
6 módja annak, hogyan szeress egy tinédzsert
Igen, nem könnyű őket szeretni, nyugodtan dobd rám a követ, én bevallom, van itthon egy 14 évesem, és az összes ideg és szeretetre képes sejtemet

Igen, nem könnyű őket szeretni, nyugodtan dobd rám a követ, én bevallom, van itthon egy 14 évesem, és az összes ideg és szeretetre képes sejtemet

Itt a farsang, áll a bál… Nálunk szó szerint, ugyanis vészesen közeledik az első! ovis farsangunk, amit aztán tényleg 100% komolyan veszünk. Se. Ugyanis, egy

Ó, a gyereknevelés és a kiskereskedelmi dzsungelben való navigálás örömei! Üdvözlünk a legújabb szappanoperában, a címe Sephora Saga. Úgy tűnik, hogy a kozmetikai paradicsom csatatérré

Nemrég egy gin-tonic bögre tea társaságában az egyik barátnőm azt mondta, bár nem bánta meg, hogy gyereke született, eszébe nem jutna még egyet bevállalni. Én

Manapság már nem lehet elsunnyogni a jegyeket, mert a szülők többségének be van állítva, hogy azonnal értesítést kap egy-egy jegyről, bejegyzésről, de így is fontos

Amikor elutazol egy másik országba az azt is jelenti, hogy a jól megszokott bkv, helyi közlekedési formátumok helyett, valamilyen egészen más, néha igencsak meglepő, járművel

1982-t írunk, amikor december 25-én, azaz a Boxing Dayen ( nálunk csak szimplán karácsony 2. napja) a Channel 4 először levetítette a Raymond Briggs képeskönyve alapján

Az ünnepi szezon közeledtével a „Hazautazás karácsonyra” ígérete fülbemászó dallamot jelenthet, de a valóságban a gyerekekkel való utazás inkább a káosz szimfóniája lehet, mint harmonikus

Hogyan adhatsz élményt ajándékba? Kipróbáltuk, megmutatjuk a programkártyákat. Mire emlékszel jobban a korábbi évekből? Mit kaptál ajándékba, vagy mit csináltatok együtt: családdal, barátokkal? Na, ugye.

Stressz minden olyan dolog, ami megbontja a testi-lelki egyensúlyunkat, minden olyan tényező, ami kibillent az eredeti egyensúlyi állapotunkból és alkalmazkodásra késztet minket. Hát, ha valami,

Mit kezdjünk egy karácsonykor is a szobájában téli álmot alvó/kütyüző/duzzogó kamasszal? Hogyan kerüljük el a konfliktusoknak legalább egy részét? Mindenre van válaszkész megoldásunk Gurin Eszter

A családok szívét meghódító háziállatok örömet és társaságot jelentenek. A szőrös boldogság teljes mértékű megéléséhez és a harmonikus kötődés fenntartásához azonban elengedhetetlen a megfelelő háziállat
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. Bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulást.
Tudj meg többet Adatvédelmi irányelvünkben arról, kik vagyunk, hogyan léphetsz velünk kapcsolatba és hogyan dolgozzunk fel a személyes adatokat.
Töltsd le ingyenes útmutatónkat, és ismerd meg a hormonális változások jeleit, valamint gyakorlati tippeket a mindennapokra