepli a fiúk felnőtté válását. A fiatalok egy többnapos ünnepség részeként mutatják be bátorságukat és erejüket. Ezt követően harcosokká válnak, majd férfiakká avatják őket egy sor rituáléval, ami magában foglalja a szarvasmarhák feláldozását és a harci képességek bizonyítását.
+1 Koreai Hwangap
Ennek nem a felnőtté váláshoz van köze, de a korhoz igen.
Dél-Koreában az 60. születésnapot, vagyis a Hwangapot, különleges ünnepséggel köszöntik. Ez az életkor az ázsiai kultúrákban a hosszú élet és a bölcsesség jelképe. Az ünnepség során a család és a barátok együtt ünneplik az időseket, akik hivatalosan is felnőttként és tiszteletreméltó személyként tekintenek magukra.