Gyerek akarok lenni megint!
Ha engem kérdeznének, én is inkább visszamennék az oviba – vagy legalább alsóba! Sokkal jobban hangzik, mint azon feszülni, hogy milyen fakultációt vegyek fel és melyik egyetemre menjek továbbtanulni.
Pedig nem is számítok igazi felnőttnek szeptember közepéig! – akkor leszek ugyanis 18 és vége mindennek. (Vagy nem, de hivatalosan mindenképp véget érnek a boldog gyermekévek, ugyebár.)
Igazából nem is az ovi vagy az általános iskola a lényeg, hanem az ártatlan tudatlanság, amikor az egész világodat a családod, a barátaid és a közvetlen környezeted alkotják.
Még nem érted a politikát, nem foglalkozol értelmetlen törvényekkel, nem aggódsz a jövőd miatt.
Éled a kis csendes, nyugis életed, és azon bosszankodsz, hogy Ákoska fellökött délután az udvaron, vagy Katika épp veled veszett össze Dórika helyett. Esetleg nem tanultad meg azt a verset, amit már csak másnap lehet felmondani. Őszintén így visszagondolva csak ilyen problémáim lehettek akkoriban!
A (majdnem) 18 évesek szorongásai
Ma már az élet nem olyan egyszerű. (Persze fogadok, hogy a kedves felnőtt olvasóim most egyöntetűen felhorkannak, de esküszöm, a mi problémáink épp olyan valósak. Komolyan.)
Hogy miken parázom? Azon, hogy minél előbb meglegyen a jogsim suli mellett. a francia nyelvvizsgám az angol mellett… Tanakodom, hogy külföldi egyetemre próbáljak bejutni, vagy maradjak-e itthon? Persze, tisztában vagyok vele, hogy ezek még csak nem is olyan kérdések, amiket ne lehetne egyszerűen megoldani vagy eldönteni. Én mégis itt vagyok és stresszelek. Egyfolytában.
Az a bizonyos születésnap
Ha ez nem lenne elég, hamarosan itt van a 18. szülinapom is. Körülöttem mindenki annyira várja, hogy 18 éves legyen!
Ami tök szuper, hiszen magadnak veszed az alkoholt, hozhatsz saját döntéseket, lehetsz az, aki vagy, előtted az egész élet, az idő neked dolgozik és blablabal…
Végre nem kell semmihez szülői hozzájárulás, hiszen felnőtt vagy és el tudod dönteni mit szeretnél. Felelősséget tudsz vállalni. És ez a baj. A rengeteg felelősség. Ami hirtelen nehezedik rád.
Eddig lényegében fiatalkorú voltál. Részben a szüleidé volt az a felelősség. De most már a tiéd. Azt kezdesz vele, amit csak szeretnél. Mostantól elvárják tőled, hogy old meg a dolgokat egyedül, és viselkedj felnőttként. Gondolkozz felnőttként! Mert az is vagy.
Csak hogy én nem igazán érzem magam annak. Mintha 14 éves koromban megállt volna az idő. Vagy ha nem is az idő, csak én magam.
Ezért sem szeretem a szülinapokat. Mert arra emlékeztetnek, hogy már nem vagyok gyerek, és mindig egyre idősebb leszek, és nem tudok ezen változtatni. Mármint ez az élet rendje, mindenki felnő egyszer, de úgy érzem, velem ez túl gyorsan történt. Mintha az elmúlt négy – öt év összefolyt volna.
A legtöbben azt várják, hogy majd a 18. szülinapjuk lesz a legjobb vagy a legdurvább. Csinálhatnak végre valami őrültséget.
Régen talán is így gondoltam. Lesz egy bazi nagy bulim jó sok emberrel, zenével, piával és csak jól érezzük magunkat a szülők nélkül. De most inkább csak átvészelném azt a napot csendben, minden felesleges őrültség nélkül.
De most valahogy nem igazán vonz a tömeges bulik gondolata. Csak el szeretném felejteni, hogy hivatalosan is vége a gyerekkoromnak.
A SZERZŐ
Szalók Zóra vagyok, 17 éves francia-angol szakos gimnazista.
Ha megkérdeznék tőlem, mi az, amit fontosnak tartok magamról elmondani, azt válaszolnám: „Semmi.”
De csak azért mondanám, mert nem akarnám, hogy tudják, hogy a mangák a kedvenceim, hogy nem szívesen barátkozom, de ha valakit közel engedek, akkor igazán a szívembe zárom, vagy hogy szerintem mindenkiben van valami különleges.
A „Semmi” egyszerűbb és könnyebb. Betakar és nem kell magyarázkodni, ami jò, mert utálok.
A Minimag oldalán ezentúl arról mesélek majd, milyenek vagyunk mi, „ezek a mai fiatalok”.
Nehogy kihagyd!! Minimag hírlevél
