Az, hogy hónapok óta szemezek egy pólóval sokat elmondhat rólam, tekintve, hogy ritkán csábulok el ruha vásárlásra, inkább a gyors ( de nem emocionális) döntés a jellemző rám.
Na de ez más volt.. ez a póló egy alap ruhadarab. Minden humorérzékkel megáldott ( és a gyerekneveléshez bizony kell) anyának jár egy ilyen póló. Ez a póló egy üzenet, aminek fontos jelentése van számomra. Na, nem mintha agyba főbe pofoznám a gyerekeim, sokkal inkább azért, mert, ha ránézek azonnal eszembe jut a fiam 2 éves kori mutatványa. Kerek 3 másodpercig nem figyeltem rá, ezalatt felmászott egy 15 méteres kerítésre ( a játszótér és a foci pálya között volt, ehhez át kellett verekednie magát egy 1,5 méter széles rózsabokron), hogy átkukkantson rajta. Szerencsére, néhány tövis karcolást leszámítva semmi baja nem lett, de ekkor mondtam neki ezt az ominozus mondatot: ha elesel, meg is pofozlak.
És pontosan ez a lényege a hímzett póloknak: jelent valamit számodra, még ha nem is neked egyedileg készült, akkor is.
Az én pólóm Mimi Műhelyéből került ki. A vállalkozás, mely még nincs 1 éves, elindításával Timi azt szeretnél elérni, hogy minél több emberhez eljusson a hímzés szeretete, és természetesen azok a gondolatok, amiket pólóra „vet”.
Anya, anya, anyaaaaaa! Meg van, hogy egy nap hányszor hallod azt, hogy anya? Egyszerűbb, ha kiírod magadra,: Anya vagyok, miben segíthetek? Igaz a főnök még nem tud olvasni, de a többiek igen, és ugyis otthon vagy nem csinálsz semmit, ráérsz igaz? Ja nem:)
Egyébként az egyenjogúság nevében Apa vagyok, miben segíthetek? felirattal is lehet kérni Mimi Műhelyében.
Sőt egyedi igények is megvalósíthatóak, volt olyan megrendelés, ahol minden színt a megrendelő választott ki, így alkották meg közösen Timivel, a tökéletes mintát.
A pólók elkészítésére átlagosan 16-18 napot kell várnotok ( ebben a hímzésen kívül benne van a megfelelő méretű póló beszerzése, és Mimi logójának felkerülése is).
A másik nagy kedvencünk a hímzett ruhák világában a gyerekruhák. Mimi specialitása a farmerdzsekik újra fazonírozása:
A famerkabátok hímzése egy igen komoly munka, ahhoz, hogy a legszebben kidolgozott minta tulajdonosa lehessél akár 27-30 napot is kell várnod, de hidd el, nagyon megéri a várakozást.
A hímzés egyébként az egyik legtartósabb technika: s tovább marad az anyagon anélkül, hogy kifakulna, megrepedne és szétválna, ellentétben a nyomtatással. Mosásnál 40o –on moshatjátok nyugodtan, nem lesz semmi baja. Jobban is mutat a ruhákon, mint a sima nyomtatás a 3D effektus miatt, ami sokkal valóság hűbbé teszi a mintákat.
Fun fact:
A Mimi egy becenév, Timit így becézte a férje, amikor megismerkedtek 🙂
VILÁGÍTÓ GYEREK PÓLÓ | MINIMAG KITEKINTŐ
A Minimagon mindig örömmel mutatunk be nektek különleges tervezőket, gyerekruha márkákat. A mai választottunk egy
Zöld kollekciók a gyerekdivatban
Szerencsére egyre több gyerekruha márka figyel az anyagok minőségére, az előállítás etikusságára, és egyáltalán: a
Minimag divat kitekintő – Marques Almeida gyerekruhák
A Minimagon mindig örömmel mutatunk be nektek különleges tervezőket, gyerekruha márkákat. Most egy igencsak dinamikus,