Előre bocsájtom, nem vagyok harcos feminista. A férjem sem soviniszta. Kapcsolatunk kezdetekor kiderült mindkettőnk számára, hogy ő tud főzni, én pedig fel tudom pumpálni a bicajkereket, ha szükséges. Első gyermekünk születésekor nem volt kérdés, ő is tisztába tudja/akarja tenni a kicsit, tud vele éjszaka fel és alá keringeni a nappaliban, valamint az is, hogy én is képes vagyok a kocsit a szerelőhöz eljuttatni. És mégis, azért vannak dolgok, amiket nemi szerepeink szerint tettünk: én főztem többet, ő szerelt, barkácsolt. Én voltam a gyerekekkel többet, hisz ő hétköznap dolgozott, így a gyerekneveléssel kapcsolatos döntések oroszlánrésze rám hárult. Ő eljárt focizni az „apukákkal”, de igyekeztünk nekem is énidőt teremteni.