Szoptass, ahogy írva vagyon!
Vagy, ahogyan mondják. Mert hogy megmondják, mégpedig ezerféleképpen is. Ezzel persze jól összezavarnak mindenkit, főleg a „frissen szült” anyukákat. De még ha rutinos rókák vagyunk,
Vagy, ahogyan mondják. Mert hogy megmondják, mégpedig ezerféleképpen is. Ezzel persze jól összezavarnak mindenkit, főleg a „frissen szült” anyukákat. De még ha rutinos rókák vagyunk,
A történet előzményeit itt találod A VÉGSŐ DÖNTÉS -ÖRÖKBEFOGADUNK 4. RÉSZ – Cikk sorozat a MINIMAGON Szóval ott ültünk január 4-én Emma irodájában és egyből
A történetek aprópóját és kiinduló ötletét itt találod: MIÉRT JÓ OLVASNI? – KARANTÉNTÖRTÉNETEK 2 Vannak szavak, kifejezések, amiket képtelenség tévesztés nélkül kimondani. Ilyen a Moszkvics
Karantén történetek 2. rész A történetek aprópóját és kiinduló ötletét itt találod: 80-as évek, Balaton, mindenjóvolt – 25 szavas történetek Amióta az eszemet tudom,
A napokban olvastam egy posztot, amiben arról volt szó, a kormány úgy döntött, engedélyezi az ottalvós táborokat. Elképesztőnek találtam az alatta szereplő kommenteket, amelyek közt
Az itthon létnek számos előnye van: lelassult életmód, talán több idő bizonyos dolgokra, amikre eddig nem volt, lehetkertészkedni, ha van hol, több időt töltünk a
Ebben a magából kifordult új világrendben nem győzzük sajnálni magunkat (magamból indulok ki) és folyton, napjában többször azon merengeni, hogy milyen elkeserítő a helyzetünk, hogy
Dániel András gyerekkönyv-sorozatának sikere jelentős részben az egyedi, senkivel és semmivel össze nem téveszthető karaktereknek köszönhető. Valér mindig Valérként viselkedik és Pofánka sem hazudtolja meg
Februári csütörtök este van… a férjemnek hetek óta fáj a feje, a három gyerek közül valaki folyamatosan beteg karácsony óta, én készülök a szombati pedagóguskonferenciára.
A szülés valami olyasmi, amiről mindenkinek van véleménye. Mit egyél/ne egyél előtt, hogyan indítsd be, hogyan nyomjad, stb. Emellett léteznek a száraz statisztikai adatok, a
Képzavarral élve, már a csapból is a koronavírus folyik. Iskolás lányaim kezdetben viccként élték meg a hozzájuk eljutott híreket ( tüsszentek a konyhába, mi van,
Copyright © and design 2025 Minimag - Minden jog fenntartva
A sütik olyan kis szöveges fájlok, amelyeket egy weboldal felhasználhat arra, hogy még hatékonyabbá tegye a felhasználói élményt. Bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod weboldalunkon a Sütinyilatkozathoz való hozzájárulást.
Tudj meg többet Adatvédelmi irányelvünkben arról, kik vagyunk, hogyan léphetsz velünk kapcsolatba és hogyan dolgozzunk fel a személyes adatokat.
Iratkozz fel, és azonnal küldjük a receptválogatást, amit a legválogatósabb gyerekek is szeretnek.
Plusz: hetente friss, minimagos sztorik és 10% kedvezmény a miniart.hu-n.