Az óvodai ötéveskori felmérések és iskolaérettségi vizsgálatok idején sok szülő szembesül váratlan diagnózissal, vagy korábban fel nem ismert, illetve nem nevesített elakadással. Ilyenkor jön a tanakodás: kell-e külön fejlesztés, iskolaelőkészítő foglalkozás, vagy bőven elég lesz az is, amit az ovi nyújt?
A gyerekek nem versenylovak
Az iskolarendszer legnagyobb tragédiája, hogy olyan, mintha nem is gyerekekre, hanem mini felnőttekre lenne kitalálva.
Szigorú munkarend, feszes munkatempó, lendületes munkavégzés és rengeteg részcél teljesítése hárul mind a gyerekekre, mind az alulfizetett, kimerült, és gyakran a kiégéssel szemben egyre inkább alulmaradó pedagógusokra.
Ebben a cseppet sem ideális helyzetben kell aztán a gyerekeknek az egész napos játékot és délutáni alvást hátrahagyva jól teljesíteni, és valahogy beleférni a dobozba. Jól, könnyen és főleg sérülésmentesen venni az akadályokat, hogy a suli élmény és lehetőség, ne trauma legyen.
Csakhogy minden gyermek más és más, épp ezért a fejlődési ritmusuk sem lehet teljesen ugyanaz!
Van, akinek a ceruzatartásán lehetne csiszolni, akad, akinek nagyon nehéz négyszer-hatszor negyvenöt percig figyelni, és előfordul, hogy hiába lelkes a csemete, az idegrendszere mégse bírja a strapát. Ha az ötéveskori óvodai vizsgálatok eredménye arra enged következtetni, hogy a gyermeknek az iskola a kelleténél több kihívást tartogat, érdemes megfontolni fejlesztőpedagógus bevonását vagy iskolaelőkészítő foglalkozás kiválasztását.
Dilemma: iskolaelőkészítő foglalkozás online vagy személyesen?
Mit tehet a felelős szülő, ha gondoskodni akar a döccenőmentes óvoda-iskola átmenet biztosításáról?
Miután tövig rágta a körmeit, hogy egy-két szabad délután feláldozása árán kondicionálja-e a gyerekét az eljövendőkre, vagy egyszerűen csak legyen paramami helyett van-még-ideje anyuka, és menjen a gyerekkel a játszótérre, dönt. Sokszor otthoni foglalkoztatók, fizetős anyukacsoportok és online foglalkozások mellett.
És hogy ezt jól teszik-e? Az attól függ, hogy a csemete egy teljesen jól fejlődő, megfelelően érett idegrendszerrel rendelkező, koncentrációra képes, jól működő memóriával rendelkező, beszédfejlődésében optimális állapotban lévő gyermek-e.
Ha igen, akkor az amikor-épp-kedvem-van-molyolok-vele otthoni vagy online iskolaelőkészítő bőven elég.
De ha a gyerkőc valamely részterületen nehézségekkel küszködik, visszamaradt reflexei, mozgásfejlődési lemaradásai vagy hangképzési problémái vannak, küszködik az óvodai foglalkozások alatt, finommotorosan kissé ügyetlen, nincs kialakult dominanciája, selypít, raccsol, nyelvlökéses nyeléssel küzd, szájlégzése van, türelmetlen, hangos, SNI-s vagy bármilyen más „problémája” van, jól jön az extra figyelem és a személyes támogatás.
Ezeknek a gyerekeknek az online iskolaelőkészítő foglalkozás gyakran többet árt, mint használ, hiszen a fejlesztőpedagógus személyes jelenlétét, helyszíni segítségnyújtását nem pótolhatja semmi.
Iskolaelőkészítő foglalkozás szubjektív
Bevallom, az első gyerekemnél azt gondoltam, hogy az összes iskolaelőkészítő foglalkozás, okosító torna, meg az összes többi „piaci rés” egy szimpla baromság. Az volt a véleményem, hogy a sok hülye szülő annyira fél attól, hogy az ő kicsikéje nem elég fantasztikus, hogy raklapszám hordják a pénzt egy csomó felesleges tréningezésre.
Aztán a kisfiam nagycsoportos lett, majd beütött a Covid. Nekem kellett volna egy személyben szakácsnak, háziasszonynak, takarítónak, játszópajtásnak, animátornak, óvó néninek, fejlesztőpedagógusnak, feleségnek, szeretőnek, vállalkozónak és minden egyébnek lennem.
Katasztrofálisan felsültem, ami azt illeti, és örültem, ha a több hónapnyi összezártságban a nap végére mindenki életben maradt.
A közösség, a fejlesztések és a pedagógusi munka hiánya a sulikezdéskor aztán rendesen megbosszulta magát, és meggyőződésem, hogy az érintett korosztály véglegesen lemaradt az őket megelőző generációkkal szemben. Így a kettes számú gyereknek nincs választása: megy.
5 érv a személyes iskolaelőkészítő foglalkozások mellett
Sokáig kerestem a megfelelő iskolaelőkészítő foglalkozást. Ami azt illeti, még castingoltam is a pedagógusokat – nyugi, én a nyári táborokat sem szokványos módon választom ki –, s végül egy jelenléti „oktatásban” zajló, nyolc hónapos, interaktív iskolaelőkészítő formát választottam.
Hogy miért döntöttem úgy, hogy az iskolaelőkészítő személyesen kell megtörténjen?
1. Az iskolaelőkészítő foglalkozásokon kiderülhet, ha van lemaradás. Nyilván minden szűrést hozzáértő szakemberek végeznek, mégis előfordulhat, hogy egy speciális elakadásra nem derül fény. (Rengeteg kisgyerek kiválóan kompenzál, vagy az adott részterületet adott esetben nem is vizsgálják.) Egy komplex és sok foglalkozásból álló iskolaelőkészítő során azonban nem maradnak vakfoltok, és ha van elakadás, lemaradás, garantáltan azonosítják a problémát.
2. A gyermekem valóban személyre szabott segítséget kap. A foglalkozásokat megelőzően részletes anamnézist vettek fel, bekérték az esetleges orvosi diagnózisokat, és meghallgatták a beszámolóimat. A foglalkozások kis létszámú csoportokban zajlanak, így mindig gyerekre jut figyelem, és ha kell, személyre szabott feladatokkal látják el őt.
3. Az anyja vagyok, nem a tanára. Bár én magam is pedagógus vagyok eredetileg, nem szívesen tetszelgek a gyerekeim előtt tanárszerepben. (Abba meg bele se merek gondolni, mit csinálnék, ha fogalmam se lenne arról, mit kellene tudnia.) Az iskolaelőkészítő foglalkozásokon a feladat és a felelősség a fejlesztőpedagógusé, én pedig maradhatok szerető és támogató anyuka, ami mindannyiunknak sokkal komfortosabb.
4. Így azonnali visszajelzést kapok a gyerek teljesítményéről és nehézségeiről. Mivel a foglalkozások előtt és után is személyesen találkozom a pedagógussal, van lehetőségünk jelezni egymásnak. Elmondhatom, ha a gyerek frissen gyógyult a betegségből, rosszul aludt vagy szívfájdalma van, ő pedig azonnal jelezhet, ha valami problémát észlel.
5. Mindig van kihez fordulnom, ha bizonytalan vagyok vagy támogatásra van szükségem. Őszintén szólva, szülőnek lenni egy csomó szempontból totál szívás. Sose tudhatom, tényleg jól csinálom-e. Erőltessem vagy inkább hagyjam? Ajánlott vagy kötelező? Jó lesz úgy, vagy szigorúan korrigálnom kellene a hibát? Ezeket a kérdéseket feltehetem a többi szülőnek, és persze a pedagógusnak is, így magabiztosabban, bátrabban és főleg eredményesebben támogatom gyermekemet abban, hogy a legtöbbet hozza ki magából.
Azt mondod, fölösleges hajcihő az egész? Szerinted így kell versenyre nevelni a gyereket? Eskü, engem nem érdekel, mennyire lesz sikeres az iskolában. Nekem mindegy, lesz-e belőle orvos vagy ügyvéd. Egyszerűen csak azt akarom, hogy boldog legyen, és bármilyen célt elérhessen, amit kitűz maga elé.
Mert nekem ő(k) a legfontosabb(ak).
Sokan kérdeztetek-senki-, hogy a kisfiam hova jár. Mi az Áthidaló Iskola Előkészítő Program mellett döntöttünk
A SZERZŐ
Kocsis Blanka vagyok, háromgyerekes mamikaze, szövegíró, nő, feleség.
Hosszú éveken át semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy anya legyek. Aztán amikor az lettem, igencsak meglepődtem, hogy a grandiózus „anya vagyok” életérzés helyett inkább csak zavart éreztem. Hát hol a megígért babaillat, rózsaszín köd, teljes összeolvadás és belső béke, amire szerződtem?! Megdöbbenve vettem észre, hogy nekem nem megy az „aludj, amikor a baba alszik”, és egyáltalán nem tudok belelazulni az anya – mártásztyúárt – szexistennő szerepbe. Csak úsztam az árral – nem ritkán ráadásul az árral szemben.
Ma már három okos, ügyes, szép és – nekem – tökéletes kiskorú kevéssé tökéletes, gyakran bakizó és önleevésben világbajnok anyja vagyok, főállásban szövegíró vállalkozó. Néha elbízom magam, és kis korkülönbséges anyukaként azt képzelem, láttam már mindent, meg annak az ellenkezőjét is. Aztán jönnek a gyerekeim, és bebizonyítják, hogy már megint alábecsültem őket.
Szakmai tevékenységemről itt tudhattok meg többet:
Hatékony szövegírás vállalkozásodnak!
